Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zöld tea áldásos hatásai már évezredek óta jól ismertek a keleti kultúrában, de manapság is népszerű mind teaként fogyasztva, mind pedig táplálékkiegészítő formájában.
Az aromákban gazdag zöld tea nem csupán élvezeti cikként fogyasztható, de
számos olyan jótékony hatású vegyületet is tartalmaz, amelyek pozitívan hatnak az egészségre.
Védelmet nyújthat bizonyos rákos megbetegedésekkel szemben, óv a koszorúér-betegségek ellen, a fertőzésekkel is felveszi a harcot, meggátolja a fogszuvasodást, de bizonyos tapasztalatok szerint, rendszeresen fogyasztva meghosszabbítja az életet is.
10 érdekesség a zöld teáról
Egy kínai legenda szerint az első zöldtea-főzet úgy született, hogy a kínai császár egy pohár forró vízzel leheveredett egy teacserje árnyékába és egy levél a csészéjébe hullott.
Egyes vidékeken a zöld teát puskaporteának is nevezték, mivel a leveleket kis gömbökké sodorták, amelyek együtt úgy festettek, mint a puskapor.
A teafű maga úgy készül, hogy a cserje leveleit leszedik, majd gőzzel kezelik, összesodorják, és csak utána szárítják, így nyeri el az általunk is ismert formát.
Míg más teafajtáknál a levelek fermentációja (erjedése) - részben vagy egészben - egy szükséges lépés, addig a zöld teánál ez a mozzanat teljesen kimarad, ezért van szükség arra, hogy a cserjéről leszedett friss leveleket gőzöljék.
A fermentáció megakadályozása miatt marad meg a zöld tea sajátos íze, és ami még ennél is fontosabb, erősantioxidáns hatása.
Segít megelőzni az elhízást, illetve eredményesen támogatja a fogyókúrát epigallocatechin-gallát tartalmának köszönhetően.
Rák elleni hatását egy polifenol antioxidánsnak, az EGKG-nek köszönheti, amely – a tudósok többsége szerint – az egyik leghatékonyabb rákellenes anyag.
Csészénként 30-50 mg koffeint tartalmaz, így élénkítőként is alkalmazható, terhesség és szoptatás alatt azonban a fogyasztását érdemes napi 1-2 csészére korlátozni.
A szellemi frissesség megőrzésében is segít, azaz megakadályozza az időskori memóriazavar kialakulását és csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát.
Jelentős mennyiségű fluoridot tartalmaz, amely megakadályozza a fogak szuvasodását, ráadásul antibakteriális hatású is.
A camellia sinensis, azaz a zöld tea számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik, így érdemes napi 4 csészét is fogyasztani belőle vagy olyan étrendkiegészítőt szedni, amely 240-320 mg polifenolttartalmaz.
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.