Két évig mondogatta a kisfiú, hogy rossz szagot érez - Nem találod ki, mi került elő az orrából!

rejtély bűz orr csavar
Egy 7 éves kínai kisfiú, két évig panaszkodott rejtélyes bűzre. A szülei sosem érezték ugyanazt, amit ő, és nem is tudta körülírni, hogy mihez hasonlít a rossz szag.

A kínai Henan tartománybeli Jiaozuo városából származó, meg nem nevezett kisfiú már legalább két éve panaszkodott a szüleinek, hogy valami rossz szagot érez, de soha nem tudták kitalálni, hogy mi lehet az. A felnőttek nem érezték, amit a gyermek, és tovább nehezítette a dolgot, hogy a kisfiú nem igazán tudta körülírni a szagot. Egy idő után már nem vették komolyan az állításait, úgy gondolták, csak kitaláció az egész. Az utóbbi hetekben azonban egyre gyakrabban jelentkeztek a panaszai, ezért úgy döntöttek, hogy orvoshoz viszik.

rossz szag, csavar, orr
Két évig mondogatta a kisfiú, hogy rossz szagot érez - ez volt az orrában
Forrás: Elephant News

Kiderült: ezért mondogatta a kisfiú, hogy rossz szagot érez

A fiú orrlyukában egy rejtélyes fekete masszát találtak, amit az orvosok először nem tudtak azonosítani. A fekete tárgy olyan magasan volt az orrüregben, hogy az attól tartottak, hogy súlyos sérülést okozhatnak, amikor megpróbálják kivenni. Az sem volt azonban opció, hogy nem veszik ki, mivel úgy látták, hogy genny veszi körül, amit minden bizonnyal fertőzés okozott. Miután konzultáltak a szülőkkel, egy fül-orr-gégész szakorvos úgy döntött, hogy megoperálják a fiút.

Az orvos állítólag három különböző eszközzel próbálkozott, mielőtt végül eltávolította az idegen tárgyat a gyerek orrából. Tisztítás után az orvosok rájöttek, hogy egy fémcsavar volt a fiú orrában - több réteg orrváladék és genny borította.

„A tárgy olyan sokáig volt az orrüregben, hogy először nem lehetett látni, hogy mi az” - mondta az Elephant Newsnak egy kórházi szóvivő. „Alapos tisztítás után kiderült, hogy egy fémcsavarról van szó.”

A 7 éves kisfiú teljesen felépült, és már nem érzi a rossz szagot, amire oly sokáig panaszkodott. Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy a gyermekek gyakran dugnak különböző tárgyakat az orrukba. Ennek olyan tünetei lehetnek, mint a gyakori orrpiszkálás, a sűrű, sajátos szagú orrváladék, vagy a fájdalom - ezeket a szülőknek nem szabad figyelmen kívül hagyniuk. Az orrba kerülő tárgyakat általában órákkal vagy napokkal a beszorulást követően fedezik fel, ritka, hogy valami ilyen sokáig észrevétlen marad. 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.