Fekete pedagógia: ami egy életre megnyomorít

A fekete pedagógia szakkifejezés 1977-ben született, amikor megjelent Katharina Rutschky, német szociológus azonos című kötete. Angol nyelvű területeken inkább a mérgező pedagógia elnevezés használatos. A kifejezés tehát viszonylag új, valójában viszont egy olyan jelenségről van szó, amely több évezrede kíséri az oktatást-nevelést. Horatius beszámolói szerint például már az időszámítás előtti első században jelen volt a testi fenyítés az iskolákban. Századokkal később, a poroszos iskolarendszerben sem igazán töprengtek azon a pedagógusok, mely tettük vagy mondatuk okozott hosszú távú lelki sérüléseket tanítványaiknak. Néhány évtizeddel korábban még Magyarországon is általánosan elfogadott volt a körmös, a tockos, a meglegyintés. Németországban például csak 2000-ben tiltották meg törvényileg, hogy a nevelés során erőszakot alkalmazzanak.

Attól viszont, hogy ezek a jelenségek más alakot öltenek, még mindig jelen vannak a hazai és a nemzetközi iskolai életben.

A fekete pedagógiában különböző kategóriákat különíthetünk el. Ilyen lehet többek között a személyiség becsmérlése, a megalázás, a verbális és a fizikai agresszió, a lelki terror vagy az indokolatlan gyanúsítás. A kevésbé észrevehető erőszakmechanizmusok – mint amilyen például a figyelmen kívül hagyás, a fenyegetés, a hatalmi hierarchiák hangsúlyozása, a kivételezések, a tanári következetlenség, a beskatulyázás – hasonló, sőt olykor súlyosabb következményekkel járhatnak, mint a fizikai agresszió.

Milyen jelei vannak?

Amikor valaki erőszakot érzékel, kiszolgáltatottnak, tehetetlennek, védtelennek érzi magát, mind olyan érzések, amelyekkel még felnőttként is nehezen tudunk megbirkózni. Hát még gyerekként! A fekete pedagógia rövid távon érezhető hatása lehet a megbántottság, a sírás, a „nem akarok óvodába/ iskolába menni” érzése, a düh, bizonyos mondatok, kifejezések iránti érzékenység, továbbá a diákok befelé fordulóbbakká válhatnak, megromolhat tanárukkal a kapcsolatuk, csökkenhet a tantárgy és egyáltalán, az iskola és a tanulás iránti motivációjuk. A sérelmet talán egy életen át hurcolja az érintett. A fekete pedagógia további jellemzője, hogy a tanulók sokszor elhallgatják mások elől az átélt negatív élményeket, mert szégyellik ezeket és úgy érzik, az ő hibájuk, ami történt velük. A kellemetlen, kínos élményt az teszi még gyötrőbbé, hogy általában a társak előtt zajlik, ez pedig fokozza a megalázottság érzését.

Kissé talán szélsőséges példa, de Miller For Your Own Good című könyvében kifejti, hogy Hitler torz személyisége azzal állhat összefüggésben, hogy az iskolában tanárai a fekete pedagógia eszközeivel éltek. Rémisztő megállapítás.

A nevelés elengedhetetlen velejárója a mintaadás. De vajon milyen példát mutat az a pedagógus, aki erőszakot alkalmazva akar tekintélyt kivívni magának? Bár a tanárszakos hallgatók vizsgáznak pszichológiai és pedagógia tárgyakból, mégis sokan elfelejtik, hogy ha egy gyerek erőszakos mintákat lát maga körül, felnővén ő maga is nagyobb valószínűséggel mutathat erőszakos viselkedést.

Miért alkalmazzák a pedagógusok még ma is a fekete pedagógia eszközeit?

Leginkább azért, hogy a tanár-diák viszony hatalmi alapjait letegyék, rögzítsék. Egy félelemmel, rettegéssel teli órán valószínűleg a diák nem mer annyi mindent megengedni magának, mint egy oldottabb légkörűn, így a tanár végig azt érezheti, hogy kezében tartja a gyeplőt: ő irányít és az ő elképzelései valósulnak meg, a számára megfelelő tempóban tud haladni a tananyaggal, mert megvan az ehhez szükséges fegyelem. Ez a fajta „rend” viszont csak addig tart, ameddig az autokrata vezető jelen van. A fenyegetés és a büntetés kilátásba helyezése pedig nem alakít ki tartósan jó (munka)légkört.

Természetesen a laissez-faire, vagy más néven a liberális vezető sem érhet el látványos eredményeket, hiszen túlságosan nagy szabadságot hagy a csoport tagjainak, ő maga pedig nem szívesen vesz részt a csoportot érintő döntésekben. Ez a fajta hozzáállás egy csoportra sem hat építően. A megoldást a demokratikus stílus jelenti, amely objektivitásra törekszik és a vezető a pozíciójával járó felelősség felvállalásával igyekszik megtartani a csoportegyensúlyt.

Mivel a fekete pedagógia mondatai egy életre megnyomoríthatják egy ember lelkét, a tanároknak érdemes lenne tudatosabban odafigyelniük arra, mit és hogyan kommunikálnak az órákon. Hiszen az iskolának olyan helynek kellene lennie, amely nem rombol, hanem épít. Egy kis odafigyeléssel és a nézőpont megváltoztatásával minden pedagógus csodákat érhet el.