Az élet művésze még a legszenvedélyesebb szerelemben is megáll félúton, saját telekhatáránál, és bevárja, míg odaér a másik.
Semmilyen nagy élményt nem lehet erőszakkal elérni. Ha belegázolsz valakibe: elveszíted. És ha a másik nem jön, nem tudod kierőszakolni, hogy jöjjön. Lelkünknek van egy telekhatára. Olyan, mint a vegyületeknél: csakis a külső elektrongyűrűk érnek össze és kapcsolódnak. Mint, amikor belekarolsz valakibe.
Vagy, amikor kezed az övével összefonódik. Együtt vagytok. De azért ő is, te is a saját lábatokon jártok. Saját középpontotok van.
És ki kell jönni a határig! Lélekben is: ezt nevezik közös érzésnek. És testben is: ezt nevezik ölelésnek.
Ez így van egy jó beszélgetésnél is.
És amikor olvasod ezt a cikket, akkor is.
Én most átadok egy gondolatot: ha elém jössz, elfogadod, és a tiéd lesz. Ha nem: ott marad, betűkben. Meggyőzés nincs! Mert az már túllépést jelent.
A fontos élmények az embert megérintik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.