Mikroműanyag a spermában: minden vizsgált férfi mintájában ott van a káros anyag

mikroműanyag
Shutterstock/Copyright (c) 2023 SIVStockStudio/Shutterstock. No use without permission. - SIVStockStudio
tanulmány betegség egészség mikroműanyag sperma
A férfiaknál a spermiumok száma évtizedek óta csökken, az esetek 40 százalékára eddig nem találtak pontos magyarázatot, bár számos tanulmány a kémiai szennyezéssel hozta összefüggésbe.

Több millió tonna műanyaghulladék kerül a környezetbe, amelynek nagy része mikroműanyagokká bomlik. Ezek az egész bolygót szennyezik, a legmagasabbhegyek csúcsától az óceánok mélyéig. Mi, emberek az apró részecskéket élelmiszerek és víz fogyasztásával visszük be a szervezetünkbe, valamint belélegezzük. 

mikroműanyag, Micro,Plastic,Granulate,And,Pieces,Collected,In,A,Lab,Tube,
A mikroműanyag mindenhol ott van, már az emberi spermában is
Forrás: Shutterstock

 

Már az anyatejben is kimutatták a mikroműanyagok jelenlétét

A közelmúltban mikroműanyagokat fedeztek fel az emberi vérben, a méhlepényben és anyatejben is, ami széles körű szennyezettségére utal. Az egészségre gyakorolt hatás egyelőre ismeretlen, de laboratóriumi körülmények között már kimutatták, hogy a mikroműanyagok károsítják az emberi sejteket. A legújabb vizsgálatok alapján már az emberi spermiumban is jelen vannak a káros anyagok, amelyek akár a férfiak reprodukciós képességére is negatív hatással lehetnek.

 

Több tanulmány alapján az emberi spermában is megtalálhatóak a mikroműanyagok

Negyven fiatal, családalapítás előtt álló, egészséges férfi spermamintáját vizsgálták meg a kínai Jinanban egy egészségügyi vizsgálat keretein belül. Az orvosok mindegyikük spermamintájában találtak mikroműanyagokat. Egy nemrég készült tanulmány tíz fiatal és egészséges olasz férfi spermáját vizsgálta, hatban szintén találtak mikroműanyagokat. Egy másik kínai tanulmány pedig huszonöt minta felében talált szennyező anyagokat.

A legújabb, egereken végzett vizsgálatokból megállapították, hogy a mikroműanyagok csökkentik a spermiumok számát, és rendellenességeket, valamint hormonális zavarokat okoznak. A mikroműanyagok és az emberi egészség kutatása közötti összefüggésekre irányuló vizsgálatok száma nő, a kutatások alapján egyre egyértelműbb, hogy a szennyező anyagok mindenhol jelen vannak. 

A Science of the Total Environment című folyóiratban közzétett kutatás nyolc különböző műanyagot mutatott ki. A csomagoláshoz használt polisztirol volt a leggyakoribb, ezt követte a műanyag zacskókban használt polietilén, majd a PVC.

Hol hat még a mikroműanyag?

A részecskék gyulladást okozhatnak a szövetekben, az orvosok potenciálisan életveszélyes hatásokra figyelmeztetnek. Megállapították, hogy jelentősen megnőtt az agyvérzés, a szívroham és a korai halálozás kockázata azoknál az embereknél, akiknek az erei mikroműanyagokkal szennyeződtek. 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.