Sharon Stone fájdalmas vallomása: "A betegségem alatt kisemmiztek, semmim nem maradt"

veszteség Sharon Stone sztrók
A színésznő próbálja élvezni az életet és elengedte a haragját, de boldogsága nem teljes. Sharon Stone újra filmezne, de már sehova se hívják.

Sharon Stone még 2001-ben kapott agyvérzést, amiből végül sikeresen felépült: a minap azonban a betegség miatti veszteségeiről beszélt. 

Sharon Stone betegsége szinte mindent elvett tőle
Sharon Stone betegsége szinte mindent elvett tőle
Forrás: Northfoto

Sharon Stone: "Sikeres voltam, de mindenem eltűnt"

A Hollywood Reporternek adott interjút Sharon Stone, amelyben elmondta, körülbelül 18 millió dollárnyi megtakarítását veszítette el a sztrókját követően, elvesztette a gyerekei felügyeleti jogát és tönkrement a karrierje. A teljes gyógyulásához körülbelül 7 év kellett, és addig a körülötte lévők kihasználták, hogy nem teljesen saját maga.  "18 millió dolláros megtakarításom volt, sikeres voltam, de minden eltűnt. A hűtőm és a telefonom is mások nevén volt" - nyilatkozta.  A 66 éves színésznő azt elárulta, hogy a sztrók 100 százalékban megváltoztatta agya működését és gondolkodásmódját.

Egy százalék esélye volt, hogy felépül

"Egy buddhista szerzetes azt mondta nekem, meghaltam, de azonnal ugyanabba a testbe inkarnálódtam. Kilenc napig lebegtem élet és halál között, még az agyam sem ugyanott van, mint korábban, most valahogy előrébb helyezkedik el. És eközben minden megváltozott: a szaglásom, a látásom, az érintésem. Pár évig nem tudtam olvasni sem, színes mintákat láttam” - mondta el Sharon. "Sokan azt hitték, hogy meg fogok halni, az orvosok egy százalék esélyt adtak, hogy feléplülök de élek, és elengedtem a betegségtudatot, a haragot és a keserűséget és örülök, hogy még itt lehetek, de a forgatások nagyon hiányoznak" - szögezte le a színésznő, aki a betegsége óta teljesen más embernek érzi magát. "Ez egy csodálatos történet. Nagyszerű lenne, ha az lenne, de nem az. Túléltem" - mondta.

Sharon Stone The Hollywood Reporter Raising Our Voices DEIA Luncheon - Arrivals
Sharon Stone a betegsége óta teljesen más embernek érzi magát
Forrás: Getty Images

Sharon Stone szeretne újra filmezni

"Még mindig nem kaptam vissza a színészi karrieremet. Nagyon  szeretnék újra színészként dolgozni, annyira szeretnék... nem csak egy gyenge, mellékes, buta szerepet. Igazán azokat a szerepeket szeretném, amelyeket kiérdemeltem és meg tudok csinálni. Tényleg szeretném visszakapni a saját igazi karrieremet. Tényleg szeretném visszakapni az életemet" - mondta korábban a színésznő.

Leghíresebb jelenete az Elemi öszönben

Az Elemi ösztön nevezetes, lábat keresztezős villantása a felmérések szerint minden idők legtöbbször megállított filmes pillanata. Sharon Stone szerint a rendező Paul Verhoeven nem avatta be őt a forgatáson, és azzal a szöveggel vettette le vele a bugyiját, hogy a fehér alsónemű túlságosan világít a képen, és a cél épp az, hogy NE lássa a néző, mi van a combjai között. Ehhez képest az első stábvetítésen szembesült vele, hogy mozivászonra került a nemi szerve, ha csak egy szemvillanásnyira is. Ezzel szemben a rendező azt állítja, hogy Stone mindenről tudott, és csak utólag szerette volna az ügynöke kivágatni a filmből azt a bizonyos pillanatot, mert félt tőle, hogy tönkreteszi az ügyfele karrierjét. Még több érdekességet Sharon Stone-ról itt olvashatsz

Sharon Stone Basic Instinct' by Paul Verhoeven, USA/France, 1992.
Ikonikus jelenete az Elemi ösztönben
Forrás: Northfoto

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.