A szundigomb károsítja a saját és a környezetedben élők egészségét

Forrás: Thinkstock -
ébresztő szundi telefon alvás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ki korán kel, aranyat lel. Ha kiráz a hideg ettől a mondattól, akkor valószínűleg te is gyakran beállítod az ébresztőt. Aki pedig a keményvonalas későn kelők táborát erősíti, az gyakran nyúl a szundigombhoz, akár 5 percenként is...de vigyázat, ugyanis a jóból is megárt a sok!

Ötpercenként csörög, de majd a következőnél felkelsz...és tényleg, jobb esetben. Az igazán elvetemülteket azonban már hajnalban is éles csörömpöléssel ébreszti a telefonjuk, hogy felkészüljenek a nehéz felkelési procedúrára, ami valahogy így zaklik:

A kutatók szerint azonban a szakaszos, töredezett alvás kevésbé pihentető, mint az egybefüggő. Ennek oka, hogy az alvási ciklust különböző neurotranszmitterek szabályozzák, elalváskor például a jó közérzetért és boldogságért is felelős szerotonin termelődik,

az ébredésben pedig a dopamin segít.

Ezért a szundigomb nyomogatásával rövid idő alatt többször arra kényszerítjük testünket, hogy az alvás és az ébrenlét között váltogasson, így az ellentétes hatású anyagok összezavarják a szervezetet.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Az is kiderült, hogy tévhit, hogy a szundizás segít felkészülni az ébredésre, mivel alvás során különböző tulajdonságú fázisok váltakoznak, ezek között pedig a REM, azaz a gyors szemmozgásos fázis

nagyjából másfél óránként jelentkezik.

Ez a szakasz azért fonos, mert az agy ekkor dolgozza fel az előző nap történéseit, és ha a szundival megszakítjuk, akkor csak rosszabbul járunk, mert a REM fázis a reggelhez közeledve egyre hosszabb lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.