Havas Henrik lánya: „Akkora szíve van, hogy azt senki nem hinné róla”

Forrás: Facebook/Mokka -
Havas Henrik álarc család érzékeny szív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csupa szív, érzékeny, szereti az embereket, ha észreveszi – és észreveszi –, hogy valakinek szüksége van valamire, azonnal segít. Gondolnád, hogy mindez Havas Henrikről szól? Pedig lánya, Niki így vall róla.

Havas Henrik igazi arca a tévé képernyője előtt mindenki számára rejtve marad, csak otthon, családja körében mutatja valódi énjét.

Forrás: Facebook/Mokka

„Nem telik el nap, hogy apa meg ne csörgetne, akár többször is. Csak azért felhív, hogy megkérdezze, jól vagyunk-e, minden rendben. Ebben az egy kérdésben benne van szeretet és aggódás, mégsem emlékszem, mikor mondta utoljára , hogy szeretlek kislányom, vagy éppen mikor ölelt magához. Nálunk ez ritkán fordul elő, de ha mégis, annak nagyon nagy súlya és jelentősége van. Azóta, hogy három évvel ezelőtt súlyos beteg volt – és én úgy féltettem, hogy majdnem belehaltam –, még néha meg is kérdezi, nagyon megijedtem-e. Akkor sem magáért aggódott, hanem engem, minket féltett. Ő így, ezekkel a mondatokkal, kérdésekkel fejezi ki a szeretetét. És azzal, hogy rengeteg időt szán ránk. Ugyanakkor biztos vagyok benne, fogalma sincs, mikor van a névnapom, a születésnapom. Ő akkor vesz ajándékot, amikor eszébe jut, nem amikor kell vagy illik” – mesélte a Bestnek Niki, aki szerint édesapja nem átlagember, viszont ragaszkodó és családszerető.

Havas Henrik: Nincs szükségem senkire

Havas Henrik Szily Nórával készített interjúját itt olvashatod!

„Talán azért nem látják ezt az arcát sokan, mert nehéz önmagát adnia. Szerintem mindenki fél attól, hogy sebezhetővé válik. Sokan bújnak álarc mögé, kicsit mást mutatnak, mint amilyenek valójában. Talán az apám azért mutatja magát másnak, mint amilyen valójában, mert amikor elkezdte ezt a szakmát és ismert, sikeres lett, nem tudott ezzel mit kezdeni. A szülei egyszerű emberek voltak, a nagyapám kesztyű, a nagymamám telefonközpontos, de többnyire a háztartást vezette. Az apám mindent, ami elért, magának köszönhet. Az új közegben talán idegennek, magányosnak érezte magát. A saját elmondása szerint az első tévés felvételeken rossz volt a szék, állandóan hátradőlt, ebből alakult ki róla az a kép, hogy nyegle, flegma. És ha már kialakult, ennek akart tudat alatt megfelelni. Mert egyébként ő nem ilyen!” – mondta el véleményét Niki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.