Elhunyt Claude Miller francia filmrendező
![](https://cdn.life.hu/2024/01/1vi7Cbc7HGxk1dQm-YkIrFBWapQVBYvRZwCR6orpNYY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlNjFkNmM5OWRhMzQyODI4NTQxMmZkNzEwZjY2YzNm.jpg)
Miller a francia hírügynökség jelentése szerint szerdán este hunyt el Párizsban. Filmes pályafutását Marcel Carné asszisztenseként kezdte 1965-ben a Trois chambres a Manhattan című filmben, 1967-ben Jean-Luc Godard 2 vagy 3 dolgot tudok csak róla című vígjátékában játszott. Két évvel később pedig Truffaut A vad gyerek című filmdrámájában kapott szerepet.
Rendezőként az 1981-ben bemutatott Őrizetbevétel című krimivel aratta első nagy sikerét, amelyben Lino Ventura, Michel Serrault és Romy Schneider alakították a főszerepeket. A csitri című 1983-as zenés filmjében Charlotte Gainsbourg játszotta élete egyik meghatározó szerepét, amelyért Cesar-díjat is kapott.
A cannes-i zsűri nagydíját Miller 1988-ban a La classe de neige című misztikus drámáért vehette át, amely egy rémálmokkal küzdő kisfiúról szól. 2003-ban A kis Lili című filmdrámáját válogatták be a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába, amelyért 2004-ben elnyerte a legjobb rendező Cesar-díját.
Miller filmes munkásságát számos további elismerés övezte, La chambre magiciennes című televíziós produkcióját a Berlinalén jutalmazták 2000-ben a nemzetközi kritikusok a FIPRESCI-díjjal. A montreali filmfesztivál 2007-ben Un secret című filmjének ítélte nagydíját.
Tavaly Voyez comme ils dansent című filmjét vetítették Franciaországban. Idén már egy Mauriac regényéből készülő adaptáción dolgozott: a Therese Desqueyroux főszerepét Audrey Tautou-nak szánta.
Forrás: MTI
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.