Mi az oka, hogy egyre korábban fekszenek le a Z generációs fiatalok?

Z generáció alvási szokások, esti rutin
AlikeYou/Shutterstock - Pixel-Shot
életmód Z generáció alvás
A Z generációs fiatalok már ágyban vannak este 9-kor, ami nem feltétlenül jelenti, hogy egyből alszanak is: különleges esti rutinnal készülnek fel 8 órás alvásukra. Eláruljuk, mi áll a háttérben.

Idén jelent meg az a kutatás, miszerint az amerikai, Z és az Y generációs fiatalok átlagos lefekvési ideje egyre korábbi időpontra kerül.  2023 januárjában a lefekvési idő 22:18 volt, amiből 2024 januárjára 22:06 lett a 18 és 34 év közöttiek számára. Viszont a Z generáció (1997 és 2012 között született fiúk és lányok) már sokkal korábbi, 21 órás lefekvési időről számolnak be.

Z generáció
A Z generációs fiatalok már kora este ágyban vannak, de még nem az alvással vannak elfoglalva.
Forrás: Shutterstock

A Z generációs fiatalok már ágyba vannak este 9-kor

A Z generáció egészen új trendekkel lepi meg a társadalmat nap mint nap, amelyek nem feltétlenül rosszak, inkább meghökkentőek, alkalmanként pedig lenyűgözőek. Kevesebb alkoholt fogyasztanak, kevesebbet járnak partizni, és most már szokásukká vált, hogy este 9-kor lefekszenek,  ami nem feltétlenül jelent alvást.

A #nightroutine trend

A Tiktokon lett nagy trend a #nightroutine hashtag, aminek már milliós számú posztja született és a lényege, hogy ugyan a Z generációs fiúk és lányok már ágyban vannak este 9-kor, még nem alszanak, hanem az alvást elősegítő rutinjukat végzik. Ennek része a digitális eszközök kikapcsolása, egy könnyed nyújtás vagy jóga, naplóírás, meditáció, gyertya és forró csoki. Ezután következik egy pihentető 8 órás alvás. Ezt a fent említett kutatás is alátámasztja.

Amíg 10 évvel ezelőtt az alváshiány és a munkamánia számított trendinek, mert mindenki #Girlboss akart lenni, manapság már a lassú, tudatos életmód követése a fontosabb, amit a Z generáció kifejezetten kedvel és hirdet is.

Több alvás, jobb élet

Szintén kutatásból derült ki az, hogy a 16 és 24 év közötti férfiak 60%-a elmondásuk szerint több alvással tudna javítani az életén, a nők 51%-a mondta ugyanezt. Nagyon sokan a 8 órás alvás megszállottjai annyira, hogy emiatt minden más programjukat korábbi időpontra teszik, ami látszik például az éttermekben a foglalások számán is. A Yelp tavalyi kutatása szerint az este 7 órára és későbbre szóló foglalások száma sokkal kevesebb, mint például 2019-ben volt. Mindeközben a 17 és 18 órára szóló foglalások száma 3%-kal nőtt. 
A húszas éveik végén járók még szombatonként is korábbi időpontokat foglalnak. Általában 17 órára foglalnak asztalt.” - jegyzik meg Rick és Katie Toogood, londoni éttermek tulajdonosai.

A hollywood-i sztárok körében is tapasztalható a változás. A Z generációba tartozó Millie Bobby Brown és Zendaya szintén ágyban vannak már este 9-kor. Nicola Peltz Beckham és férje Brookly Peltz Beckham arról számoltak be, hogy már este 8-kor ágyban vannak.

Ugyan a Z generációs fiatalok este 9-kor már ágyban vannak, ez nem jelenti azt, hogy alszanak is. Aki nem az esti rutinját végzi, az a barátaival beszélget vagy a közösségi médiát pörgeti, ami nem biztos, hogy a legjobb tevékenység alvás előtt. A telefonozás alvás előtt megakadályozza a nyugodt alvást, ugyanis információkkal és további ingerekkel terheli az agyukat, amitől éberek lesznek és kitolódik az elalvási idejük.

Egyébként a Z generáció viselkedésének van értelme. A Covid 2019-ben akkor ütötte fel a fejét, amikor a Z generáció éppen az egyetemet vagy az első munkahelyét kezdte, ami az éjszakázós csúcsidőszak az életükben, és most a valódi élet újraindult, a megélhetési válsággal, vagy ahogy ők nevezik, a cozzie livs-zel együtt. Így inkább órákat töltenek meditációval, telefonozással és az arcuk masszírozásával, mert kevesebb pénz jut a kimozdulásra, és valljuk be, nem is olyan rossz, amit csinálnak.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.