Testek, sztereotípiák, döntések, sorsok, metaforák, szerepek, szubkultúrák és szexualitás. A Bőrödön viseled: Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai című kiállítás november 2-ig látható még a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Az első ránézésre talán megterhelőnek, soknak, nyomasztónak, néhol pedig betegesnek tűnő képsorok, annak ellenére, hogy milyen fajsúlyos témákat boncolgatnak, a látogatók minden várakozását felülmúlják. A terhes üzenetek és az elgondolkodtató illusztrációk a látszat ellenére könnyen emészthetők, befogadhatók. A Nagymező utca 8-ból kilépve pedig úgy érzed, kinyílt számodra a világ.
Hogy most aztán olyan szélsőségekre hívták fel a figyelmedet, amire korábban még soha. Elgondolkozol, hogy valójában sosem láttál még piszoárba vizelő férfimenyasszonyt, meztelen szépségkirálynőt, csontvázházasságot, sem pedig borotválkozó transzvesztitát. Aztán elmélázol azon is, hogy te vajon miből építed fel a saját egyéniségedet. Milyen jeleket továbbítasz a környezetednek? És egyébként is, mi a fenét képzelsz magadról?
Aztán megtudod, kicsoda Pillangó. A magyar underground világ emblematikus alakjának nevezett férfi, akit mindenki csak Pillangó néven ismer, és akinek a testét tetőtől talpig tetoválások borították. Urbán Tamás '80-as években elhíresült figuráját, aki amúgy máig nem tisztázott körülmények között a Dunába fulladt, egyébként Deák Ferencnek hívták. A fotós honlapján található leírásban így beszél róla: "Akkor láttam először Ferit, az agyontetovált Pillangót, más az én helyemben talán egy tekercs filmet ellőtt volna rá, de én úgy tettem, mintha észre sem venném, csak sétáltam."
Pillangóval később is találkoztál. Mennyi időt töltöttél vele?
"Körülbelül két évet. Mint mondtam, Szegeden ismerkedtünk meg, az egyik szabadulása előtt. 1954-ben született, összesen tizenhét évet ült börtönben, piti dolgokért. Először a féltestvér bátyja nyomta fel azzal, hogy egy fiatalkorút megrontott. Amíg bent volt, az Úri utcai lakásukat a bátyja eladta, és a pénzből egy fillért sem adott neki. Amikor szabadult, én vártam a kapunál. Kérdeztem, Feri, hova menjünk, azt mondta, a féltestvéréhez, mert meg akarja ölni. Persze lebeszéltem róla." A történet folytatása itt olvasható.Óvatosan elhúzod a vastag, szürke függönyt. Izgulsz, mert a 18-as karika sejteti, hogy odabent valami a kintieknél is durvább vár. Aztán meglátod. Szent-Iványi Réka Nincs abban semmi című anyaga fogad a különszobában. A képeken egy középkorú férfi, akinek az anyja, a panellakása és a teste egyaránt a börtöne. Egészen elképesztő látvány.
És miről szól a tabutárlat az alkotók szerint?
"Hogyan épül fel kulturális identitásunk, hovatartozásunk, milyen jelentéssel ruház fel a többségi társadalom vagy egy szubkultúra bizonyos ruhadarabokat, teststilizálást, kellékeket. Hogyan teremt 'egyenruhákat' meghatározott társadalmi rítusokhoz, melyek később eszközül szolgálnak az adott gyakorlat kritikájaként."Kurátorként hiszek abban, hogy a pénztől, a szépségtől, a tabuktól kezdve szinte minden, ami körülvesz minket, társadalmi konstrukció" - tartja Oltai Kata, mely mondattal tökéletesen összefoglalja mindazt, amit művéről hisz, tud, érez és mutatni akar. Vagyis, hogy az identitás már nem sors, hanem választás kérdése.
És hogy mi az abszolút kedvenc? Koronczi Endre Testnyomatok című sorozata, melyben hétköznapi tárgyak lenyomatai bélyegzik meg a testeket: például mobiltelefon, óra, párna, szatyor, baseballsapka. A művész az általuk okozott csekély fájdalmú sérülésekkel játszadozik, amely ötletes, valóságos és szinte kitapintható. És ettől válik ez a botrányos tabutárlat hirtelen mégis egyszerűvé és mindennapivá. Mondván nincs is ebben semmi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.