Halálos fogyókúrákra hívják fel figyelmet a szakemberek

Forrás: Shutterstock -
diéta veszélyek hirtelen szívhalál SOTE kockázat drasztikus fogyókúra gyors fogyás fogyókúra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyáron, a strandszezonban gyakori, hogy mindenki hirtelen szeretne a hosszú idő alatt felszedett túlsúlyától megszabadulni. A szigorú és rosszul végzett fogyókúrák azonban az anyagcsere teljes felborulását és krónikus betegeknél még akár hirtelen szívmegállást is okozhatnak.

A bevitt kalória túlzott mérséklése során nem zsírt, hanem izmot veszítünk, ami gyengeséghez és erőtlenséghez vezet; mindez a napi munkavégzést is negatívan befolyásolja. Érdemes tehát az egészséges ütemű, lassúbb fogyást választani, ami az életmódváltás részeként hosszabb távon is fenntartható.

Forrás: Shutterstock

„Orvosi szempontból ideális testtömegnek azt tekintjük, amely mellett a legkisebb – az elhízásból eredő – egészségkárosodás veszélye. Az egészséges tartomány meghatározásakor nem elég pusztán a magasság és testsúly arányán alapuló testtömegindexre (BMI) hagyatkozni – hiszen ez nem tesz különbséget a zsír- és az izom tömege között –, hanem célszerű a testösszetételt meghatározni és a rizikótényezőket is felmérni" – tájékoztat Horváth Zoltánné, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék főiskolai tanára, hozzátéve, hogy a nemzetközileg is elfogadott ajánlások szerint a lassúbb ütemű, heti fél-1 kilogrammos fogyás tekinthető egészségesnek, ekkor van esély arra, hogy nem az izmot építjük le, hanem valóban a zsírt csökkentjük.

Egy kilogramm testtömeg elvesztése nagyjából 7000 kalóriadeficitet igényel, ezt elérhetjük diétával, napi 500-700 kalória megvonásával, vagy akár aktív mozgással is. A fizikai aktivitás segíti a súlytartást, de önmagában – az étkezési szokások megváltoztatása nélkül – kicsi a szerepe a súlyvesztésben.

A dietetikus kiemeli: a gyors diéta együtt jár az izomtömeg-vesztéssel, emiatt nemcsak gyengének és erőtlennek érezhetik magukat az érintettek, hanem a szív- és légzőizomban is erőcsökkenés léphet fel, ami a krónikus betegeknél különösen nagy kockázatot jelent.

A drasztikus fogyókúrák a szervezet elektrolit-háztartását, vagyis az ásványi anyag egyensúlyt is felboríthatják, és súlyos esetben akár hirtelen szívmegállás is bekövetkezhet.

„Az ősemberek esetében hosszabb éhezési periódusokat rövidebb táplálkozási időszakok követtek, genetikailag tehát arra vagyunk kódolva, hogy ha táplálékhoz jut a szervezetünk, akkor a felesleget raktározza el, mert nem lehet tudni, mikor fog újra élelemhez jutni. Ezt a genetikai kódot azonban felül kell írni, hiszen manapság már készen, előttünk van az étel. Ha éhezünk, az alapanyagcserénk lelassul, kevesebb energia is elég a szervezet működéséhez, emiatt a kevesebbtől is hízni fogunk, ez vezet a jojó effektushoz" – magyarázza a főiskolai tanár.

A szakember igazán veszélyesnek azt tartja, ha a drasztikus fogyókúrát abbahagyja valaki, és visszatér a korábbi rossz szokásaihoz, ami az elhízást kialakította.

„A divatfogyókúrák legnagyobb kockázatát abban látom, hogy ezek hosszú távon nem fenntarthatóak. Az érintettek sikerélmény hiányában többféle diétát is kipróbálnak, és emiatt annyira felborul az anyagcseréjük, hogy szinte lehetetlen helyreállítani. Azt javaslom, hogy ne néhány hét alatt akarják a hosszú évek alatt felszedett kilókat leadni, hanem legyen türelmük lassú ütemben, az életmódba apró változtatásokat beépítve fenntartható fogyást elérni. Már a megnövekedett testtömeg tíz százalékának elvesztése is pozitív hozadékkal jár: javítja a szívműködést, a vérnyomást és a vérzsír értéket is"

– javasolja Horváth Zoltánné minden fogyni vágyónak, ahogy a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének táplálkozási ajánlását, az Okostányért is, amely ellenőrzött, megbízható információkat és recepteket is tartalmazva ad támpontot az egészséges ütemű súlyvesztéshez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.