Görögországból jön az ingyen sör

Ha ember lenne, lassan nyugdíjba mehetne az Eurovíziós Dalfesztivál, hiszen ha kisebb fazonigazításokkal is, de 1956 óta töretlen a hagyomány és nagyjából változatlan a koncepció. Szerencsére azonban nem ember, így eszében sincs nyugdíjba menni, még úgy sem, hogy egyesek szerint ráférne. Például azért, mert többnyire émelyítően negédesek a dalok és már maga a verseny magyar neve is a szocializmus állami kézben tartott, poshatag kultúráját idézi. A kritikusok hangja - akik unják a nemzeti rágógumipopot - természetesen nem is hallatszik a rajongók kollektív sikolyától, akik évről évre tízmilliószám tapadnak a képernyőre, ha eljön az ideje. Európában 56 éve három dolog biztos: a halál, az adók és az, hogy a verseny alatt a közbeszédet a fodrászattól a zöldségesen át a reumatológia váróterméig a dalfesztivál uralja.

Természetesen nagy meglepetésre idén sem kell számítani, mindegyik - a korábbiaknál sajnos jóval kevesebb - fellépő ország kimatekozza, a szerencsére bízza, vagy - mint mi - megszavaztatja, ki képviselje úgy zeneileg, mint országimázsilag Malmőben. Ennek megfelelően a dalok közt akad pár vicces, a lassan összeálló mezőnyt azonban a langyos középszer és a biztonsági játék uralja. Az anyukák megnyugodhatnak, hatlábdobos, vérhányós death metál tehát idén sem lesz. Lesz viszont... nos, nézzünk inkább meg öt plusz egy jellegzetes produkciót közelebbről, a legcikibbtől a legkirályabbig haladva.

Oroszország

Az egykori világhatalom zenei producerei valószínűleg úgy készítették az eurovíziós dalukat, hogy elindították az All Stars Hit Generator 2.0 nevű szoftvert, megadtak pár opciót, a program pedig néhány másodperc alatt összedobta a kívánt végeredményt. A teljességgel jellegtelen sablondal minden ízében megfelel a nagy ügyek érdekében összeálló szupergruppok slágereinek, csak éppen ezt egy ember, a huszonkét éves és kétségtelenül cuki Dina Garipova énekli. A szám egyébként nem is önmagában, hanem klippel együtt érvényesül igazán: az egy dolog, hogy az egész a stúdiófelvételekről szól - amely fogás az ötlettelenség biztos jele -, de miért kell annyit mutatni a katatón, ápolatlan, szódásszifon-szemüveges producert és fura haverjait a vezérlőpult túloldalán? Mintha még a nagy Frank Zappa és Mick Jagger is kifejezetten vádlón nézne Dinára a mikrofonszoba faláról.

Szerbia

Nem akarunk megbántani senkit, ezért próbálunk óvatosan fogalmazni... Ráadásul pontosan tudjuk, hogy innen, a határ túloldaláról nincs túl sok jogalapunk osztani az észt gagyizene ügyben, hogy miért, arra elég két szó: Baby Sisters. A szerbek három gráciája viszont nagyjából úgy néz ki, mintha egy pornófilm-forgatásról engedte volna el őket az idegbeteg rendező, hogy gyorsan énekeljék el a versenyre küldött hivatalos dalt arról, hogy a szerelem mindenhol ott van, majd nyomás vissza kutyapózba. Az énektudás és a koreográfia is nagyjából ilyen, maga a zene pedig a kilencvenes évek legrosszabb pillanatait idézi. Ha nagyon-nagyon elnézőek vagyunk, maradhatunk annyiban, hogy felejthető, az alábbi felvételt tehát nyugodtan nézhetjük letekert hanggal. Úgy viszont mindenképpen érdemes.

Írország

Mit tudunk az írekről? Bírják az alkoholt, verekednek, szeretik sajnálni magukat, de azért nagy a szívük. Az ő versenyzőjük, Ryan Dolan módszeresen cáfolja meg a fenti sztereotípiát, kivéve talán a szívre vonatkozó részt. Nyoma sincs a Guinness-szagú keménykedésnek, amely oly' sok folkpunkbandát hajtott évtizedeken át. Tulajdonképpen Ricky Martin Justin Bieber-lázban fogant reinkarnációját látjuk, amint széles mozdulatokkal énekel valamit a szerelemről - ki hitte volna -, teljesen szabványos eurodiszkó alapokra, de az Only Love Survives még így is az összerakottabb produkciók közé tartozik, meglepően profi klippel. És hát ne feledjük: a közhiedelmekkel ellentétben Írországban is vannak tinilányok, akik valószínűleg sokkal szegényebbek lennének Ryan nélkül.

Szlovénia

Ami Keresztes Ildikónak idehaza nem jött be, az Hannah-nak Szlovéniában igen: dubstep! Az első perc végére már elveszítenénk a reményt, átveszi ugyanis a szerepet a rádióbarátság, hogy aztán fejletépős, francia stílusú house ütemekkel érkezzen a refrén. Aztán megint gagyipop, megint dubstep és ismét french house... ki érti ezt? Hannah egyébként olyan, mintha a fiatal Madonnát, Jennifer Lopezt és Rihannát átlagolták volna egy erre alkalmas szoftverrel, egészen bizarr ruhában, amelyet néha zavartan meg-megigazít. Annyira bátortalanul mozog a reflektorok közt, hogy egyszerűen nem tudjuk róla levenni a szemünket és azon kapjuk magunkat, hogy őszintén szurkolunk neki.

Görögország

Végre! Ezzel a szóval nagyjából el is mondtunk mindent, amit a görög produkcióról gondolunk, de azért részleteznénk egy kicsit. A beszédes cím - Alkohol is free, azaz a pia ingyér' van - a jellegzetes, válságban fogant görög életérzésen túl egy pofonegyszerű, seggrázós, ska-punk alapokból építkező házibulidalt takar, szoknyás, futócipős (!), fekete inges fiatalokkal és egy igazi bajszos, idős nemzeti trubadúrral. Így borulnak egymás nyakába a generációk az államcsőd árnyékában. Nem ők nyernek majd, de hát nincs igazság ezen a világon - egyébként pedig, ha legalább a nevezők fele ilyen minden mindegy alapon, de azért viccesen állna az egészhez, a híradókban sem hallanánk olyanokat, hogy válságban van Európa.

+1

Mintha kihagytunk volna valakit... ja, igen, az angolokat! Úgy tűnik, ők semmit sem bíznak a véletlenre. Nemcsak a dal hozza a kötelező eurovíziós standardot, de az előadó sem akárki: Bonnie Tyler, olyan tökéletes popdalokkal a háta mögött, mint a Total Eclipse of the Heart vagy a Holding Out for a Hero. Szerettük volna szétcincálni az ő dalát, a Believe In Me-t is, de egyszerűen képtelenek voltunk egy percnél tovább nézni, ahogy a klipben egy fehérre mázolt házban révetegen maga elé énekelve próbál nem elesni. Szomorú az egész - ha sorra kerül Malmőben, lehet, hogy inkább el is kapcsolunk majd, nem így szeretnénk emlékezni rá. Ha valaki kíváncsi rá, itt azért megnézheti.