A Travel Health Pro szigorú figyelmeztetést adott ki az Egyesült Királyságba érkező és onnan induló utazók számára a Marburg, Mpox és Oropouche vírusok terjedése miatt. A veszélyes járványok eddig 17 országot érintettek, de a helyzet mára különösen aggasztóvá vált, miután több halálesetet is jelentettek: Ruandában 15 ember vesztette életét a Marburg-vírus miatt.
A Marburg-vírust, amelyet súlyos tünetei miatt a „vérző szemek” betegségének is neveznek, a világ egyik leghalálosabb vírusának tartják: 50%-os halálozási aránya. A vírus Ruandában 15 ember halálát okozta, de a fertőzöttek száma több száz lehet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a Marburg lappangási ideje 21 nap, és a tünetek hirtelen jelentkeznek.
A betegség korai jelei közé tartozik a láz, fejfájás, a rossz közérzet és az izomfájdalom. A fertőzés előrehaladtával súlyos, vizenyős hasmenés, hasi görcsök, hányás és nem viszkető kiütések jelenhetnek meg. Az ötödik nap után a betegek súlyos vérzést tapasztalhatnak, amely az orron, ínyen, szemen és egyéb testnyílásokon keresztül történhet, valamint belső vérzés is előfordulhat. A haláleseteket gyakran súlyos vérveszteség okozza - írja a Mirror.
A vírus emberről emberre történő terjedése fertőzött testnedvekkel vagy a nyálkahártyával való érintkezés során történik.
Az Mpox vírus, amely korábban csak Afrika öt országában volt jelen, idén már több európai országban is megjelent. Az Mpox tünetei közé tartozik az arcon, a kézen és az ágyék környékén megjelenő kiütés, valamint a láz, fejfájás, izomfájdalom és kimerültség. A betegség szoros kontaktus során terjed, és különösen veszélyes lehet az immunszupprimált és terhes személyek számára.
Az Oropouche vírust, amelyet szúnyogok terjesztenek, eddig több mint tízezer esetben jelentették Dél-Amerikában és a Karib-térségben. A tünetek: láz, fejfájás, ízületi fájdalom, hányinger és kiütések.
Mivel jelenleg nincs specifikus gyógyszer vagy vakcina ezekre a betegségekre, a megelőzés és a higiéniai szabályok betartása kiemelten fontos.
Susan Hopkins professzor, az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének vezető orvosi tanácsadója hangsúlyozta a megelőzés fontosságát. „Az Mpox nagyon fertőző a háztartásokban, ezért nem váratlan, hogy ugyanazon lakóközösségen belül további esetek fordulnak elő.”
A szakértők azt tanácsolják, hogy az utazók kerüljék az érintkezést beteg emberekkel, rendszeresen mossanak kezet, és használjanak kézfertőtlenítőt. Azok számára, akik denevérek által lakott barlangokat látogatnak, különösen fontos az óvatosság. Emellett javasolt, hogy utazás előtt mindenki konzultáljon egészségügyi szakemberrel és ellenőrizze az egészségbiztosítását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.