Falloszdekonstrukció: Így láthatja egy mai nő a férfiakat

A férfitest ábrázolása a művészetben

Egy, a feminizmusról, a női és férfiszerepekről, elvárásokról, előítéletekről, házasságról, szexről és művészetről szóló interaktív beszélgetésen, mely az urakról kialakult képet kívánta a fejekben helyretenni, elkerülhetetlen volt, hogy szóba jöjjenek a legmeghatározóbb "tudatmódosítók". A televíziók, a tehetségkutatók, a női magazinok, a különböző felmérések, és természetesen a gondolatformáló tárlatok.

Lakatos Márk hozta fel A meztelen férfit, és utalt rá, hogy a férfitest reprezentációjának ez a kiállítás egy egészen jó példázata volt tavaly tavasszal. Hogy miképp engedték láttatni a dolgokat, és hogyan nem. Oltai Kata szerint persze olyan értelemben nem volt belőle botrány, hogy betiltották volna a tárlatot, vagy leszedettek volna munkákat. De bizonyos testrészek játékba hozása egyértelműen tiltott volt.

A téma kapcsán Hadas Miklós felemlegette a Mapplethorpe kiállítást is. "Annak, hogy a Mapplethorpe-ot, vagy A meztelen férfit be lehetett mutatni a Ludwigban, vagyis megjelenhettek álló pénisszel, a falloszdekonstrukció mindenféle formáival, és igen sokféle értelmezési keretben, annak éppen az volt az egyik sajátossága, hogy a férfi az ott kiállított képek jelentős részén a törékeny, a sérülékeny, a torz és az önmaga torzságával szembesülő figuraként jelenjen meg" - állította a szociológus, akik szerint tehát a világ valamiféle ilyen irányba megy most el.

A kurátor, aki maga is dolgozott a Mapplethorpe-on, hozzátette: mind A meztelen férfinél, mind pedig a Mapplethorpe-kiállításnál teljesen egyértelmű volt, hogy az a műalkotás, ami valamilyen formában vagy kontextusban melegtémát érintett, nem kerülhetett ki. "Nem azt mondom, hogy végignézték a képeket, de azért volt egyfajta elvárás a részükről. Lehetett kicsit lavírozni az értelmezések között, de mindig úgy kellett játszani, hogy még véletlenül se utaljon semmi a melegségre."

Robert Mapplethorpe kiállítását persze nem lehetett elképzelni az S&M kultúra és az egyértelmű anális ábrázolások nélkül, ennek ellenére ezek a művek nem voltak kint a magyar tárlaton, nem is véletlenül. "Nem azért, mert kiírta volna az itteni kurátor, vagy mert nem tartották azokat jó képeknek, illetve nem lettek volna fontosak. Egyszerűen ez per pillanat még mindig óriási tabu. Egy olyan férfi testrész, ami bármilyen anális utalást tesz, az egy teljesen tiltott élvezet, izgalom, aberráció" - állítja a művészettörténész, aki szerint ez például egy olyan létező tiltás, ami éppen a férfireprezentációra vonatkozik.

És hogy mi is lehetett az oka ezeknek a konvencióknak? Lakatos Márk szerint az a tény, miszerint a férfitest nem lehet sebezhető. "Nem lehet sebezhetően reprezentálni, csakis erőállapotban. És ez nemcsak a művészetekre, de a divatfotográfiára is jellemző." Oltai Kata egyetértett ezzel a magyarázattal, majd pedig hozzátette, milyen fontos a vér ábrázolása is a vizuális kultúrában. "Míg a nők esetében a vér egy piszkos, koszos, a menstruációhoz kapcsolt tabukategória, amely kiszolgáltatottságot és sérülést jelez, addig a férfitesten valamilyen virtust, harcban, verekedésben szerzett sebet, vagyis erőt jelképez." Erre reagálva Réz Anna pedig feltette a kérdést, hogy vajon tényleg tabu lenne ma a beteg férfi?

Tényleg tabu a beteg férfi?

Peti Julianna elmondta, hogy összesen kettő olyan férfipáciense van, aki önként jelentkezett segítségért, az összes többit vagy a házastárs, vagy a partner delegálta. "Ez szerintem sokat elmond arról, hogy mennyire engedheti meg magának a gyengeséget a férfi."

Márk is saját tapasztalatból beszélt: "Amikor csináltuk azokat a műsorokat, melyekben különféle testképzavarban szenvedő hölgyeknek segítettünk, és próbáltunk fordítani a saját testükkel kapcsolatban felmerült beidegződéseiken, felmerült, hogy miért ne lehetne csinálni ilyen műsort férfiakkal is. Végül oda jutottunk, hogy elképzelhetetlen az a szituáció, hogy a televízióban egy férfi áll egy tükör előtt fehérneműben, és beszél arról, hogy milyen problémája is van a testével, és arról, hogy mit nem tud elfogadni magán. Ezt egyszerűen nem lehetett leforgatni."

Julianna szerint ez azért is szomorú, mert a férfiak ugyanúgy tisztában vannak a problémáikkal, mint a nők és egyáltalán nem rosszabb az önismeretük, sőt. "Tisztában vannak a problémáikkal, csak nagyon erősen bagatellizálják azokat, és egész egyszerűen nem jutnak el a segítségkérésig, mert nem alakult ki a verbalizációjuk a problémáikkal kapcsolatban."

"Pedig ha a szépségiparról beszélünk, akkor ugyanazok a kommunikációs agressziók érik a férfiakat, mint a nőket, például a reklámplakátokról, vagy éppen a divatfotókról" - állítja a stylist, akinek meggyőződése, hogy ma a férfianorexia problémája, valamint a különféle testi megfelelésekkel és testképzavarokkal összekapcsolt betegségek ugyanúgy megmutatkoznak a fiatal férfiak körében, mint a lányok esetében. "Vagyis teljesen egyértelmű az a tendencia, hogy minden, ami ma a nőket sújtja, az egyre nagyobb mértékben sújtja a férfiakat is, akik egyébként ugyanazokat a tüneteket is mutatják" - summázta Réz Anna, megadván a tökéletes konklúziót a témának.

De hogy pontosan mi is az, ami sújt minket, arra végül Oltai Kata adta meg a választ: "Elég csak a tehetségkutatókat nézni. A négyfős zsűriből három férfi és egy nő. Nincs más arány. Vagyis itt is a férfiszempontok, a férfitekintetek döntenek. Adott egy önbizalomfejlesztő műsor, ahol különböző skilleket adnak egy nőnek, de az is oda fut ki, hogy végül egy neves fotós meztelenül fotózza le őt. Így tehát ezek a kritikus helyzetekben megörökölt szocializációk bizony elég komolyan férfiszempontú sztenderdek."