Gyöngyöt a disznóknak?

Egy férfi ült a metróállomáson Washington DC-ben, és elkezdett hegedülni. Bachot játszott kb. 45 percig. Ez idő alatt, minthogy elég nagy forgalom volt, több ezer ember haladt át az állomáson, legtöbben munkába sietve.

Három perc telt el, és egy középkorú férfi észrevette, hogy egy zenész játszik. Ő lassította lépteit, és megállt néhány másodpercre, majd sietve tovább haladt, hogy elérje a csatlakozást. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első dollárt. Egy nő dobta a pénzt a kalapba, és megállás nélkül folytatta útját. Néhány perccel később valaki nekidőlt a falnak, hogy hallgassa, de ez a férfi is az órájára nézett, és rohant tovább. Nyilvánvalóan késésben volt.

Akitől a muzsikus a legnagyobb figyelmet kapta, az egy 3 éves kisfiú volt. Édesanyjával ment valahová, de amikor a gyerek meghallotta a hegedűművészt, megállt. Végül az anya keményen megragadta a karját és tovább rángatta, miközben a gyermek folyamatosan a zenészt figyelte, egészen addig, amíg végleg eltűntek a tömegben. Ez a szituáció még néhány gyerekkel hasonlóképpen megismétlődött. Minden szülő, kivétel nélkül, tovább haladásra kényszerítette a gyereket. Nyilván siettek.

A zenész 45 percet játszott, ez idő alatt mintegy 20 ember adott neki pénzt, csak 6-an álltak meg, és maradtak egy ideig. Összesen 32 dollárt gyűjtött. Amikor befejezte a zenélést, csend vette körül, senki sem tapsolt, és nem kapott semmilyen elismerést.

Senki sem tudta, de a hegedűművész Joshua Bell volt, az egyik legjobb zenész a világon. Amit játszott, az az egyik legbonyolultabb darab volt, amit valaha hegedűre írtak, és a szólamokat egy 3,5 millió dollár értékű hegedűvel szólaltatta meg. Két nappal azelőtt, mielőtt a metróban muzsikált volna, Joshua Bell egy Bostoni színházban adott telt házas koncertet. Ott a jegyek átlagosan 100 dollárba kerültek.

Ez egy igazi történet. Mondhatjuk persze azt, hogy Amerika sznobizmus nélkül olyan lenne, mint egy hangverseny hangvilla nélkül. És hogy van-e tanulsága, vagy nincs, és ha igen, akkor mi, nos azt mindenki döntse el maga. Nekem két dolog jut erről az eszembe. Az egyik egy bibliai gondolat. Máté evangéliumában jelenik meg, hogy ne szórj gyöngyöket a disznók elé, mert nemcsak a gyöngyöket falják fel, hanem azt is, aki odaszórta.

Senkit nem fognak minden környezetben úgy értékelni, mint ahogy azt ő szeretné, de mindig van választási lehetőség. Válassz olyan környezetet a barátságban, a munkában, a párkapcsolatban, amit értékelni tudsz, és ahol téged is értékelnek. A másik: ha nincs időnk ebben a rohanásban egy-egy pillanatra megállni, és megcsodálni a szépet, akkor bizony sok más dologgal is baj van.