Ungár Anikó: Édesanyám az utolsó pillanatában is engem óvott

Nagyon szép kort élt meg az édesanyád. Hogy éled meg ezeket a napokat?

Érdekes, amit jelenleg megélek. Békében vagyok a ténnyel, hogy édesanyám már nincs velünk. El kell, hogy fogadjam, hogy az életnek van egy ritmusa: megszületünk és elmegyünk. Bármilyen banálisnak is tűnik, a korral el tudjuk fogadni az idő múlását. Édesanyám nem azért ment el, mert beteg volt, hanem mert ahogyan egy óra is, az ő szervezete is egyszercsak leállt.

Az utolsó pillanatban is téged óvott…

Igen. Én külföldön voltam, amikor rosszul lett, Gábor vitte be a kórházba. Megműtötték, egy lokális beavatkozás után nem indultak be az életfunkciói. Megtiltotta, hogy a fiam szóljon, hogy kórházba került, nem akarta a pihenésemet elrontani. Gábor végig ott volt mellette. 50 volt a pulzusa, és amikor Gábor megsimogatta, felment 80-ra. Végig magánál volt, tudta, hogy Gábor mellette van, így aludt el örökre. Ha lehet mondani, akkor ez egy gyönyörű távozás volt.

A fiad hogy viselte, hogy egyedül kellett búcsút vennie a nagymamától?

Ezt a feladatot ő kapta, valamiért meg kellett, hogy élje, és „jól élte meg”. Mami valahol még most is azt gondolja, hogy ez az ő örök titkuk marad. Egy nap alatt történt minden, én végig tisztában voltam az állapotával, de nem tudtam hozzá hazajönni. Gábort annyira megérintette a nagymamája távozása, hogy négy napig alig aludt.

Sok időt tudtatok együtt tölteni. Hiszel a reinkarnációban?

Szeretnék. Ami nekem furcsa, hogy nincs többet édesanyám. Ugyanakkor szerencsés vagyok, sokáig volt mellettem, pedig majdnem 40 évesen szült engem. Sok időt kaptunk egymástól, és hihetetlenül hálás vagyok ezért. Néha még a kocsiban ülve is megköszönöm valakinek ezt a ritka lehetőséget. Az utóbbi három évben minden nap beugrottam hozzá, néha csak egy ölelésre. Ez elég volt mindkettőnknek. Most azt gondolom, hogy nagyon jól tettem, hogy egy napot sem hagytam ki nélküle.

Sokat gondolsz rá?

Annyira bennem vannak a maminak az élettapasztalatából fakadó gondolatai, bölcsességei. Ez a gondolata végig vezetett az életemben.

Minden más, ami idegen, egy magadra erőszakolt energia, és nem biztos, hogy van tehetséged hozzá. Müller Péter is azt mondja, ha az ember a tehetségéből él, akkor a sorsát éli, és akkor boldog, ha azt csinálhatja, amihez érzéke van.

Változott valamit az életed az édesanyád elvesztése óta?

Igen, a hiánya a mindennapjaimban benne van. Gábort megérintette az anya elvesztésének lehetősége. Szerencsére ő egy érett, fiatal srác, aki megtapasztalhatott olyan pillanatokat a saját, rövid életében, amik építették a jellemét. Látom, hogy milyen megfontoltan bánik az emberekkel, a barátsággal. Nem egy felületes fiú, sosem volt az. Ha kívülről látod, nem is gondolnád róla.

Te jól választottál a bűvészettel?

Igen, szülői felelősség meglátni a gyerekben, hogy mihez van érzéke. Nekem apukám látta meg. Apunak csak hobbija volt a bűvészet. Mellette folyamatosan produkáltam magam anyukám magas sarkú cipőiben és ruháiban, kalapjaiban. Én színésznő akartam lenni, de apu meglátta bennem a lehetőséget, amikor asszisztáltam neki. Leutánoztam a gyakorlás közben ezerszer látott mozdulatokat. Egyszerűen belém ivódott.

Az első női bűvészek között tartanak nyilván…

Ebben az időszakban női bűvész nem is nagyon volt a szakmában, csak asszisztáltak a hölgyek. Nem volt minta, milyennek is kellene lennem, így kénytelen voltam önmagamat adni és kitalálni a szerepet. Idővel egyre jobban éreztem magam a színpadon, már beszéltem is műsor közben, egy nagy játékká vált az előadásom. Egy hátulütője van a szakmának, amit ma is érzek: a bűvészet egy nő számára determinált szakma, a kortól függ. Egy nőn, akármilyen műfajban megy színpadra, azt nézik meg elsősorban, főleg a nők, hogy hogyan néz ki. Nem akarok álszerény lenni, tisztában vagyok a kvalitásaimmal. Azt is tisztán látom, hogy én egy 20 évesnek nem ugyanazt jelentem, mint a korosztályomnak, aki esetleg rajtam keresztül ismerte meg a bűvészetet. Ha visszanézem magamat, látom, hogy a ritmusom, a mozgásom ma már egészen más. Ha színésznő lennék, az adott kornak megfelelő szerepet játszhatnék, mint Esztergályos Cili. Ő hihetetlenül testhezálló szerepekben tündököl, amiben megengedheti magának, hogy önmagát karikírozza ki. Imádom. Én ugyanezt nem tehetem meg, tőlem várják a misztikumot, a csodát.

Megváltozott a mai bűvészet?

A mai kor, a „street magic” képviselői már az utcán egy farmeringben is kiállnak, technikailag tökéletesen felépítenek egy műsort. Nincs szükség nagy felhajtásra, tollakra, strasszokra. Ma már ez műnek hatna, nem lehet eladni. Már alig tudsz rácsodálkozni valamire, hisz nincs csoda. A bűvész akkor aktuális, ha korhű tud maradni, ha felveszi a ritmust a kor stílusával.

Nem is lépsz már fel?

Csak olyan felkéréseket vállalok el, amelyeknél Ungár Anikót szeretnék látni. Ha egy rendezvényszervező csak egy bűvészt szeretne, akkor keressen mást helyettem. Szeretek méltósággal csinálni és abbahagyni is valamit, annál szörnyűbb dolog nincs, mint amikor a valamikori babérokat szárazon lehullva látod.

Képes lennél modern produkciókra is, vagy maradnál a klasszikus bűvészetnél?

Meg tudnám csinálni, de disszonáns lenne. Én stílus- és formaérzékeny vagyok. Mint ahogy nem mindegy, hogy milyen ruhát veszek fel 66 évesen, hisz nem csak az alkatomnak megfelelően kell öltözködni. Attól, hogy az embernek még mindig 60-as dereka van, nem kell az idén is divatos sortot viselnie. Így vagyok ezzel a műfajjal is, modern tudok lenni azzal, amit én csinálok, de nem kell felvennem a 20 évesek stílusát.

Csinálnál valamit másképpen az életedben?

Nem kell átértékelnem az életemet, és azt mondanom, hogy micsoda tévedés volt. Nagy butaság lenne azon sajnálkozni, mi lett volna, ha másképp csinálom. Én nem szeretem azt a szót, hogy HA. Volt egy pár választás az életemben, nem álltam rá egy sínpárra, és mentem végig egyenesen rajta. Leugrottam, elmentem, visszajöttem, mertem változtatni. Ez főleg a kapcsolataimat érintette, a szakmai életemben csak egyszer módosítottam. Nem a tanult szakmámat folytattam, ugyanis divattervezőnek készültem. Öt évig dolgoztam egy divatintézetnél, utána 11 évig saját üzletet vezettem. A saját modelljeimet árultam a belvárosban.

Nem akartál soha külföldön élni?

Én ide születtem, ebbe az országba, és ebből azt hoztam ki, amit tudtam. A fél életemet így is külföldön éltem, sokszor hónapokat egy országban. Természetes volt, hogy hazajöjjek, és mindig büszkén mondtam, hogy magyar lány vagyok.

Család vagy karrier?

Mindig is fontosabb volt a család és a magánélet, mint a karrier. Sok tragédiát és szomorú sorsot láttam magam körül, olyan emberekét, akik csak a karrierjükre gondoltak, és elszaladt feledtük az élet. 35 éves voltam, amikor egy hosszabb szerződést kínáltak Las Vegasba, nem mertem elvállalni, hisz belém volt kódolva, hogy anya kell, hogy legyek. Gábor azért is született későn. Ma már a gyerekeim boldogsága többet jelent számomra, mint a sajátom. Hatalmas ajándékot kaptam, amikor a saját fiam mellé négy gyerek érkezett az életembe a férjemmel. Olyan természetes volt a számomra, pedig sokan kérdezték, hogy hogyan merem felvállalni, végiggondoltam-e. Ha valamit mérlegre rakunk, akkor nem vagyunk biztosak benne, ha várunk valami választ, valami visszajelzést. Jól döntöttem, ma már 11 éve alkotunk egy nagy családot.