Marton Adri a borok világáról

Tállya neve valószínűleg a taille: vágás, irtás szóból ered, ugyanis a XIII. században, a tatárjárás után betelepített vallonok az erdőket kiirtották a település területén, így teret engedve a későbbi szőlőtermesztésnek. Az 1700-as évekre már Tállya rendelkezett a legnagyobb szőlőtermő területtel, amelynek kiváló borai sok-sok költőt és egyházi személyiséget is megihlettek. Talán ennek is köszönhető, hogy a település a szőlő- és bortermelési hagyományaival vált olyan híressé.

A hegyoldalakat borító termőterület - amely riolitban, szeolitban, trachitban és löszben igazán gazdag – megalapozta a szőlőtermesztés hagyományát. A déli lejtők és az egyedi mikroklíma kedvező hatásainak hála a tokaji borvidék, így Tállya híre is eljutott a nagyvilágba.

Ahogy megérkeztem, a helyszín egyszerűen csodálatos látványt nyújtott a szőlőtőkék sokaságával, a dombokkal átszőtt tájakkal, amelyek az őszi színek kavalkádjában pompáztak. A városból kiszakadva teljesen átszellemültem. Bár zsűriként vettem részt az eseményen, mégis munka helyett, inkább egy valódi feltöltődésnek éltem meg az egészet.

Hatalmas vendégszeretet fogadott mind a résztvevők, mind a zsűritagok részéről. Utóbbiak egytől-egyig szakmájukban elismert személyiségek voltak, akikkel hamar megtaláltam a közös hangot. Sági Szilárd, Kárász Róbert, Papp Gergő (alias Pimasz Úr), illetve Katus Attila voltak a társaim a zsűriben, akikkel 10 furmint közül kellett kiválasztanunk a legfinomabbat, legzamatosabbat.

A furmintok közel állnak a szívemhez. A körtés, virágos ízjegyekkel rendelkező borokat kedvelem a legjobban, így igazán otthonosan mozogtam ebben a közegben. Mindegyik bor nagyon ízlett, így nehéz volt kiválasztani közülük a legjobbat. Hatalmas élmény volt ez a rendezvény, és örülök, hogy ezáltal még több magyar bort ismerhettem meg. Eddig is azt vallottam, hogy a hazai bornak nincsen párja, de azt kell, hogy mondjam, hogy a hétvége után ez az állításom újra beigazolódott.