A világtörténelem leghalálosabb járványai

A spanyolnátha gyakorlatilag egy influenza jellegű vírus, ami 1918–19-ben okozott világjárványt. „Sikeressége" mögött gyors terjedése és folyamatos mutálódása állt.

1918 tavaszán, az Amerikai Egyesül Államban ütötte fel először a fejét, méghozzá Kansasben. Az első világháború hadicsapatai között gyorsan terjedt a betegség, ami a civil lakosságot se kímélte. Magáról a betegségről a semleges Spanyolország híradásaiból szerzett tudomást a világ, ezért kapta a spanyolnátha elnevezést.

Viszonylag rövid idő alatt három hulláma is volt az A típusú influenzának. Statisztikai adatok alátámasztják azt a feltételezést, hogy akik az első hullámban megbetegedtek, de túlélték, azok a második esetén védettséget élveztek.

A spanyolnátha a ma is ismert influenza tünetein túl, sokaknál rövid időn belül vérzéses tüdőgyulladást okozott, ami akár pár órán belül halálhoz vezetett. A legveszélyeztettebbek a 20-40 közöttiek voltak. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy a fiatal és erős szervezet egyszerűen túlreagálta a vírust, és az ép tüdőszöveteket is elpusztította.

A harmadik hullámot követően a spanyolnáthával újonnan megfertőződöttek száma fokozatosan csökkent. Azt, hogy pontosan miért ért véget a járvány, az újonnan bevezetett higiéniai szabályok és a karantén sem ad választ.

A fekete himlő vírusa kizárólag embert képes megfertőzni. Kutatók kiderítették, hogy több tízezer jelent meg ez a vírus, melynek több, kevésbé veszélyes alfaja is kialakult. A fekete himlő tényleges áldozatainak számát nem ismerjük, mivel ez a betegség évezredek óta fel-felüti a fejét, elsősorban Ázsiában és Afrikában. A halálos áldozatok számát körülbelül 1520 óta mérik.

Elsősorban cseppfertőzéssel terjedt, a fertőzést követően magas láz, fejfájás jelentkezett, majd elsősorban az arcon és a végtagokon kiütések jelentkeztek, melyek fájdalmas, gennyes hólyagokká alakultak.

A megfertőződött emberek körülbelül 20 százaléka halt bele a fekete himlőbe, de az amerikai őslakosok körében ez elérte a 90 százalékot. A himlőt túlélők körében gyakoriak voltak a különböző szövődmények, mint például a vakság.

A fekete himlő annyira veszélyes és gyorsan terjedő betegség volt, hogy ellene már több ezer éve Kínában, Indiában és Afrika bizonyos területein is kidolgoztak egy úgynevezett inokulációt. Ez lényegében azt jelentette, hogy fekete himlő váladékot juttattak nyílt sebbe, ami az esetek nagy százalékában, akár több évtizedes immunitást is eredményezett.

Ezt a tudást felhasználva készült el Edward Jenner jóvoltából 1796-ban a fekete hímlő elleni védőoltás. Ezzel tehénhimlő vírust juttatnak az emberi szervezetbe, amit legyőzve egész életre szóló védettséget nyerünk. Ez az oltás a világ legtöbb részén kötelező - lásd csak a bal karodon lévő apró kis mélyedést, heget -, aminek köszönhetően mára gyakorlatilag eltűnt ez a betegség.

A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozz, hogy megismerd a leghalálosabb világjárványt!

A fekete halál 1347 és 1353 között szedte a legtöbb áldozatát, de mint a járványok többsége, ennek is több hulláma volt, egészen az 1700-as évekig voltak kisebb és nagyobb pestis járványok.

A bakteriális fertőzést a patkányok hordozták és a bolháikon keresztül adták át az embereknek. Közép-Ázsiából indult, a tengeri kereskedelemnek köszönhetően pedig hamar elterjedt Európában és a világ más pontjain is.

A pestisnek több fajtája ismert:

• A legnagyobb pusztítást a bubópestis okozta: a tünetek néhány órán, de maximum egy héten belül jelentkeztek: orrvérzés, tudatzavar, magas láz, a nyirokcsomók fájdalmas duzzanata jellemezte, amik a bőrön nagy, akár 10 centiméteres átmérőjűek is lehetett. Ezek a bevérzések miatt kékes feketés színt kaptak – erről kapta a fekete halál gúnynevet a pestis -, majd kifakadtak. A láz megjelenését követően gyakran a második napon be is következett a halál, aminek aránya 80 százalékos volt.
• A szeptikémiás pestis, amikor a baktérium közvetlenül a véráramba kerül – például a bőr felszínén lévő seben keresztül. Gyakorlatilag vérmérgezést okozott, amibe az emberek akár 36 órán belül meghaltak, de azonnali antibiotikum kezeléssel túlélhették.
• A tüdőpestis cseppfertőzéssel terjedt, elsősorban télen: magas láz, köhögő rohamok és véres köpet jelentkezett a megfertőzött személyeknél. A lappangási ideje 1-3 nap, a betegség kialakulása után 95 százalékos a halálozási arány. Ez volt a legritkább fajtája, mivel a pestis baktériumok a levegőben hamar elhalnak. Múlt időben beszélni erről talán felelőtlenség, mivel tudunk ilyen jellegű járványról 1910-11 között Mandzsúriában – 60 ezer áldozat -, sőt, a 2000-es évek elején Amerikában is volt hasonló.

Védőoltás a bubópestis ellen létezik, de csak 3-6 hónapon át nyújt védelmet. Az enyhe pestisen átesettek szervezetében azonban olyan antigének képződnek, melyek egész életen át védelmet nyújtanak.

Forrás: Visualizing the History of Pandemics