Ezekre a gyerekekre van igazán rossz hatással az óraátállítás - Szakértő árulta el

alvás óraátállás szakértő gyerek
Az őszi-téli időszámításra való átállás sokaknak előnyös, hiszen ez egy órával több alvást jelent, de a gyerekek számára ez is megterhelő lehet. Szakértő árulta el, miért érzékenyebbek az óraátállításra a kicsik.

A mostani óraátállítás sokunk számára az alvásidő meghosszabbítását jelenti, ám a kisgyerekes szülők számára újabb kihívásokat hozhat. Az egy órás eltolódás ugyanis könnyen felboríthatja a kicsik megszokott alvási ritmusát, különösen azokét, akik épp fontos fejlődési szakaszokon mennek keresztül. Dave Gibson alvásszakértő szerint a gyerekek belső órája érzékenyebben reagál a változásra.

alvás, gyerek alvás, óraátállítás
A gyerekek érzékenyebbek az óraátállításra
Forrás: Shutterstock

Miért zavarhatja meg az óraátállítás a gyerekeket?

Az óraátállítás megzavarhatja a biológiai óránkat és a gyerekek, különösen a kisgyerekek, még érzékenyebbek erre a változásra. Alvásszakértő Dave Gibson elmondta, hogy egyetlen órányi eltolódás is összezavarhatja a napi ritmusunkat, mert a testünk megszokta, hogy mindig ugyanabban az időben fekszünk le és kelünk fel. A gyerekeknek különösen fontos az állandóság az alvási rutinjukban, így náluk még nagyobb hatással lehet egy órás eltolódás.

Az alvásszakértő hozzátette: „A gyerekek rövidebb alvási ciklusokkal rendelkeznek, mint a felnőttek, ezért egy órás változás jelentős mértékben megzavarhatja az alvásukat.”

Ezen felül a gyerekek számára még kevésbé érthető az idő fogalma, és az olyan külső tényezőkre támaszkodnak, mint a természetes fény, hogy érzékeljék, mikor van itt az ideje lefeküdni vagy felkelni. Ha egyik napról a másikra változik az idő, ez komoly zavart okozhat számukra.

A fejlődési mérföldköveknél különösen érzékenyek

Különösen azok a kisbabák és kisgyerekek lehetnek érzékenyek az óraátállításra, akik éppen most alakítják ki az alvási rutinjukat. „Azoknál a gyerekeknél, akik már eleve nyugtalanul alszanak, az óraátállítás csak további problémákat okoz” – magyarázta Gibson. Ha gyereked például fogzik, növekedési ugráson megy keresztül, vagy éppen új mozgásformákat tanul, mint a gurulás, mászás vagy járás, akkor az óraátállítás még nagyobb hatással lehet az alvására, esetleg visszaesést is okozhat.

Az alvási gondok jelei

Gibson szerint az óraátállítás után a szülők az alábbi jelekre figyeljenek oda, amelyek a gyerek alvási nehézségeire utalhatnak:

  • Ellenállás az esti lefekvésnél.
  • Hosszabb idő alatt nyugszik le alvás előtt.
  • Nyugtalanság az éjszaka folyamán.
  • Változások a napközbeni alvásnál.
  • Különböző időben ébredés.

Mennyi időbe telik az alvás újrarendeződése?

Az óraátállítás jelentős hatással lehet a gyerekek alvására, Gibson szerint néhány naptól akár két hétig terjedő időre is szükség lehet, hogy avisszatérjen a normál kerékvágásba. Az alvás végül rendeződik, de a türelem és a következetes napirend betartása szükséges ahhoz, hogy ez a folyamat minél könnyebb legyen.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.