Elton John alig lát az egyik szemére, súlyos fertőzéssel küzd

közlemény Elton John fertőzés
A legendás zenész közleményt adott ki egészségi állapotával kapcsolatban. Elton John elmondta, hogy súlyos szemfertőzéssel küzd, aminek következtében alig lát az egyik szemére.

„A nyár folyamán súlyos szemfertőzéssel küzdöttem, ami miatt sajnos az egyik szememre csak korlátozottan látok” - osztotta meg a 77 éves Elton John kedden az Instagramon közzétett nyilatkozatában. „Gyógyulok, de ez egy rendkívül lassú folyamat, és eltart egy ideig, mire visszatér a látásom."

elton john közleménye
Elton John közleményben adott hírt egészségi állapotáról
Forrás: https://www.instagram.com/eltonjohn/

Háláját fejezte ki férjének, David Furnish-nek és fiaiknak, a 13 éves Zacharynek és a 11 éves Elijah-nak, akik - elmondása szerint - nagyon vigyáztak rá az elmúlt hetekben. John az egész nyarat otthon töltötte lábadozással, azt írja, „elégedett a gyógyulásának előrehaladásával".

Elton John felépüléséért a hírességek is szorítanak

Miután Elton John megosztotta üzenetét, a rajongók - és néhány híresség - pozitív üzenetekkel árasztották el őt.

„Jó energiákat küldök a gyógyulásodhoz" - írta Rosanna Arquette, míg a divattervező Donatella Versace így kommentálta a közleményt: „Megannyi szeretetet küldök neked, Elton! Gyógyulj meg hamarosan. Szeretlek ♥️♥️♥️.”

President Biden visits Stonewall National Monument Visitor Center in New York, elton john
Elton John súlyos szemfertőzéssel küzd
Forrás: AFP

Elton John tavaly is kórházba került

Az Oroszlánkirály zeneszerzője tavaly is rövid időre kórházba került, mert megcsúszott a franciaországi Nizzában lévő villájában.

„Megerősíthetjük, hogy miután tegnap megcsúszott dél-franciaországi otthonában, Elton elővigyázatosságból felkereste a helyi kórházat” - mondta akkor Elton képviselője. „A vizsgálatok után ma reggel azonnal hazaengedték, már otthon van, és jó egészségnek örvend."

Bár titkolta, de Elton Johnt 2017-ben prosztatarákkal diagnosztizálták. Akkor megműtötték, eltávolították a mirigyet.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.