A vashiány furcsa jelei a nőknél: Így fedezd fel az orvosok szerint

vashiány, tünetek
Shutterstock/PBXStudio -
egészség vaspótlás vashiány
Mi a közös a jég utáni sóvárgásban, a hajhullásban és a hangulatingadozásokban? Ezek mind a vashiány furcsa jelei lehetnek, ami valójában meglehetősen gyakori a nőknél.

A vas egy olyan ásványi anyag, amely elengedhetetlen a vörösvértestek képzéséhez. Egy 2024 szeptemberében közölt tanulmány szerint a 18 és 50 év közötti nők 34 százaléka vashiányos. Sokan pedig évekig vashiányosak anélkül, hogy tudnának róla. A nők különösen veszélyeztetettek, főként a reproduktív rendszerük miatt. Ha minden hónapban menstruálsz, a vérzéssel vasat veszítesz. Emellett a várandós nőknek fokozott vasbevitelre van szükségük, hogy támogassák a magzat fejlődését. Tudd meg, hogyan ismerheted fel a vashiány jeleit, és hogyan teheted helyre a vas szintedet.

vashiány, tünetek
A hajhullás is a vashiány egyik tünete lehet.
Forrás: Shutterstock/Kmpzzz

Ha időben észlelik a vashiány kezelhető, így megelőzhető a vérszegénység és más tünetek

A vas egy természetesen előforduló ásványi anyag, amelynek nagy szerepe van az oxigén szállításában a testben. Elsődleges feladata a hemoglobin előállítása, amely az oxigént a vörösvértestekhez juttatja, valamint a mioglobin termelése, amely az izmokhoz szállítja az oxigént. A vashiány teszteléséhez az orvosok általában a ferritinszintet vizsgálják, amely egy, a vérben található fehérje, és vasat tartalmaz. „Ezt a számot úgy képzelheted el, mint egy megtakarítási számlát. A tartalékokat szükség esetén felhasználja a szervezet, és az étrendedből tölti fel újra.” – mondja Dr. Imo J. Akpan hematológus. A vasról gyakran a vérszegénység kapcsán hallhatsz, amely akkor alakulhat ki, ha a vasraktárak túlságosan kimerülnek. A vérszegénység akkor következik be, amikor nincs elég vörösvértest a szervezetben, aminek előállításában a vas is szerepet játszik. Azonban a vérszegénység vizsgálata nem feltétlenül mutatja ki a vashiányt.

A vashiány jelei

Bár a vashiányt nem szűrik rutinszerűen, komoly hatással lehet az életminőségedre.

A vashiány tünetei kapcsán fontos megjegyezni, hogy ezeknek a tüneteknek a megléte önmagában még nem jelenti biztosan, hogy vashiányos vagy.

  • Fáradtság, kimerültség (A vashiány gyakori jele a tartós fáradtság, amely nem múlik el pihenéssel)
  • Szédülés, ájulásérzés
  • Pica, vagyis sóvárgás nem élelmiszer, például jég iránt
  • Mellkasi fájdalom, kellemetlen érzés vagy szorítás
  • Csökkent agyi funkció
  • Légszomj (Az alacsony vörösvértest-szám miatt a nők légszomjat tapasztalhatnak, különösen fizikai aktivitás során)
  • Ingerlékenység vagy hangulatingadozás (A vashiány összefüggésbe hozható a hangulati ingadozásokkal, ingerlékenységgel és szorongással)
  • Nyugtalan láb szindróma (kényszerítő vágy a lábak mozgatására, különösen nyugalmi állapotban)
  • Hajhullás (A vashiány súlyosbíthatja a hajhullást, mivel a vas fontos szerepet játszik a haj növekedésében)
  • Bőrviszketés (mely nem feltétlenül kapcsolódik allergiás reakciókhoz vagy bőrirritációhoz)
  • Hideg végtagok (a kezek és lábak állandó hidegsége, mivel a vas fontos szerepet játszik a vérkeringésben)
  • Körömproblémák (törékennyé, elvékonyodottá vagy formájukat vesztetté válhatnak)

Hogyan diagnosztizálható a vashiány?

Először is, ha súlyos vagy aggasztó tüneteket tapasztalsz, mindig keresd fel a kezelőorvosodat. Miután kizárták a komolyabb betegségeket (például mellkasi fájdalom esetén szívproblémákat), az orvosok vérvizsgálattal mérhetik a ferritinszintet. 

A ferritin egy, a vérben található fehérje, amely vasat tartalmaz, és megmutatja, mennyi vasraktárad van. 

A normális ferritinszint nőknél 30 és 150 nanogramm per milliliter között van, és ha ez 30 alá csökken, az vashiányt jelez – mondja Dr. Akpan. Ha alacsony a vas szintje, annak oka lehet, hogy nem viszel be elegendőt, vagy túl sokat veszítesz belőle – mondja Dr. Keri Peterson, belgyógyász. A vasat az étrendeden keresztül szerzed be, így a vegetáriánusoknak és vegánoknak kihívást jelenthet a megfelelő mennyiség bevitele, mivel a vasat legjobban húsból tudjuk felszívni – teszi hozzá. Ha gyomor-bélrendszeri problémáid vannak, például irritábilis bél szindróma, Crohn-betegség vagy cöliákia, vagy bariátriai műtéten estél át, akkor szintén nehezebben szívódik fel a vas, ezért előfordulhat, hogy nem jutsz elegendőhöz. Egyes gyógyszerek is befolyásolhatják a vas felszívódását.

A vashiány okai

A vasvesztés hátterében állhat a menstruáció, de súlyosabb állapotok, például fekélyek, miómák vagy vastagbélrák is okozhatják. Menopauza idején különösen fontos, hogy utánajárj a vashiánynak, mert azt már nem lehet a menstruációval magyarázni – mondja Dr. Peterson. Egyébként a menstruáció a leggyakoribb oka annak, hogy egy nő vashiányos lehet – teszi hozzá Dr. Akpan. 

Nem szükséges külön diétát követni a havi vérzés során a vasveszteség pótlására, de ha a menstruációd olyan erős, hogy vashiányt okoz, mindenképp konzultálj az orvosoddal.

A vas különösen fontos a várandós nők számára, mivel több vasra van szükségük a magzat fejlődésének támogatásához. Az első trimeszterben napi 0,5 milligramm plusz vas szükséges, de a harmadik trimeszterre már napi hat milligrammal több vasra van szükség – mondja Dr. Akpan. Mivel sokan nem is tudják, hogy vashiányosak, ez problémát jelenthet a terhesség során – figyelmeztet. A vashiányos várandós nők fokozottan veszélyeztetettek a vérszegénység kialakulásával. Emellett a súlyos vashiány rendellenes méhlepényhez, koraszüléshez vagy alacsony születési súlyhoz vezethet, egy 2020-as tanulmány szerint. Ha most lettél terhes, és kérdésed van a vasszinteddel kapcsolatban, kérj orvosodtól egy vizsgálatot.

Hogyan növeld a vasszinted?

A vasszint növelése viszonylag egyszerű lehet – akár 48 órán belül, vagy néhány hónap alatt visszaállhatsz a megfelelő szintre, attól függően, hogy honnan indulsz és milyen kezelést választasz az orvosoddal közösen – mondja Dr. Akpan.

Győződj meg róla, hogy étrendeddel elegendő vasat viszel be!

A húst tartalmazó ételekből szívódik fel legjobban a vas – mondja Dr. Peterson. Vasban gazdag ételek közé tartozik a marhahús, a csirke, a tojás, a bárány, a sonka és a pulyka. Növényi alapú lehetőségek: szárított bab, lencse, csicseriborsó, borsó, mandula, napraforgómag, spenót, brokkoli és aszalt szilvalé.

Találhatsz vasban dúsított gabonapelyheket is – teszi hozzá Dr. Peterson. Érdemes tudnod, hogy bizonyos ételek gátolhatják a vas felszívódását, így nem árt ezeket időben elkülöníteni a vasban gazdag ételek fogyasztásától. A kávé, tea és a kalcium mind akadályozhatja a vas felszívódását, míg a C-vitamin fokozza azt. Egy kiegyensúlyozott étrend általában elegendő vasat biztosít – mondja Dr. Akpan, de ha szeretnéd követni a beviteledet, a Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) napi 18 milligrammot ajánl a 19 és 50 év közötti nők számára.

Vashiány pótlása: Fontold meg a vastartalmú étrend-kiegészítők szedését

A vaspótló étrend-kiegészítők segíthetnek helyreállítani a vasszintedet, de mielőtt elkezdenéd szedni őket, mindenképp konzultálj az orvosoddal. Az orvosod tudja a legjobban megmondani, melyik étrend-kiegészítőt válaszd, milyen adagban és milyen gyakran szedd. Ezen kívül rendszeresen ellenőrizni fogják, hogy hogyan haladsz, tapasztalható-e javulás.

Kérdezd meg orvosodat a vénás vasinfúzióról

A vasinfúzió azoknak ajánlott, akik nem tolerálják jól az étrend-kiegészítőket, nehezen szívódik fel szervezetükben a vas, vagy gyorsan szeretnék helyreállítani a vasszintjüket. „Az intravénás vas nagyon hatékony. Már akár egyetlen intravénás kezeléssel helyreállíthatod a vasraktáraidat.” – mondja Dr. Peterson. 

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.