Mindig ugyanakkor érzed magad álmosnak napközben? Ez állhat a háttérben - 1. rész

Forrás: Shutterstock/Roman Samborskyi -
egészség alvás krónikus fáradtság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különösen érdekes jelenségről posztolt egy férfi, William Seremetis a TikTokon, akinek barátnőjére minden nap délután 3 és 5 óra között jön rá olyan intenzív fáradtság, hogy muszáj egy fél órára ledőlnie. Ismerős az érzés? Napjában többször is találkozhatunk ilyen holtponttal, mikor azt érezzük, merülőben vannak az akkumulátoraink és annyira lezuhant az energiaszintünk, hogy képtelenek vagyunk folytatni a feladatainkat. Ami pedig ennél is érdekesebb, hogy ezek a holtpontok általában mindig azonos időben törnek ránk.

A hét néhány napján, amikor beköszönt az este, sokan fáradtnak érzik magukat. Vacsora után, teli hassal a tévé előtt lazítanak, és váratlanul olyan fáradtság jön rájuk, hogy el tudnának aludni a kanapén. De lefeküdni este 7 órakor? Az már túl késő egy délutáni szundihoz, és túl korai még az esti alváshoz. Miért vagyunk ennyire fáradtak – akár annyira, hogy szükségünk van egy rövidke szunyókálásra – minden nap ugyanabban az időben? Létezik valamilyen módszer ennek az kimerültségnek a legyőzésére? Alvásszakértők adnak magyarázatot erre a furcsa jelenségre.

Sokan a TV előtt lazítanak. Forrás: Shutterstock/Roman Samborskyi

A jelenség okai nem egyértelműek, de a megfelelő mennyiségű alvás hiánya mellett az alábbi tényezők is közrejátszhatnak:

Cirkadián ritmus

Theresa Schnorbach, a Sleep Company Emma pszichológusa és alvástudósa szerint a cirkadián ritmus egy belső, 24 órás időzítő, amely számos fiziológiai folyamatot irányít, beleértve az alvás-ébrenlét mintázatokat. Elmondása szerint ez személyenként változhat, a genetikától és más személyes jellemzőktől függően.

Napi rutin

A napirend, például a munka, az edzés, vagy amikor leülünk olvasni, szintén befolyásolhatják, mikor érezzük magunkat fáradtabbnak vagy éberebbnek.

"Ebben a megszokásnak is lehet szerepe, amikor a test 'megtanulja' a rutint és kapcsolatba hozza a konkrét időket az álmossággal" - mondta Schnorbach.

Forrás: Shutterstock/Vgstockstudio

Kronotípus

Bár legtöbbünknél az energiahanyatlás körülbelül délután 2 óra körül éri el a csúcsát, a pontos időpontok különbözhetnek.
"Ennek a mintázatnak az időzítése egyéni, erősen befolyásolja a kronotípusunk, hogy 'reggeli madarak' vagy 'éjjeli baglyok' vagyunk-e, vagy esetleg egy kicsit mindkettő" - mondta Jeff Kahn, a Rise Science, a Rise nevű alvás- és energiafigyelő alkalmazás készítőjének vezérigazgatója és társalapítója.

Egészségi állapot

Hipotireózis, cukorbetegség, krónikus fáradtság szindróma és hormonális egyensúlyhiány is okozhatnak álmosságot bizonyos időpontokban Schnorbach szerint. Ha más tüneteket is tapasztalunk, mindenképpen érdemes felkeresni az orvosunkat.

Zavaró tényezők

Manapság a világ tele van olyan zavaró tényezőkkel, amelyek elcsúsztathatják vagy deregulálhatják természetes ritmusunkat - mondta Lisa Cottone, a Choosing Therapy biopszichológusa, kiemelve például a telefon és a TV fényét, a jet lag-et, az éjszakai munkát vagy éppen a koffeint.

Fények

Az elektronikai kütyük fénykorában nem kell különösképpen magyarázni, hogy a technológia és a fények milyen mértékben képesek elvonni a figyelmünket, és akár ébren is tarthatnak minket akkor is, mikor valójában már nagyon fáradtak vagyunk, és pihenésre lenne a legnagyobb szükségünk. Ráadásul a minket körülvevő fénytípus a cirkadián ritmusra is befolyással lehet.
"A természetes fény segít szabályozni az energiaszinteket, míg a mesterséges fény vagy a megfelelő fény hiánya zavarhatja azokat, különös időpontokban okozva szokatlan fáradtságot" – magyarázza Schnorbach.

Táplálkozás

Biztosan mindenki érezte már magát különösen fáradtnak egy kiadós ebéd vagy vacsora után. Schnorbach szerint ez azért lehetséges, mert az étkezések időzítése és az összetétele hatással lehet az energiaszintünkre. A nagyobb étkezések ráadásul jobban igénybe veszik az emésztőrendszert, ami miatt az energiaszintünk is hamar lecsökken. Ezen kívül bizonyos ételek is nehezebbé tehetik az elalvást, ha késő este fogyasztjuk őket. Ide tartoznak a tejtermékek, a fűszeres ételek, a cukros és a sós édességek, nassolnivalók.

Délutáni pihenés

Ahogyan azt már fentebb kiemeltük, az emberek nagy részét, délután 2 óra környékén éri el a krónikus fáradtság.

A legbiztonságosabb időszak a szundításra a kora délutáni időszak. Forrás: Shutterstock/Ekaterina Byuksel

"Körülbelül délután 2 órakor, még mindig nem teljesen ismert okok miatt csökken az éberség, és nagyobb igény van az alvásra. Ez egyes embereket jobban érint, mint másokat" – mondta Cottone.

Ebből kiindulva a "legbiztonságosabb" időszak a szundításra - azaz olyan időpont, amikor nem kockáztatod az éjszakai alvásod - ez a kora délutáni időszak. Az átlagos ember számára ez a 2 és 4 óra közötti időszakra esik - tisztázta Kahn.

A korán kelők korábban tapasztalják az energiacsökkenést, míg az éjjeli baglyok később.

Azonban más tényezőket is figyelembe kell venni, például az előző éjszakai alvási időt, az időzónák közötti utazást és azt, hogy mikor akarunk lefeküdni az adott napon este - tette hozzá Cottone.
Ha nem aludtunk jól előző éjjel, és pótolni szeretnénk az alváshiányt, akkor egy kora délutáni szundítás lehet a legjobb megoldás. Ha pedig éjszaka szeretnénk tovább fent maradni és azért szundítanánk, hogy felkészítsük a szervezetünket, akkor az az ideális, ha inkább a késő délutáni órákban hajtjuk picit álomra a fejünket.

De ha van rá módunk és lehetőségünk adódik rá, akkor akár csak élvezetből is szundítsunk 10-20 percet délután 2 óra környékén: ez a néhány perc pihenő csodákra lehet képes.

Végül, ha este vágyunk egy kis szundításra, próbáljuk meg elkerülni, hogy 2-3 órával lefekvés előtt iktassuk ezt be - mondta Carlie Gasia, a Sleepopolis kiadási koordinátora. Ellenkező esetben nehézkes lesz az elalvás aznap éjszaka, illetve az alvás minőségének romlása is megfigyelhető lesz.

A napközbeni szundítás ideális időtartalmáról, a krónikus fáradtság megszüntetéséről és a témával kapcsolatos további érdekességekről írásunk következő részében olvashatsz.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.