Müller Péter: "A nekem így vagy jó, ahogy vagy, nem a szeretet szavai"

Ez a heti útravalód. Ha elmélyülsz benne, hamarosan rájöhetsz, hogy szeretsz-e valakit valóban, vagy sem. És arra is, hogy téged szeretnek-e. Van egy biztos jele. Akit az ember szeret, abban följebb néz. Nemcsak azt látja benne, aki – hanem azt is, akivé lennie kell. Nem „eszményit”, mert ez csak önáltatás: olyan valakit látni a másikban, aki nincs valójában benne. Nem! Nem! Ez a tekintet, vagyis a szeretet szeme a bölcs emberé, aki meglátja a másikban a szebbik, igazi arcát. Meglátja a hernyóban a lepkét. Benne van, csak meg kell szülnie még. Le kell tépnie magáról a hernyóságát, és ki kell bontania a színes szárnyait.

És nem csak bennük: önmagadban is! Te sem vagy készen. Te sem vagy jó „úgy, ahogy vagy”. Magadon is szüntelenül dolgoznod kell. Magadat is meg kell szülnöd még. Kívül-belül. Egy nő ad a külsejére, mert tudja, hogy az igazi arca nem az ápolatlan hajnali képe, hanem amikor kihozza belőle a legtöbbet. Amikor kifesti magát, kezd hasonlítani arra a „lepkére”, aki benne él. (Nagy kultúrák szakrális szertartásaihoz a férfiak is kifestették magukat. Hogy lássák az istenek: ilyenkor többek, mint akik. Van egy ünnepi ruhánk. És egy ünnepi lelkünk is.)

Ha szereted, tudod, hogy csak kívül gyenge – belül mégis erős. És csak kívül gyáva – belül bátor. Te vagy az egyedüli, aki megmondhatja neki, ha önmagához méltatlanul él. Mert a szeretet: jogosítvány az őszinteséghez. És ha szeret – jól figyelj -, meg is hallgat. Lehet, hogy dühbe gurul, persze, kikel magából, üvölt –, de előbb-utóbb meghallgat. Ha nem hallgat meg, nem is szeret igazán.

És akkor minden hiába. Nevelni csak a szeretet képes. És tudja is, hogyan kell.