Müller Péter: "Aki gyerekes asszonyt szeret, az gyerekestül, kölyköstül-verebestül szereti őt"

Ez egy ősi magyar mondás, és életem a bizonyíték rá, hogy igaz. Feleségem-szerelmem mástól való fia az én fiam lett. Barátom. Társam. Segítőm. Jóban-rosszban egy velem. Ebben a mondásban ott van a bölcs igazság, hogy ha ez nem így van, ha csakis a nő kell neked, akkor az asszonyban nem az Embert, hanem csakis a nőt kívánod. Csak a testét, és nem a lelkét-sorsát, vagyis Őt magát, teljesen egészben. Mert egy nő, ha anya, akkor már „kölyköstül-verebestül” az, velük teljes emberi lény, s ha átöleled őt, karodba bele kell, hogy férjen mindenki, aki az övé, akiket szeret, és akik őt szeretik.

A mondás ezeréves, de ma is igaz. Még inkább, mint régen. Még úgy is, hogy gyakran a férfi marad ott egyedül a gyerekével vagy gyerekeivel, „kölyköstül-verebestül”. Ha vállalod a férfit, nem kell, hogy gyerekeinek az anyjává válj – de a társuk és barátjuk mindenképpen. A sorsunkkal együtt kell egymást szeretni. S ebbe sokan mások is beleférnek. Még akkor, ha nehéz a természetük. Minden ember természete nehéz, ha nem szeretjük.