10 iskolakezdési tipp, amit ne hagyj ki a sulikezdés előtt szülőként

Shutterstock/Yuganov Konstantin -
suli iskola kezdés tanév kezdés
Alig egy hónap és itt az új tanév, kezdődik újra a suli. Ha szülőként felkészült szeretnél lenni, ez a 10 iskolakezdési tipp hasznodra válik majd.

Kortól függetlenül sok gyerek fél a sulikezdéstől vagy a hosszú nyári vakáció után az iskolába való visszatéréstől. A jó hír az, hogy van pár iskolakezdési tipp, amivel szülőként sokat tehetsz azért, hogy csemetéid megnyugodjanak, és felkészüljenek az új tanévre.

iskolakezdési tipp
Iskolakezdési tipp: Vond be gyermekeidet az egészséges tízóraik és harapnivalók kiválasztásába és elkészítésébe, amit majd magával visz az iskolába. Forrás: Shutterstock/Irina Wilhauk

Ez a 10 iskolakezdési tipp segíteni fog, hogy felkészülten vágjatok neki a sulinak

1. Korán lefekvés, korán kelés

Visszatérni a suli időszak alatti alvási rendbe nem megy egyik napról a másikra! Nyáron, mivel a nappalok is hosszabbak, a gyerekek is tovább maradhatnak fent, a lefekvés időpontja kitolódhat. Néhány héttel az iskolakezdés előtt szoktassuk rá gyerekünket, hogy korábban feküdjön le. Az olyan tevékenységek, mint a fürdés és lefekvés előtti olvasás, segíthetnek a gyermekeknek a könnyebb elalvásban.

2. Állíts vissza a megszokott rutint

A gyerekek számára fontos a következetes rutin kialakítása. Írd le a suli időszakára vonatkozó rutin lépéseit, és beszéld át gyerekeddel. Este ez lehet a házi feladat elkészítése, a játék, a fogmosás, a fürdés és az olvasás lefekvés előtt.

3. Ösztönözd a függetlenségét

Azok a gyerekek, akik aktív szerepet játszanak az iskolába való visszatérésre való felkészülésben – például segítenek a tanszerek és új ruhák kiválasztásában és rendszerezésében –, nagyobb valószínűséggel izgatottabbak lesznek az iskolába való visszatérés miatt, ami viszont enyhíti az idegességüket. Elég idős-e gyereked olyan otthoni feladatokhoz, mint a mosogatógép ürítése vagy az ebéd elkészítése? A napi, életkoruknak megfelelő feladatok hozzásegítik a gyerekeket ahhoz, hogy önállóságra és magabiztosságra tegyenek szert.

4. Válaszd ki a megfelelő hátizsákot

A túl nehéz vagy nem megfelelően viselt hátizsák izomfeszülést, fejfájást és nyaki fájdalmat okozhat. Próbálj erős, könnyű anyagból készült iskolatáskát választani széles, párnázott pántokkal, amelyek megtámasztják a gyerek vállát. Figyelj rá, hogy mindkét vállára felvegye, mikor suliba indultok.

5. Beszélj a biztonságról

Tekintsd át vele az alapvető biztonsági szabályokat, mint például, hogy nézzen mindkét irányba, mielőtt átkelne az utcán, ismerkedjen meg a gyalogátkelőhelyek szabályaival, és ne álljon szóba idegenekkel.

6. Egészséges szokások kialakítása

Vond be őket az egészséges tízóraik és harapnivalók kiválasztásába és elkészítésébe, amit majd magukkal visznek az iskolába. Vidd el őket magaddal bevásárolni, hogy ki tudják választani azokat az egészséges nasikat, amiket majd bepakolhatnak maguknak. Próbáld betartani a rendszeres étkezési időket, hiszen az iskolában is általában mindig ugyan akkor van a reggeli és az ebéd.

7. Korlátozd a képernyőidőt

A gyerekek mobilhasználatának és tévé nézésének keretezése érdekében érdemes világos szabályokat felállítani és következetesen alkalmazni őket. Állíts be napi vagy heti időkorlátokat, és bizonyos időpontokat, amikor a mobilhasználat tilos, például étkezések alatt vagy lefekvés előtt. Az is segíthet, ha példát mutatsz azzal, hogy te magad is betartod a digitális szabályokat. A legtöbb iskolában már nem lehet a gyerekeknél az órákon a mobiljuk, és a délutáni órákat is jobb, ha tanulással, leckeírással tölti majd, minthogy a mobilját nyomkodná.

8. Térképezd fel az új sulit

Ha gyerekeid új iskolába kezdenek, egy-két héttel az iskolakezdés előtt gyakoroljátok be a gyalogos útvonalat, vagy hogy tömegközlekedéssel hogyan jut el az iskolába majd. Ha autóval viszed a gyerekeket, akkor neked is hasznos, ha egyszer kétszer végigmész az új útvonalon, így feltérképezheted, hogy hol lesz várhatóan dugó, vagy mik a menekülő útvonalak, amiken elkerülheted. 

9. Beszéljetek az első heti izgalomról

Biztosítsd, hogy az idegesség természetes, még bizony a tanárok számára is. Segíthet gyerekeid számára megbirkózni ezekkel az érzésekkel, ha bátran elmondhatják félelmeiket. Vagy ha mesélsz nekik a saját első iskolai napi idegességedről és arról, hogy hogyan küzdötted le azt. Beszéljétek át azokat a forgatókönyveket is, amelyek aggasztják őket. Például, ha aggódnak amiatt, hogy ki mellé üljenek, vagy kivel beszélgessenek az első napon, segíts nekik megtervezni a stratégiát.

10. Ünnepeljétek meg az új tanév kezdetét

Ha közösen megünneplitek az iskola első napját, gyerekeid az iskolába való visszatérést igazán élvezhetőnek fogják tekinteni. Szervezz egy iskolakezdés előtti bulit, tortával, lufikkal és a sulihoz szükséges hasznos apró ajándékokkal kiegészítve. 

Checklist sulikezdés előtt:

  • Nézd meg, hogy az iskolatáska, tolltartó milyen állapotban van, cipzárak csattok jól működnek-e? 
  • A tolltartóban csekkold hogy minden megvan-e, ami kellhet: ceruzák,tollak, radír, technika és rajzdoboz, sulik honlapján vagy a tanártól is érdemes érdeklődni, hogy mi kell pontosan, hogy ne vegyünk felesleges dolgokat 
  • Nézz utána, hogy a tanszereket mikor osztják ,vagy hogy megkapja e a gyerek 
  • Érdeklődd meg az évnyitó pontos időpontját
  • Tudd meg, hogy a beiratkozás, ebédbefizetés, esetleges gólyatábor, ismerkedős kirándulások időpontja mikor van, hogy nehogy ütközzön a tervezett nyaralással
  • Ellenőrizd, hogy az ünneplős ruhát nem nőtte e ki gyereked a nyáron
  • Hasonlóan érdemes felpróbáltatni vele a benti cipőt, tornacipőt, mert a nyári hónapok alatt nagy valószínűséggel ezeket is kinőhette 
  • A papírboltok, nagyobb üzletek már most tele vannak sulikezdős cuccokkal, vásárold meg a szükséges holmikat időben, hogy elkerüld a tömeget
  • Intézd el a bérletvásárlást is pár nappal hamarabb, hogy ne a suli első napján kelljen azért is sorban állnod 
  • Ha gyerekednek van betegsége, allergia, ételallergia, kedvezményekre jogosító papírokat is kezd el intézni, hogy időben le tudd adni az iskolának 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.