Szerelmi patchwork New Yorkból

2006-ban már látható volt a magyar mozikban egy hasonló szkeccsfilm: a Párizs, szeretlek! címet viselte, és benne 18 rövidke epizódban mesélték el a maguk párizsi történeteit a legkülönfélébb irányból érkezett rendezők, köztük olyan nagy nevekkel, mint a Coen testvérek, Alfonso Cuarón, Gus Van Sant, Alexander Payne vagy Tom Tykwer.

A közös cél ezúttal a város, azaz New York megjelenítése mellett csupán a szerelem-szeretet-vágyakozás háromszögébe való betalálás lett, ez pedig mindenkinek sikerült is. Hangulatukban és filmnyelvi eszközeikben is sokkal inkább egy húron pendülő epizódok születtek, amelyeket (talán épp az előző szkeccsfilmből okulva) utólag egyetlen közös anyagként kezelve szerkesztettek egybe, így a történetek egymásba folynak, átjárhatók lettek, keresztezik egymást néhol a patchwork szálai, még ha nagyon lazán is.

Az ezúttal olyan neves filmesek, mint Fatih Akin, Brett Ratner, Mira Nair, Shekhar Kapur vagy Natalie Portman (!) által rendezett történetek, történetecskék a legkülönbözőbbek: egy festő meglát egy kínai lányt, és nem tud szabadulni az arcától; egy gimis fiú kerekesszékes lányt kénytelen magával vinni a szalagavatóra; egy író a szövegével akar csajozni, de emberére akad; egy öreg énekesnő visszatér a fiatalsága helyszínére; egy középkorú házaspár szerepjátékba kezd az étteremben; egy zsebtolvaj pórul jár a vágyának tárgya előtt; egy zeneszerző és egy titkárnő között telefonon szövődik vonzalom, és a többi, és a többi...

Az epizódok persze nem mind ugyanolyan színvonalúak, akad néhány, amit elnéző mosollyal figyelünk inkább, akadnak kimondottan szórakoztató darabok, és van itt néhány igazi filmes élmény is, amelyek a formából következő játékos könnyedségük mellett képesek megmelegíteni abba a bizonyos patchwork-takaróba bugyolált lelket.