Pilát Gábor: "Jól érzékelhető az önszeretet és a narcizmus közötti különbség"

Pilát Gábor

nárcizmus

önszeretet

Pilát Gábor

2018.11.14.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Mikortól önimádat az önszeretet? Az önimádatot mondhatjuk a mostanában nagyon divatos kifejezéssel, a narcizmussal is. Az önszeretet az, amire a minőségi túléléshez szükségünk van, ugyanis ha az ember saját magát nem szereti, akkor nem fog tudni szeretetet adni másnak sem, hiszen ami nincs bennünk, azt nem is tudjuk átadni és továbbadni sem.

Bizonyára hallottad már, hogy valaki azt mondta „engem már nem kell szeretni". Kicsit sántít a kijelentés, hiszen nincs az az ember, akinek ne lenne szüksége szeretetre. Aki ezt mondja, az egyetlen dologra nem képes: nem tudja megkapni a szeretetet, ezért önigazolásokat gyárt, tehát egóból igazolja magát, hogy minden rendben van.

Ha mélyebbre ásnánk, valószínűleg az derülne ki, hogy azért nem kap szeretetet, mert nem is ad. De miért nem tud szeretetet adni? Ki az, aki csak kapni akar?

A narcizmus az ember önmaga szépségében, erényeiben való tetszelgés, egyfajta túlzott és indokolatlan önszeretet Forrás: Shutterstock

Amikor az ember olyan dolgot követel meg saját magától, amely a tett után bántja a lelkiismeretét, akkor csökken a szeretet érzése saját magával szemben. Tudja, hogy ártott. Másnak, másoknak, a párjának és magának. Így hát ha az ember saját magát nem szereti, akkor nem fog tudni szeretetet adni másnak sem.

Önszeretetre tehát szükségünk van. Amikor azonban ez már túlmegy egy bizonyos határon, akkor önimádat lesz belőle. Ezt hívjuk narcizmusnak. A narcizmus az ember önmaga szépségében, erényeiben való tetszelgés, egyfajta túlzott és indokolatlan önszeretet.

Az önimádó, a narcisztikus ember nem szerető embereket, hanem rajongókat gyűjt. Jól érzékelhető az önszeretet és a narcizmus közötti különbség: az egyikre egy oda-vissza történő szeretetáramlás jellemző, a másikra pedig egy nagyon erősen kierőszakolt, minden lehetséges módon megszerzett imádat. Ez utóbbinak semmi köze sincs a szeretethez.

Önimádó-e a narcisztikus személy? Ez sem igaz feltétlenül ebben a formában: nem saját magát imádja, hanem a saját magáról idealizált képet. Ezért kezdi el toborozni az embereket maga köré, akik majd igazolják az ő nagyszerűségét. Sokszor látjuk, hogy szinte már istenként, illetve istennőként kezelik és kezeltetik magukat. Amilyen mértékben túlértékelik magukat, olyan mértékben értékelik le a környezetüket. Ezt az egyensúlyt mindenképpen meg akarják tartani.

Az önimádó, a narcisztikus ember nem szerető embereket, hanem rajongókat gyűjt Forrás: Shutterstock

Viselkedésmintáink lenyomata már gyerekkorban beépül. Három-négy éves korig az önimádat jellemvonásait minden gyereken észre lehet venni. Nem is lehetne másképp, ugyanis ebben az életkorban minden a kicsiről szól. Őt szeretik, őt ajnározzák, minden körülötte forog. Azonban van egy fordulópont, amikor eldől, hogy az illető ki tud-e lépni a társadalomba úgy, hogy azt a szeretetet, amit ő addig kapott, vissza tudja áramoltatni. Ez nagyon tetten érhető dolgokon múlik.

Akinek van kisgyereke, biztosan megtapasztalta, esetleg látta a szomszéd vagy a rokon gyereken, hogy a felnőtteknek, elsősorban a szüleinek folyamatosan produkálja magát. Ez a produkció nem önző cselekedet, csupán figyelmet, elismerést szeretne. Ő még nem tud mosni, főzni, takarítani, pénzt keresni, de egy dolgot tud: például meg tudja nevettetni a szülőt.

Ha a szülő nem értékeli a csemetéjét, akkor a gyerek elbizonytalanodik, jó dolgot csinál-e, vagy rosszat. Ha a szülők – jó esetben pillanatnyi – rossz állapotukban leértékelik vagy elfojtják ezt az önzetlen adást, amit jó szívvel és jó szándékkal tesz a gyermekük, akkor végképp elbizonytalanítják őt, aki pedig ezt a fajta bizonytalanságot viszi magával a későbbi párkapcsolatába, sőt az élet minden területére.