Exkluzív interjú az első magyar topmodellel, Pataki Ágival

Pataki Ági az első magyar szupermodell, két évtizeden át volt az arca egy kozmetikai márkának. Modellkarrierjét egy véletlennek köszönhette: spanyol tolmácsként dolgozott, amikor egy csoportot kísért a híres Rotschild Szalonba, ahol az azóta öngyilkosságban meghalt Rotschild Klára, a cég tulajdonosa figyelt fel rá és javasolta számára a kifutót.

Az első magyar sztármanökenünk határozott elképzelésekkel kezdte építeni az évtizedekig tartó címlap-karriert. Bement az akkor őt leszerződtetni akaró cég irodájába és az asztalra csapott egy egészen konkrét összeg megjelölésével. Pataki Ági akkor gondolkodás nélkül merte megtenni ezt a lépést és most is ugyanígy cselekedne, annyi különbséggel, hogy mindezt átgondoltan, céltudatosan tenné. Szerinte a magyar nők többsége - főleg egy bizonyos korosztály felett -, hamar lemond a női létről és alulértékeli önmagukat. Ági most saját példáján keresztül nem arra buzdít, hogy minden nő csapjon az asztalra, hanem azt az üzenetet képviseli, bizony ismerjük meg önmagunkat.

Ön szerint sikeresek, vagy sikertelenek a magyar nők?
Nem mondanám, hogy valójában sikertelenek lennének, hanem sokkal inkább azt gondolom, hogy annak érzik magukat.

ugyanezt Amerikában, vagy éppen Nyugat-Európában egyáltalán nem érzem. Magyarországon előbb mondanak le a nők a női létükről és a nőiségről, mint ahogy az indokolt lenne biológiailag.
Ez nem lehet a sokszor, sokat emlegetett általános pesszimizmus?
De valóban az. Az emberek alulértékelik magukat. Nem rendelkeznek kellő önbizalommal és az önbizalom hiányából fakadóan nem is elég aktívak.

tehát, ami sokkal hosszabb ideig fenntarthatná az érdeklődést bizonyos dolgok iránt. A pozitív kisugárzás az élet pozitívan való megélését jelenti.

vagy, hogy én azt az életet jobban meg tudnám élni. Egyszerűen csak a hozzáállás miatt, a gondolkodási különbségből fakadóan.
Régen is így volt, vagy ez napjaink „betegsége"?
Ezt ennyire pontosan nem tudom megmondani. Nem szemléltem ilyen tudatosan önmagamat és a környezetemet. Régen sokkal inkább a pillanatnak éltem. Annyira

hogy nem érzékeltem annyira a külvilágot, és talán annyira el is voltam foglalva önmagammal, hogy nem figyeltem a környezetem. De ma már nagyon érdekel, hogy azok, akik körülöttem vannak, tehát a mikrokörnyezetem, hogyan abszolválják az életet. Mert nagyon sokféleképpen lehet és nagyon sok minden nemcsak tőlünk független dologtól függ, hanem önmagunktól is.
Ön sikeresként csak sikeres nőkkel veszi magát körbe?
Ez így nem igaz! Az ember a barátait, a családot viszi egész életén keresztül magával és részese az ő életüknek, valamint fordítva. Nem mindenki fejlődik egy irányban és nem mindenkivel történik ugyanaz az életünk során.

Attól még a barátaim maradtak, bárhogy is alakult a sorsuk. Az egzisztenciális különbség sokkal veszélyesebb dolog a barátságokra nézve és az emberi kapcsolatokat tekintve, mint a boldogság-boldogtalanság kérdése. Azért is nagyon fontos, hogy ha valaki jól érzi magát a bőrében és jól él, boldognak érzi magát, azokra az emberekre, akikre hathatnak, tehát a közvetlen környezetükre próbáljanak meg jó hatással lenni.

Nyilván nem minden helyzetben és nem mindenki mindenkin. Ez egy iszonyatosan összetett és bonyolult dolog, de egy biztos, hogy nem legyinthetünk mindenre.
Azt mesélte, soha nem akart megfelelni senkinek. De topmodellként a megfelelés a munkájának része volt.
Az, hogy nekem meg kell feleljek külsőleg ahhoz, hogy egy pályán tudjak maradni, az nem megfelelés még önmagában. Egy esztergályosnak is rendelkeznie kell azzal a tudással, hogy a pályán tudjon maradni, attól még nincs megfelelési kényszere. Nekem egy látványosabb „megfelelés" jutott, hiszen Pataki Ágiként kellett megjelennem. Privát emberként, tehát nem celebként, vagy modellként teljesen másként volt ez a megfelelési kényszer.
Manapság fogyni kell a modelleknek, az a „divat", ha leng a borda, klónok szerepelnek a kifutókon. Ez nevezhető megfelelési kényszernek?
Ezek csak a külsőségek. Ez a pénzkereseti lehetőségnek egy része, nem több annál. Azok a lányok, akik teljesen egyformán néznek ki, egyáltalán nem biztos, hogy ha közelebb megyünk hozzájuk, nagyítóval nézzük őket, akkor igaz rájuk a megfelelési kényszer kérdése.
A pályája kezdetén, amikor először bement a céghez, akik az első komoly reklámszerződést ajánlották, az asztalra csapott és közölte, mi a minimum ár, amiért egy kampányt elvállal. Nem félt, hogy nőként furcsán fog lecsapódni ez a hozzáállás?
Akkor gondolkodás nélkül mertem megcsinálni, ösztönből, zsigerből és nem előre megfontolt szándékból.

Tehát ez egy nagyon érdekes tény, hogy az eredmény ugyanaz lenne, csak más megközelítésből érném el ugyanazt az eredményt.

Tanácsolja ezt most a nőknek?
Teljes mértékben! Azt gondolom, hogy

Nem mindenkiben van annyi józanság, hogy helyesen értékelje önmagát, erre jó, hogy bátran lehet hiteles segítséget kérni.
És ha ezek után mégis kudarc következik és egy fizetésemelés-kérésből kirúgás lesz?
Ha jól mérte fel valaki a helyzetét, és tényleg egy olyan tudás birtokában áll, ami indokolttá tette azt a fizetésemelést, akkor az a nő (vagy bárki) meg fogja találni az útját egy másik helyen, más pályán, egy másik cégnél. Ha rosszul mérte fel valaki önmagát, rosszul ítélte meg a saját képességeit, akkor baj van. De ez a lényege a dolognak:

képességeinket, saját értékeinket.