Így teheti tönkre egy ruha az életedet!

Átok ruha ezotéria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy budai nagyáruház kirakatában láttam meg őt. Annyira szép, kellemes, lágy tapintású volt az a ruha. Szinte felemelt a földről, ahogy felpróbáltam. Fél óra múlva már ott lógott a szekrényemben egy vállfán arra várva, hogy magamra vegyem. Elegáns kivitelezése meghatározta, hová vehetem fel. Ezért, amikor olyan helyre mentem, ahol fajsúlyosabb ügyeket kellett intézni, a "barna selyemruhába" bújtam.

De hiába volt ilyen rendkívüli, rövid életének a zord vasolló vetett véget. Dühös kaszabolással estem neki. Szinte őrjöngve téptem, vágtam, beleadva az összes elkeseredésemet. Nem csoda. Hiszen csalódottságom padlóra kényszerített. Vagy pont a ruha tette?
Igen. Ő volt az, aki, mint egy elvarázsolt, gonosz boszorkány, mételyezte életemet.

Eleinte nem is figyeltem fel, hogy akkor kerülök vesztes helyzetbe, amikor ebben a ruhában mentem el otthonról. Eszembe sem jutott volna nála keresni az okot, hiszen mindenki dicsérte, milyen szép, és mennyire jól áll, és hogy hol vettem. Viszont ha a legközelebbi alkalommal ugyanazt az ügyet egy másik ruhámban öltözve intéztem, helyreállt az egyensúly, s ahogy távolodtak az események, úgy oszlott el a gyanúm is. Mígnem egy olyan helyzetbe kerültem, ami kiütötte nálam a biztosítékot. Történetesen olyan ügyet intéztem, amiről 100%-ra tudtuk, hogy javamra dőlt el, és már csak az iratokért kell bemennem a hivatalba.

Thinkstock
Thinkstock


Várnom kellett, mert illett hódolni a bürokrácia magasságosságának is. Mikor leültem az ügyintéző asztala elé, kijött a felettese, elvitte az aktámat, és közölte: "Ez már nem érvényes, most jött a telefon" - mondta, hogy minden ilyen, vagy hasonló ügyet vissza kell vonni, mert pár napja változott a rendelet. Ölembe ejtett kezemről ruhámra esett a pillantásom. Megjelent bennem a felkiáltójel: ha nem ezt a ruhát veszem, akkor is az új rendelet alapján kell levezetni az ügyemet, de lehet, hogy negyedórával később jön ki az osztályvezető, amikor nekem a régi rendelet értelmében érvényesülhettek a jogaim, amire alapoztam a jövőm anyagi oldalának jelentős részét. (Az előttem lévők így jártak.) Nemcsak a terveim borultak fel, hanem én magam is gurultam velük egy képzeletbeli szakadékba.

Hazarohantam, és miszlikre vagdostam a ruhát, nehogy valaki elvigyen a szép anyagból akár babaruhának, és magával vigye az átkot.
Nem is gondoltam akkor, milyen közel jártam a valósághoz, hiszen nem hittem az átokban. Egyáltalán nem jutott már eszembe tragikus véget ért ruhám, amikor - jó húsz év elmúltával - egy ismerősöm rákérdezett, hallottam-e arról, hogy a terméket készítő személy betegsége, búja, baja belekerül az általa gyártott termékbe? Nem tudtam szóhoz jutni sem a döbbenettől.

Thinkstock
Thinkstock



Ő pedig elmondta, hogy egy Szőke Lajos nevű radiesztéta (akinek mellesleg különleges látnoki képessége volt) rászólt, hogy vegye le az ujjáról azt a gyűrűt, amit éppen akkor viselt, mert az ötvös, aki készítette, egy beteg ember, a betegsége belekerült a gyűrű elemeibe, és átveszi ő is. Kikerekedett szemmel néztem a hölgyre, és közben ezer kép és gondolat cikázott a fejemben. Először is az, hogy miért a legfinomabb étel az édesanya gyermeke számára készített ennivaló, a keleti filozófia követői, ahogy imádkoznak főzés közben. Eszembe jutott az is, hogy mennyire örültek régebben a szülők, ha gyermekeik énekeltek munka közben. Hiszen így a pozitív energiákkal telítődött kezük nyomán az általuk formált darab. Aztán - mint egy sötét lepel, úgy ereszkedett emlékezetemre a barna selyemruha.
Igennel válaszoltam, mivel egyértelmű, hogy a készítés közben a termék átveszi a készítőjéből áradó energiákat, különösen, ha teljesen átalakítja az anyagot, és egy más formát hoz létre.

Tisztítási technikák

Ha olyan tárgyat kapunk, netán veszünk, amire ennek a gyanúnak az árnyéka vetődik, szabaduljunk meg tőle. De ne ajándékozzuk tovább, hiszen az olyan, mintha egy átkot küldenénk az ajándékozottra.
Próbálkozhatunk egy egyszerű módszerrel: tegyük bele sóba, úgy, hogy teljesen eltakarjuk a tárgyat, egy idő után a só "áttisztítja". A déli napsütés is képes tisztítani a tárgyakat, ezért nem árt legalább egy óra hosszára kitenni a napsugarak jótékony hatásának, melyek nemcsak tisztítják, de fel is töltik az érintett tárgyat jó energiákkal.
Amit nem lehet "megtisztítani" a negatív energiáktól, azt a legjobb a földbe elásni, ahol egy pár év alatt letisztul. Ha viszont ez sem lehetséges, akkor inkább váljunk meg tőle, mert jobb azt az egyet veszíteni, mint miatta mindent.

Thinkstock
Thinkstock



Házzal együtt vásárolható bajok

Megfigyelhető az is, hogy egy-egy lakás magával hordozza az első lakók lenyomatát, és bárki költözik utánuk oda, mindenkinek hasonló problémákkal kell megküzdenie. Van olyan hely, ahol minden családban bekövetkezik a válás, még akkor is, ha semmi gondjuk nem volt az új helyre költözés előtt.
Ezért nem ajánlott olyan ingatlant vásárolni, amit azért adtak el, mert tönkre mentek anyagilag.
Nem egy újdonsült háztulajdonos tapasztalta már, hogy a vásárolt ingatlanba költözés után gyökeres változáson ment át élete, és érthetetlen módon megszaporodtak a problémái. Mivel az előző tulajdonos bajai, negatív energiái beleivódtak a ház falaiba, így a megoldás mindenképpen az lett volna, hogy egy olyan felújítást végezni a házon, ahol a vakolatot is leverik, és teljesen újjá varázsolják a vásárolt otthont. Ha a felújítás során boldogság, békesség lakozik a családban, ennek nyoma marad a házon is hosszú éveken át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.