Ezért vagyunk szerelmesek még 40 felett is a gimis pasinkba!

Hamedl Andrea

2014.07.23.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Még mindig összejársz a gimis vagy egyetemi szerelmeddel? Nem vagytok együtt, csak szeretőnek tartjátok a másikat? Nem tudtok, vagy nem is akartok együtt lenni, mégis mindig az ágyban kötöttök ki? Nem tudjátok elengedni egymást, de tudjátok, hogy sohasem lesz már semmi a dologból? Nos, mindezzel nem vagytok egyedül...

Csak szex! Meddig hagyod magad neki? című cikkünkben már bemutattunk egy olyan történetet, ahol a felek a régmúltban egy párt alkottak, de számtalan szakítást és elválást követően még mindig nem tudnak elválni egymástól. Akkor is a Life.hu szexuálpszichológus szakértője, Győri Szilvia sietett olvasónk segítségére, és így tesz most is, amikor két hasonló sztorit mutatunk be.

Ildi (45) és Míra (25) története a köztük lévő korkülönbség ellenére nagyon hasonló. Mindketten hosszú évek óta egy nem létező kapcsolatban élnek, valami megfoghatatlan kötelékben, ami első látásra hiánypótló, szexpraktikus, élvezetes, valahol mélyen azonban gyötrő, megalázó, felőrlő és sehová sem vezető. Lássuk hát, miért is kötözik oda magukat valakihez, akinél korbács van!

Ildikó története:

A jelen: Ildi 45 éves múlt, Budapesten él, szingli. A mai napig vonzódik a gimis szerelméhez, aki vidéken él, ennek ellenére, amikor tudják, megoldják a találkozást.

A múlt: Ők ketten hivatalosan sosem jártak, de többször is szakítottak. Fiatal koruktól kezdve jöttek-mentek a kapcsolataik, együtt azonban sosem próbálták meg. De mindig megtalálták egymást. Volt, hogy két hónap, és volt, hogy három év kihagyással, de mindig összejöttek. Ami aztán nem működött. Ildi időközben férjhez ment, majd elvált, és különböző, hosszabb-rövidebb párkapcsolatokban élt. Márk is megházasodott, gyerekei születtek, a legidősebb most megy egyetemre. A felesége vélhetően tud erről a huszonakárhány éve tartó viszonyról, de már nem tesz semmit. Az egész a szeme előtt zajlik, de hogy ez ne így legyen, inkább elfordítja a fejét...

Míra huzavonája:

A jelen: Míra 25 éves múlt, Budapesten él, szingli. A mai napig vonzódik egyetemi szerelméhez, akivel heti rendszerességgel találkoznak. Ha épp mosolyszünet van, vagy egyikőjük talál valakit, pár hónapig nem keresik egymást. A leghosszabb ilyen szünet három hónap volt...

A múlt: Míra és Tibor mindössze egy évig jártak, több mint öt esztendeje azonban külön vannak (együtt). Húszéves "gyerekek" voltak még, amikor találkoztak, nem is tudták, mit akarnak valójában, sem az élettől, sem pedig egymástól. Tibornak azóta voltak ugyan barátnői, de sosem tartottak sokáig a kapcsolatai. A viszonyuk Mírával sokszor a barátnők ellenére sem szakadt meg. Amióta szétmentek, a lánynak nem volt értelmes, felnőtt párkapcsolata. Mivel szinte a szakításuk óta összejárnak, Míra időnként felvetette, próbálják meg újra együtt, de Tibor ebbe konzekvensen nem ment bele, mondván, hogy ő már nem szerelmes, és hogy ez csak szex.

Most épp technikai szünetet tartanak egy újabb lány miatt. Tibor fenyegetve érzi a friss kapcsolatát Mírától, és elkerülvén az újabb félrelépését, megkérte a lányt, egy ideig most ne keresse őt.

Győri Szilviának a két történet ismeretében feltettük a kérdést, mégis hogyan lehetséges, hogy emberek hosszú éveken át szeretik egymást, de nem akarnak, tudnak, mernek együtt lenni. Hogy leélnek életeket mással, végignézik, ahogy a szeretett személy hozzámegy egy idegen emberhez, és hogy gyereke születik mástól. Miközben végig külön vannak együtt. Miért szenvednek évekig, Ildikó esetében "tízévekig" a félrelépés bűntudatától? Miért csatolnak vissza újra és újra a régihez? Milyen érzésekért mennek vissza? És ami a legfontosabb, hogy miért nem működhetnek ezek a viszonyok normális kapcsolatként?

Győri Szilvia:

Vannak kapcsolatok, amik "főállásban" nem működnek, viszont ha kiveszünk bizonyos feltételeket, akkor korlátozott körülmények között jól funkcionálnak.

A jó szex és a biztonság illúziója:

Ha egy párkapcsolat tart bizonyos ideig, a feleknek van idejük megismerni egymást. Így pedig a kapcsolat előbb-utóbb rámehet a konfliktusokra és a különbözőségekre. Azonban ha van olyan tényező, ami remekül működött, az később hiányozhat. Főleg akkor, ha az új partnerrel az egészen másképp működik, de akkor is, ha még nem leltünk új társra. Ez a tényező pedig legtöbbször a szex.

A jó szex, és emellett a régi ismeretségből adódó biztonság, megbízhatóság sokat nyom a latba az ilyen „visszajárós-összejárós" kapcsolatoknál. Úgy tudjuk kielégíteni bizonyos vágyainkat, szükségleteinket egy ilyen kapcsolatban, hogy közben hiszünk a biztonság illúziójában. Azért nevezem illúziónak, mert ugyan régi ismeretségről van szó, de érzelmileg mésincs valós biztonság, hiszen legalább az egyik félnél, de sokszor mindkettőnél ott a nyomasztó lelkiismeret.

A szeretői viszony:

Persze azt se felejtsük el, hogy így már szeretői viszonnyá minősül a korábbi párkapcsolat, ami ezáltal kap egyfajta töltetet. Titkolózás, izgalmak, lopott órák, találkozók furfangos szervezése, akár tartalmas beszélgetések, lelkizések jellemezhetik a viszonyt.

Van, hogy ezek a párok nem azért nem találnak újra egymásra, mert valóban nem működnének jól, tanulva ugye a korábbi hibákból, hanem azért, mert már házasság van, gyerekek vannak, vagy olyan elköteleződés az új partner felé, amit nem szívesen adna fel a megcsaló. Itt kerül elő a bátorság és a felelősség, illetve az értékrend kérdése.

Mennyit ér nekem ez az egész?
Merek-e kockáztatni a boldogságomért?
Vagy inkább a nyugisabb állóvizet választom?
Felvállalom a döntésemet önmagam és a családom előtt?
Vállalom-e a felelősséget a tetteimért és azok következményeiért?

Arra is kíváncsiak voltuk, miképpen léphetnek ki a felek ebből a kapcsolatból.

Győri Szilvia:

Ha le szeretnénk zárni egy ilyen múltbéli, se veled, se nélküled-kapcsolatot, azt javaslom, ne indulatból döntsünk, mert néhány hét múlva jó eséllyel ugyanúgy a másik ágyában kötünk ki!

Hogyan zárjuk le?

Kezdjük el érlelni a gondolatot, hogy ennek a kapcsolatnak hamarosan meg kell szűnnie! Hagyjunk időt magunknak az érzelmi leválásra, persze ésszerű keretek között! Legyen egyfajta jövőképünk, hogy a szakítás után hogyan fog változni az életünk, mire fogjuk fordítani azt az időt, amit eddig a titkos randikra, chatelésre, telefonálgatásra fordítottunk. Legyünk minél többet a családunkkal és barátainkkal, hogy ne érezzük intenzíven a magányt! Nyissunk új dolgok felé, sportoljunk, stb.

Az a fontos, hogy legyen tervünk és ezt következetesen tartsuk is. Emellett pedig sokat segít a hírzárlat, vagyis ha hosszú hónapokra megszakítunk minden kapcsolatot. Még a Facebookon is!