Az orvos elárulta, melyik az az egy gyümölcs, ami csökkenti a demencia kialakulásának kockázatát

egészséges életmód demencia áfonya gyümölcs
Az életmódunk befolyásolhatja a különböző betegségek kialakulásának kockázatát, ezért is érdemes megtenni mindent azért, hogy egészségesebben éljünk. Egy orvos most elárulta, melyik gyümölcs fogyasztásával csökkenthetjük a demencia kialakulásának kockázatát.

Az életmódunk nagy hatással van arra, hogy milyen betegségekkel kell majd megküzdenünk az életünk során. Természetesen nem mindent lehet elkerülni azzal, hogy odafigyelünk az étkezésünkre és rendszeresen mozgunk, ám ezek a változtatások határozottan csak az előnyünkre válhatnak. Nem hiába hangsúlyozzák a szakértők, hogy a több gyümölcs és zöldség fogyasztásával már sokat tehetünk az egészségünk megőrzéséért. A demencia kialakulásának kockázatát is csökkenthetjük így, egy orvos elárulta, pontosan melyik gyümölcsöt kell hozzá fogyasztanunk napi szinten.

demencia, alzheimer, afázia
Egy gyümölcs fogyasztásával csökkenthetjük a demencia kialakulásának kockázatát
Forrás: Shutterstock

Ezzel a gyümölccsel csökkenthető a demencia kialakulásának kockázata

Egy szakértő felfedte, hogy egy egyszerű gyümölcs fogyasztása segíthet csökkenteni a demencia kialakulásának kockázatát. Dr. Emer MacSweeney szerint a több áfonya fogyasztása csökkentheti az időskori demencia kialakulásának esélyét, és javíthatja a memóriát. Úgy gondolják, hogy napi fél csésze áfonya segít az agy egészségének megőrzésében. Dr. MacSweeney elmondta: „Az áfonya gazdag antioxidánsokban, különösen antociánokban, amelyek segítenek csökkenteni az oxidatív stresszt és a gyulladást - két olyan tényezőt, amely összefügg a kognitív hanyatlással. E bogyók rendszeres fogyasztása összefüggésbe hozható az agyműködés javulásával, a memória megőrzésével és az időskori betegségek, például a demencia alacsonyabb kockázatával".

Nem ez az első eset, hogy az áfonyát összefüggésbe hozzák a demencia kockázatának csökkentésével. A Cincinnati Egyetem 2022-es tanulmánya szerint az áfonya fogyasztása az ötvenes éveinkben segítette a memória megőrzését. 

Demencia a sztárvilágban: nem Gena Rowlands az egyetlen, aki Alzheimer-kórban szenved

A demenciával élők és szeretteik életére is komoly nyomással nehezedik a betegség, nem kivételek ez alól a hírességek sem. Többen közülük őszintén beszéltek a betegségükről, ezzel is támogatva sorstársaikat, akik maguk is a demencia áldozatai. Bruce Willisen kívül még sok olyan híresség van, akik megszólaltak az állapotukról

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.