A főzéseket mindig piacozás előzte meg, ahol beszerezhettük a friss, aznap halászott állatokat. A tengeri ételeket a Santa Monica Seafood Marketen vásároltuk meg, ahol elképesztő volt a választék. Los Angelesben, igazi kikötőváros lévén, rengetegféle halat vehet az ember, volt nem egy olyan, amit akkor láttam életemben először. Homár, languszta, rákfélék a végtelenségig – minden különlegesség megtalálható.
Ezeket az állatok hajlamosak sokan összekeverni, ami nem is csoda, hiszen itthon általában csak feldogozott formában találkozunk velük.
A homárok akár 60 cm hosszúak is lehetnek, kemény páncélúak, jókora ollókkal megáldva. Főzve, sütve és grillezve is nagyon finom, telis-tele fehérjével. A languszta a homárnál kisebb, 30–50 centi hosszú, vékonyabb páncéllal, ollók nélkül. Elkészítésében nem különbözik a homártól, ízében is hasonló. A rákok közül itthon a legismertebb talán a garnéla, amit végtelenül sok variációban el lehet készíteni. Tésztával, magában nassolnivalóként, egy gusztusos paellában vagy akár egy levesben is nagyon finom.
A legnehezebb feladat a kemény páncélú tengeri állatoknál az volt számomra, hogy élve kell őket a forró vízbe tenni. A mestereim úgy tanították, hogy előtte mindig a szeme mögött kell pár percig simogatni az állatot, így elalszik. Tény, hogy így egy picit humánusabb a dolog, mégis nagyon megviselt a dolog, de túl kellett lépnem ezen, hiszen ez a szakmám velejárója.
A kemény páncélú rákkal kapcsolatos legendáról, amit a „Lesz ez még így se!” című filmben is láttam – miszerint ha egy hölgy ilyet kér a randevún, akkor a férfinál szeretné tölteni az éjszakát – én is hallottam, de úgy gondolom, ez csak inkább amolyan városi legenda.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.