Nemzetközi versenyeket nyer a magyar cheer csapat - Interjú!

Hazánkban nagyjából tíz éve jelent meg a sportág. Az ELTE-BEAC Cheer csapatát 2009-ben alapította Kovácsik Rita, az ELTE-Aerobik szakosztályának vezetője. Kezdetben az eltés sportcsapatok, főleg a futbalosok cheerleadereiként működtek, ebből nőttük ki magunkat versenycsapattá, és váltunk szét a versenyszabályok szerint Cheerleading és Performance Cheer csapatokká. A sportág hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen egy olyanfajta pozitivitást és életigenlést sugároz, ami mindenkit magával ragad. Napról napra egyre többen vagyunk, de továbbra is fontos számunkra a sportág népszerűsítése, és az utánpótlás nevelés. Maga a sportág 2016 decemberében megkapta az Olimpiai Bizottságtól a provizórikus olimpiai státuszt, ami nem csak a hazai, hanem a világ sport palettájának mérföldkövét is jelenti.

Hanna: Már gyermekkoromban is mindig vonzottak a különböző táncstílusok, az akrobatikus sportágak. Hétéves koromban kezdtem táncolni, és szertornázni, 12 évig abba sem hagytam. Főleg klasszikus-kortárs balett, Art Jazz képzésben részesültem, amit nagyon szerettem, a táncművészetire azonban állami helyek híján nem jutottam be. Az ELTE gólyatáborában az egyik csoporttársam mondta, hogy ő már jó ideje ezzel a sportággal foglalkozik, és akkor derült ki számomra, hogy ez tényleg létezik. Még ebben a gólyatáborban találkoztam 2 eltés cheerleaderrel, akik toborozni jöttek. Igazából amint megláttam őket, tudtam, hogy ezt fogom csinálni, és az első edzés után megvettem az első cheer cipőmet.

Patrícia: Négy éves korom óta táncolok, így igen sok műfajban volt lehetőségem kipróbálni magam a színháztól a streetdancig, baletton át a kortárstáncig és ezért hálás is vagyok az életnek. Egyetemre felkerültem Pestre és mindenképp szerettem volna kipróbálni valami újat, tartozni egy közösséghez és nem mellesleg mozogni, hiszen képtelen vagyok nélküle létezni. Így találtam rá az ELTE cheer csapatára 2015 tavaszán és ragadott magával a sportág. Fejest ugrottam valamibe, amiről képzelni sem tudtam hová vezet, és ezért hatalmas köszönet jár az edzőimnek és a csapatnak, akik befogadtak.

A tavalyi évben 19-ből 15., idén 24-ből 16. helyet szereztük meg, felzárkózva ezzel az erős középmezőnybe. Mivel mindketten más sport múltból jöttünk és konkrétan ezt a sportágat alig néhány éve űzzük, hatalmas dolog, hogy ilyen tempóban képesek vagyunk fejlődni, és megállni a helyünket internacionális közegben. Az idei szezonban 2 nemzetközi versenyt nyertünk, és egy igen rangos Szlovéniában tartott versenyen is sikerült dobogóra állnunk.

A performance cheer kategóriát nagy csapatos divízióban az USA, párosban Japán nyerte idén. Ők természetesen folyamatosan dobogón végeznek, de többször nyert már párosban Szlovénia is, tavaly pedig Mexikó állhatott a dobogó legfelső fokára. Pom-technikában egyértelműen Japán vezet, technikai elemekben az USA a legjobb, eleganciában, koreográfiában pedig Szlovénia. De többször volt már arra példa, hogy valahonnan előhúztak két lányt, vagy egy lányt és egy fiút, akik meglepték az egész világot profizmusukkal. Cheerleading tekintetében is természetesen USA vezeti az élbolyt, de minden kontinensről képviseltetik magukat olyan nemzetek, akik közt hajszálnyi különbségeket lehet csak felfedezni teljesítmény terén. Szerintünk ez így is van jól, hogy a kontinensek közt kiegyenlítődik a verseny, hiszen így a csapatok húzzák egymást és a sportág is roham tempóban halad előre.

A legsűrűbb időszakban, amikor csak tehetjük. A VB előtti felkészülésben 16 órát edzettünk egy héten. Az idő és megfelelő terem hiánya viszont még így is gyakran gondot okoz. Tavaly külföldi segítséget kértünk a koreográfia készítéshez, idén viszont más stratégiával készültünk és büszkén vállaltuk magunkra ezt a feladatot.

Természetesen. Minden percet próbálunk kihasználni, viszont a munka-magánélet egyensúly sajnos ilyenkor teljesen felborul. Kevés időnk van tanulni, pihenni semennyi. A saját edzéseink mellett edzéseket tartunk, dolgozunk, órára járunk, vizsgákra készülünk. A magánélet szinte luxus, de ezt tudtuk, amikor belevágtunk.

Ez egy folyamat. Ki kell építeni a sportágat, fejlődni, kitartónak lenni. Mint minden más sportágnál, nem szabad elhanyagolni az utánpótlást, folyamatosan menni kell előre, versenyeken részt venni, hallatni a hangunkat. Csak akkor fognak megjegyezni minket, ha folyamatosan szerepet vállalunk a nemzetközi színtereken, mind a sportéletben, mind pedig a háttérmunkálatokban, sportszervezésben.