Interjú: Bódi Margóval Peller Mariann beszélget

P. M.: Mit hozol otthonról, ami a hitet illeti?

B. M.: Elsősorban hiszek a Jóistenben, hiszek a devlában (ördög), és hiszek Szűz Máriában. Mi, romák, nagyon szívesen hordunk olyan ékszereket, amin rajta van Szűz Mária képe a kis Jézussal. Hiszek a sorsban, és hiszem, hogy mindig van valaki odafent, aki irányít bennünket. Mert velem történtek életem során olyan dolgok, amelyeknél tudom, hogy vigyáztak rám odafentről.

P. M.: Ilyen volt az is, amikor 15-16 éves korodban a szívedre hallgattál, és úgy döntöttél, hogy a szüleid akarata ellenére elszöksz Gusztival, és elkezdtétek a közös életeteket?

B. M.: A szüleim valóban egy másik fiúnak szántak, de én a szívemre hallgattam. A sors úgy döntött, hogy mi Gusztival egymásnak vagyunk teremtve, és ez már 43 éve így van. Biztos lettek volna olyan pillanatok az évek során, ahol bármelyikünk azt mondhatta volna, mostantól külön utakon járunk, én ezt nem csinálom tovább. De az igazság az, hogy bármilyen rossz dolgok is történtek velünk ez idő alatt, mert azt kár lenne tagadni, hogy voltak ilyen időszakok, soha nem jutott eszembe, hogy én ezt nem csinálom. Vagy hogy egyáltalán mit keresek én ebben a kapcsolatban? Mindig úgy gondoltam, hogy a sors ezt adta, és nekem végig kell csinálnom!

P. M.: Mit gondolsz, ez döntés vagy eleve elrendelés kérdése?

B. M.: Ez döntés kérdése. Mert nekünk kell végül eldöntenünk, hogy akarjuk-e azt a valakit, akivel együtt vagyunk, és a közös családot, vagy keresünk inkább egy másikat. Nehogy azt gondolják a kedves lányok, asszonyok, hogy ha kilépnek a kapcsolatukból, akkor majd a másik jobb lesz. Régen, ha elromlott a Szokol rádió, akkor elvittük a szerelőhöz, és megcsináltattuk. Ha most elromlik, kidobjuk a kukába, és az interneten rendelünk egy másikat, egy szebbet, egy jobbat.

P. M.: De legalábbis újabbat...

B. M.: Igen, de ez nem a sors, ma meg se próbáljuk.

P. M.: Mit gondolsz, véletlenszerű az, hogy a gyerekeitek, a két szép nagyfiatok éppen hozzátok születtek?

B. M.: Guszti 40 éves, Csabi pedig 38, és mindkettőnek nagyon szép kis családja van. Ők mindig azt mondják, hogy nagyon jó helyre születtek, és hogy a sorsnak köszönhető, hogy éppen mi lettünk a szüleik. Ugyanakkor mi vagyunk számukra a minta, pedig mondtam nekik, amikor megnősültek, hogy ne engem keressenek a feleségeikben!

P. M.: De hát az ösztönös, hogy a fiúk az édesanyjuk mintájára keresnek párt maguknak.

B. M.: Ezek a mai fiatal lányok nem tudnák mindazt végigcsinálni, amit nekem, az én időmben kellett, egyszerűen nem viselnék el azt a rengeteg göröngyöt, amit elénk tett a sors. Amikor beszélgetek a kis menyemmel, Ginával, ő pedig végigsorolja, mennyi mindent kellett ma csinálnia, akkor csak mondja, csak mondja. Aztán erre én: drágám, hát ez nagyon egyszerű! Megnyitod a csapot, a falból jön a víz. Ráteszed azt a szép kis ujjadat a tűzhelyre, és tudsz főzni. Az én időmben ahhoz, hogy főzni tudjak, először tüzelőt kellett hoznom az erdőből a hátamon, majd begyújtottam a sparheltbe, hogy ott főjön a nokedlivíz. Amikor a víz elkezdett főni, szaggattam a nokedlit, de közben nem volt, aki rakja a tűzre a gallyat, így lement a víz, lement a nokedli az aljára. Nem tudtam, hogy szaggassam-e a nokedlit, vagy inkább a gallyakat rakjam, vagy éppen a gyereket ringassam, amikor felsírt. Akkor Gina csak nézett rám, azokkal az ártatlan, nagy szemeivel, és már nem is szólt egy szót sem. De az az igazság, hogy ez a 43 év, ez nagyon szép volt, és ha kellene, újra megcsinálnám! Ha visszanézek, igazán büszke vagyok, mert úgy érzem, ezt az utat kevesen tudták volna így végigcsinálni.

P. M.: Margó, te érzékeled azt, ha valaki negatív energiával közeledik feléd, rossz szándékkal?

B. M.: Igen, vannak, akik mellett nem érzem jól magam, nem is tudok velük úgy beszélgetni, vagy elengedni magam mellettük. Ők a negatívok. Persze velük is udvariasan viselkedem.

P. M.: Mit gondolsz, valóban képes lehet valaki megátkozni a másik embert?

B. M.: Igen, az átokban hiszek. A jóslásban viszont nagyon sokáig nem hittem. Voltak a gyerekkoromban, a roma közösségben olyan idős, roma asszonyok, akik szalonnáért, ételért jósoltak. Volt, hogy összehoztak párokat, tehát nem tettek rosszat, de tudtam, hogy volt benne némi turpisság. Aztán később, amikor Guszti vállalkozó volt már, egy asszony azt jósolta neki, hogy be fognak törni a házába, és nagyon sok pénzt fognak tőle ellopni. És tényleg betörtek, tényleg elvitték mindenünket. Sőt, azt is mondta, hogy nagy baj is fogja érni, mert nagyon beteg lesz. És sajnos ez is bejött.

N. L.: Az első kártya azt mondja nekem, hogy nagyon szerény vagy, még annál is szerényebb, mint ami még jó. Ez a beszédnek az a típusa, amit mindig visszafog az ember, nem szeretsz feleslegesen csacsogni, csak ha kérdeznek. A második kártya a tudatalattit mutatja meg: méghozzá egy állandó tüzet, tüzességet. Az első lap segít ezt a tüzet féken tartani, de ha feladat van, akkor a tűz átsegít rajta, akkor előveszed az erődet. Ez belőled ösztönösen jön.

B. M.: Ez tényleg így van!

N. L.: A harmadik kártya azt mutatja meg, amivel te nem vagy tisztában: a vakfoltodat. Ez pedig azt jelenti, hogy nagy biztonságérzettel születtél. Annak ellenére, hogy biztos sokszor érezted, hogy nem vagy a helyeden, vagy nem vagy biztonságban, de mégis ott vagy, jó, ha tudod! Vigyáznak rád.

B. M.: Tehát akkor nem kell félnem, benne vagyok egy biztonságos aurában!

N. L.: Igen, és nem is kell sietned sehová, talán sokszor érzed úgy, hogy küzdeni vagy harcolni, esetleg védekezni kell, pedig nem kell! Biztonságban vagy, időnként meg kell állni, és meg kell nyugodni, nem kell mindig csinálni valamit.

B. M.: Vannak dolgok, amiktől félek, de örülök, hogy ezt mondod, mert ezek szerint ez felesleges.