Alfred Hitchcock mindig is a feszültségkeltés mesterének számított, és ha egy film egyetlen helyszínen játszódik, akkor bizony a feszültség az egyik legfontosabb eszköz, hogy ne unják el magukat a nézők. Hitchcock többször is kísérletezett a bezártságra építő dramaturgiával, emlékezetes filmek is születtek belőle (mint például A kötél vagy a Mentőcsónak), de a legnagyobb klasszikus a témában a Hátsó ablak lett: benne a lábtörése miatt mozdulatlanságra kárhoztatott főhős a szemközti ház ablakait figyeli unalmában, és tanúja lesz (talán) egy gyilkosságnak. Aminek aztán megpróbál utánajárni - miközben ki sem mozdulhat.
Sidney Lumet filmklasszikusának szereplőit a törvény zárja be egyetlen kis levegőtlen szobába a játékidő legvégéig: egy gyilkossági ügyben döntő esküdtekről van ugyanis szó + akik a kánikulában gyorsan lezavarnák az egyértelműnek tűnő ítélethozatalt, és amikor egyikük kekeckedni kezd, annál idegesebbek lesznek. Aztán kiderül, hogy a kekeckedés igazából az igazságért való kiállás, amit még ilyen körülmények között is muszáj végiggondolni.
Listánk többi szereplőjével ellentétben ebben a filmben nem tudjuk meg, miért kényszerülnek egyetlen helyszínre a szereplők: egyszerűen csak képtelenek elhagyni egy bizonyos szobát a vendégségre összegyűlt nagypolgári társaság tagjai. De hát ez egy Bunuel-film, és Bunuel a filmes szürrealizmus első számú alkotója volt. Az pedig nem kevésbé szürreális, hogy mi minden történik utána a társasággal abban a bizonyos szobában...
Hova lehet fokozni az egyetlen helyszínen játszódó filmek dramaturgiai és vizuális bravúrjait? Vélhetően a legmesszebbre ez a Ryan Reynolds-dráma ment el, amely végig egy koporsó belsejében játszódik. Főhősét élve temették el valahol a sivatagban, és csak egy telefont tud használni a kiszabaduláshoz, miközben egyre fogy a levegő, és merül az akkumulátor.
Quentin Tarantino mindig is vonzódott a párbeszédekre fokozottan építő, zárt helyszínre szituált jelenetekhez (lásd a Kutyaszorítóban-t, vagy a Becstelen brigantyk kocsmai epizódját) — és az Aljas nyolcasban egy egész filmet is szentelt ennek. Westernjének hőseit a hóvihar tereli össze egyetlen út menti menedékhelyen, hogy aztán fokozatosan kiderüljön: senki sem teljesen az, mint akinek mondja magát.
Ha eljön a világvége, a legjobb dolog egy elzárt, biztonságos helyre menekülni, mondjuk egy atombunkerbe. De mi van akkor, ha egyáltalán nem biztos, hogy kint tényleg eljött a világvége? A Cloverfield Lane 10 főhősnője az autóbalesete után egy föld alatti menedéken ébred, de nem tudhatja: a tulajban a megmentőjét vagy az elrablóját lássa-e? Esetleg mindkettőt? Sci-fi köntösbe bújtatott, bravúros mozi arról, amiről a bezártságra építő filmek a leggyakrabban szólnak: az emberi természetről.
Ha van műfaj, amely különösen gyakran használja az egyetlen helyszín feszültségére építő filmes dramaturgiát, az a horror - hisz alapvető félelme mindenkinek a bezártság. Így tett a nemrégiben a hazai mozikban futó Vaksötét is, és így tesz most a Bezárva is, melyben ráadásul megduplázódik az alaphelyzet: a történet hősnője azért kénytelen folyton otthon lenni, mert egy baleset óta a testébe bezárt fiát ápolja. Majd odavesz maguk mellé még valakit a házba, és innen jönnek csak az igazán hajmeresztő események.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.