Szolgálják és védik - a gyerekkort

A francia zsarufilmnek szép hagyományai vannak, elég csak a hatvanas-hetvenes években Alain Delon, Jean-Paul Belmondo és Lino Ventura szereplésével készült (és Jean-Pierre Melville rendező köpönyegéből kibújt) bűnfilmeket említeni, vagy az utóbbi időszakból a rendőrből filmessé vált Olivier Marchal krimijeit (Gengszterek, 36, MR73). Általában jellemző rájuk, hogy a rendőri munkát annak sötét, kemény oldaláról mutatják be, és cseppet sem idealizálják a hőseiket.

Ez igaz a Polisse-ra is: nem szépítgeti a közeg brutális valóságát, és olyannyira hús-vér, életszerű figurákat teremt, hogy néha azt érezzük, mintha egy dokumentumfilmet látnánk. Ám ha a bűnüldözésről alkotott illúziómentes képe révén csatlakozik is a francia elődökhöz a Polisse, más tekintetben viszont cseppet sem hagyományos darab. Az elbeszélésmódja elüt a szokásos mozifilmes móditól: nincs egy nagy elmesélt történet a maga szép ívével, nincs egy vagy két kiemelt főszereplő - helyette van sok (egyszerre hétköznapi és rendkívüli) apró sztori és egy rendőrcsapat közösségének tagjai, akik mind egyenrangú szereplői a filmnek. Emiatt is jöhet a dokumentumfilmes érzés, amibe nyilván belejátszik a film képi stílusa is - és annak ellenére tud működni ez a fajta "dokumentarizmus", hogy közben nagyon is tudatosan felépített-eljátszott, érzelmileg csúcsra járatott jelenetek egész sorát kapjuk.

Milyen ügyei vannak egy ifjúságvédelmi osztálynak a rendőrségen? Utcagyerekek, bevándorló kissrácok normális körülmények közé juttatása. Felelőtlen szülők felelősségre vonása. Pedofilok elkapása, amire nem egyszer a családon belül kerül sor. Hogy lehet egy kisgyerekből kiszedni azt, hogy az apukája mi rosszat tett vele éjszakánként, ha a kisgyerek nem is tudja, hogy az rossz, sőt azt se tudja, mi történt igazából? Hogyan lehet meggyőzni egy feleséget, hogy a szégyenén és tagadásán túllépve be tudja vallani saját magának, hogy a férje zaklatja a gyereküket? Honnantól zaklatás valami, és hol még csak zavaró túlimádat?

Kőkemény kérdések, a Polisse szereplői pedig ilyenekkel szembesülnek nap mint nap, és kénytelenek rá a lehető leggyorsabban választ is adni. Nem csoda hát, hogy nem viselik túl jól. A film nem túl bőbeszédűen, de annál érzékletesebb módon bemutatja a magánéletüket is: mit visznek haza egy-egy ilyen nap után, ki hogyan képes letenni a munkában vállára vett terheket - ha képes egyáltalán.

A Polisse-t a magyar korhatárbizottság 18-as karikával látta el, kisebb botrányt is kavarva, hisz egy ilyen besorolás alaposan megnehezíti egy film forgalmazását. Noha tényleg rengeteg súlyos bűn előkerül ebben a filmben témaként, de nyíltszíni szörnyűségeket sohasem látunk, és pont azoknak a tizenéveseknek kellene mindenképp megnéznie ezt a filmet, akik a potenciális áldozatai ezen bűnöknek. A többieknek pedig azért, mert felkavaró és erős alkotás.