Robert Pattinson Budapesten hódít

A 19. századi klasszikus francia realista regényíró, Guy de Maupassant könyvéből készülő film története egy felemelkedés, vagy inkább kétségbeesett felkapaszkodás története. Hőse az ifjú Georges Duroy (Robert Pattinson), aki a harcteret megjárva és a hadseregből leszerelve nem igazán tud mit kezdeni magával, így a lecsúszott párizsi szegények életét éli. Egy nap azonban találkozik egyik régi bajtársával, ő pedig felkarolja, és bevezeti Párizs előkelő politikai és társasági elitjébe.

Mivel Duroy nem igazán bír semmi kiemelkedő képességgel, kénytelen arra hagyatkozni, ami egyedül érdekes rajta: a külsejére, amire a társaság nőtagjai gyorsan fel is figyelnek, becenevet is akasztva hősünkre (Bel Ami). Duroy pedig nem válogat, ha az előrejutás érdekében egy hölgy elcsábítására van szükség: legyen az ártatlan szűzlány (Holliday Grainger), kikapós fiatal feleség (Christina Ricci), független szellemű nagyasszony (Uma Thurman), vagy erkölcsös középkorú dáma (Kristin Scott Thomas), ő gátlás nélkül használja fel őket a céljai érdekében. Persze minél magasabbra jut valaki, annál nagyobb a bukás lehetősége is.

Egy ilyen történetben nyilvánvalóan a főhős karaktere, az általa bejárt út a legérdekesebb. Mik a motivációi? Hova akar eljutni a végén? Milyen változásokon megy keresztül a személyisége útközben? Hogyan éli meg ezeket? Nos, ezek azok a kérdések, amelyekre a Bel Ami című film NEM ad választ. Az elsőfilmes rendezőpáros Declan Donnellan és Nick Ormerod, valamint a szintén elsőfilmes forgatókönyvíró Rachel Bennette láthatólag megelégedtek azzal, hogy felmondják a könyv cselekményét szépen sorban, ugyanakkor végzetesen megfeledkeztek annak mozgóképes megjelenítéséről, amiről ez a regény SZÓL.

A film legtöbb jelenete összecsapottnak tűnik, kapkodó zanzának, nincsen ívük, levegőjük, hangulatuk. Gyorsan megmutatják nekünk, aminek meg kellett történnie vagy el kellett hangoznia az adott jelenetben, és már megyünk is tovább. Azt várná az ember, hogy ennek ellenére legalább majd a látványvilág terén kitesz magáért a film, de nem igazán. Az operatőri munka hasonlóan zaklatott, mint a történetvezetés, a magyar helyszínekből csak épp felvillan néhányszor az Andrássy út és egy balatoni villa, a film többi része szinte kizárólag (kétségkívül szép, bár szintén csak sebtében mutatott) palotabelsőkben játszódik.

Ilyen feltételek mellett szinte csoda, hogy a mellékszerepekben látható színésznők nagy része ki tudott hozni valami értékelhetőt a filmben minden mélység nélkülire megírt karaktereikből. Különösen Christina Ricci és Uma Thurman képes arra, hogy a figurájuknak sorsot, mélységet legyenek képesek adni néhány gesztussal, de a Kristin Scott Thomas alakította pórul járt feleség alakja is vélhetően szánalmas paródiába fulladt volna egy gyengébb színésznő előadásában. Ilyen partnerek mellett viszont még látványosabbak a főszereplő, Robert Pattinson szerény színészi képességei. A jellegtelen és könnyűnek bizonyuló színészi jelenléte mellett összesen két arca van, vélhetően mindegyiket még az Alkonyatban fejlesztette ki: egy vészjósló vicsorgás kicsit felhúzott ajkakkal és egy látványosan őszintétlen mosoly, szintén a szemfogak villantásával.

A Bel Amit már bemutatták a világ jó néhány országának mozijaiban, és sehol sem fogadta kitörő lelkesedés. Vélhetően hamarosan eljut oda, ahová igazán való: a tévék hétköznap esti műsorsávjába. Néhány év múlva pedig már csak az lesz furcsa, hogy mennyi kiváló színésznő tűnt fel egykor ebben a kosztümös B-filmben. A főszereplő személye akkor már cseppet sem lesz különös.

Amikor leszáll az éj... akkor indul a LifeNight! Kíváncsiak vagytok, milyen az, amikor egy kicsit bujábbak, perverzebbek és szabadszájúbbak vagyunk, a pasik pedig végre elárulják, hogy hogyan szeretik? Akkor gyere, ismerd meg a titkos énünket! Ezekkel a témákkal várunk téged ma este 10 után a Life.hu-n!