"Még várom haza" - Fülgyulladás miatt vesztette el édesanyját két kicsi lány

A fiatal pár Tiszaújvároson élt. Hajni nevelte Mirácskát, és már csak hetek voltak hátra a következő baba, Glória születéséig, amikor megtörtént a baj. Zsoltot, az apukát Németországig vitte a kényszer, hogy megéljenek, hogy a valóban csöpp, alig 25 négyzetméteres otthonuk törlesztőrészleteit fizetni tudják. Ott kapta a hírt, hogy párja nem érzi jól magát, aztán a hírt, hogy kórházba került, hogy nagyon súlyos az állapota. Hajnalka csak a fülét fájlalta, nem tűnt nagyon súlyosnak az állapota, mégis alig néhány nap alatt legyőzte a betegség. Tóth Zsolttal, Hajnalka párjával beszélgettünk, hogyan lehet, hogyan kell továbbmenni, társ és anyuka nélkül az úton.

Hajnika csak túlórázik...

"Nincs mit tenni, nekem itt van a helyem. A lányaim mellett. Glória mellett, akit a már az életéért küzdő páromból, császármetszéssel segítettek a világra. És Mira mellett, akin látom, hogy képtelen felfogni, hogy az anyukája nincs többé. De hogy is foghatná fel ez a kicsi lány, hiszen én magam se tudom ezt a megfelelő módon kezelni. Olyan érzés bujkál bennem, mintha Hajnika csak túlórázna, vagy néhány napra elutazott volna.
Máskor olyan az érzés, mintha összekaptunk volna valami semmiségen, ő elrohant, én meg várom haza... És közben töröm a fejem, mivel engesztelhetném ki. És úgy hiszem, ha elég jó dolgot találok ki a békítésére, akkor hazajön. Közben persze tudom, hogy nem, hogy ő nem jöhet, de a lelkem még segít az ámításban. Talán ezért nem roppanok össze, talán éppen ez segít, meg a feladat, hogy a lányok, a közös kislányaink számítanak rám."

A hétköznapok

"Nincs napirend, itt most Glória parancsol, szinte minden órát az ő igényei határoznak meg. Mikor kelünk, mikor fekszünk, mikor játszunk. És Mira, a nagyobbik csöppség segít ebben, hogy a kicsi ritmusa ne törjön meg. Közben Mira keresi az anyukáját, pedig nem kezelem tabuként a történteket. Százszor elmondtam, hogy az anyukája meghalt. Megpróbáltam az ő kicsi nyelvén elmondani azt is, hogy ez mit jelent, de ő azért csak keresi az édesanyját. Sokat emlegeti, és mert persze okos és figyel, hallja a felém irányuló kérdéseket is. Hogy volt-e felelős a történtekben? Hogy én hibáztatok-e valakit? Ismeri az utolsó napok történetét, és újra meg újra elmondja azt, amit ő élt meg. Mert az anyukáját elkísérte az orvoshoz. Ő ott volt. És ha ez szóba kerül, akkor azt mondja: 'Figyelj, apa, mert ez fontos, anyáról van szó, mert ott voltunk az orvosnál, de nem csináltak vele semmit! Nem csináltak vele semmit!' Akárhányszor kerül szóba, és szóba kerül, hiszen most ez segíti a túlélésünket, hogy a róla való beszéddel, az emlékek simogatásával magunk mellett tartjuk őt, szóval naponta akár többször is elmondja ezt nekem.

De most nem a felelős megkeresése a feladatom. Talán soha nem is lesz az, hiszen azzal sem hozhatom őt vissza, talán egyszer mégis fontosnak érzem majd. Csak hogy tudjuk, el lehetett volna-e kerülni a tragédiát. Néhányan kérdezik, miért nem ment be az ügyeletre akkor, amikor kellett, miért akart várni? Persze, hangsúlyozza az egészségügy, hogy azonnal menni kell. Mi nem hallottuk a hangsúlyt, se azt, hogy pontosan mit mondtak neki. És Hajnikának elég magas volt a fájdalomküszöbe.

Én azonban most csak a kicsikre koncentrálok, pelusozok, babát etetek, sétálunk, intézzük a dolgainkat. Nem szokatlan a dolog. A kisebb testvéreimet, ha nem is én neveltem fel őket, de azért sokat segítettem körülöttük. Mert akkor ott kellett a törődés. Szóval a babázás ismerős terep számomra. És ezer emléket idéz fel. Mert amikor Mirácska született, a páromnak is én segítettem. Tőlem tanult sok mindent, de hát most egyedül gyakorlok.

Nagyon sok segítség érkezett. Sok gyönyörű szó, sok együttérzés. Valahogy úgy megmozdult a világ körülöttünk, talán mert mások is érzik, hogy ez így nagyon nincs jól. Hogy a páromnak élnie kellene. És érkezett felajánlás is. Glóriát befogadja egy magánbölcsőde, amint betölti a fél évét, én meg kapok munkát. Minden segítségnek nagyon örültünk, és mindent nagyon szépen köszönünk! De azért egyetlen beszélgetés se hozza vissza Hajnit nekünk, valahogy semmi sem az igazi. A kicsiknek az anyukájuk, nekem a párom hiányzik... március 20-án lett volna az esküvőnk..."