Hősies küzdelméért emlékéremmel jutalmazták a Semmelweis-nap alkalmából júliusban Hajnalkát -írja a Blikk. A nővérke a koronavírus első hulláma alatt kapta el a betegséget, de még mindig nem tudott visszamenni dolgozni, ugyanis poszt-covid tünetektől szenved. Ujjai elfeketedtek, vérnyomása ingadozik, negyedik stádiumú veseelégtelenségben szenved, kínzó hátfájdalmai pedig csak nemrég szűntek meg.
"Még mindig nem látom az út végét, jelenleg is táppénzen vagyok. Rendszeresen járok tornára, masszázsra, ha lehet, biciklire ülök, sétálok, hogy erősödjek. A járásom még ugyan nem tökéletes, de alakul.
Sajnos csak a bal kezemet tudom használni, a jobbal még mindig nagyon nehéz markolnom, de a feketeség már elmúlt"
– kezdte a nővér, aki egy esti műszak alatt lázasodott be tavaly májusban, majd hét nap alatt annyit rosszabbodott az állapota, hogy már beszélni sem tudott.
"A családom mentőt hívott, aztán se kép, se hang. Először Székesfehérvárra vittek kórházba, aztán Budapesten feküdtem, már lélegeztetőgépen. Közben infúziót kaptam és volt vesedialízisem is. A családom a 44. napon jöhetett be hozzám, azzal a tudattal, hogy lehet, a másnapot már nem élem meg"
– mesélte Hajnalka, akinek a története valódi orvosi csodának számít.
"Nehezen éltem meg, amikor közölték, hogy több mint két hónapig lélegeztetőgépen voltam. Azokat a napokat már senki sem tudja visszaadni, de legalább életben vagyok. Mióta felébredtem, a mának élek.
Nem szabad a múlton rágódni, próbálok kiélvezni minden pillanatot, amit a családommal tölthetek. Szeretnék visszamenni dolgozni, hiszen biztosan van még valami dolgom itt, ha életben maradtam. Keresem az utat, amit nekem szántak"
-tette hozzá a nővér.
Ez is érdekelhet: Mindent a Post-COVID szindrómáról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.