Mad Max (1978)
Az Egyesült Államokban született Mel Gibson családja gyerekkorában vándorolt ki Ausztráliába, így ő már ott nőtt fel, és lett ismert színész: az első nagy sikerét épp a valaha volt egyik leghíresebb ausztrál filmben, a posztapokaliptikus-autósüldözéses Mad Maxben aratva. Amit két további folytatás is követett, nem is beszélve a tavalyi új változatról (Mad Max: A harag útja), immár Gibson nélkül – noha a rajongók szinte egyöntetűen követelték a filmbe, akár egy apró szerepben is.
A Bounty (1984)
Az ausztrál filmfőszerepek után Mel Gibsonra felfigyelt Hollywood is, és ezzel a kosztümös kalandfilmmel bizonyított először Amerikában is. A Bounty hadihajó híres történetét feldolgozó moziban Gibson volt a forrófejű, idealista elsőtiszt, aki szembeszállva Anthony Hopkins zsarnok hajóparancsnokával lázadást robbant ki, és a legénységgel együtt egy másik életbe: a tahiti szigetvilág idilljébe távozik.
Halálos fegyver (1987)
Mel Gibson számára az igazi nagy sikert 1987-ben hozta el minden idők egyik legjobb buddy movie-ja („haverfilmje"), a Halálos fegyver, amely (a három folytatásával egyetemben) végérvényesen megalapozta a keményöklű igazság bajnoka imidzsét, és az A-kategóriás sztárok közé emelte. Máig ezt tartja ő maga is a kedvenc alakításának – és a filmben a karaktere ugyanolyan lakókocsiban élt, mint most Az utolsó emberig-ben, és ráadásul ugyanúgy tönkrevágják a rosszfiúk...
A rettenthetetlen (1995)
Színészileg Mel Gibson a kilencvenes években ért a csúcsra: a gázsija a létező legmagasabb volt a világon (25 millió dollár), mindenféle műfajban sikerrel kipróbálhatta magát, sőt elkezdett rendezni is. Az 1995-ös Oscar-gálán pedig szakmailag is mindent elért: a legjobb film és a legjobb rendezés díját is ő vihette haza A rettenthetetlenért. Az általa alakított skót szabadságharcos, William Wallace ráadásul a kedvenc szereptípusát testesítette meg: azt a hőst, aki elvesztette valamelyik közeli hozzátartozóját, és harcba száll az egész világgal az igazság és a bosszú érdekében, miközben önnön lelkével is folyamatos küzdelemre van ítélve.
Jelek (2002)
A rejtélyes és csavaros történetű rendezéseiről közismert M. Night Shyamalan filmjében Mel Gibson olyan családapát játszott, aki egy farmon élve kénytelen szembesülni a földönkívüliek látogatásával, miközben megpróbálja védelmezni a családját. A filmben pedig egy Gibson számára személyes vonatkozás is felbukkant: a hité és a kétségeké. Ő maga a kereszténység egy radikális változatát valló családban nőtt fel, és egész életében (így a rendezéseiben is) foglalkoztatta az Isten-keresés és a bűn-bűnhődés kérdésköre, leggyakrabban a (fizikai) szenvedés felől megközelítve.
A hódkóros (2011)
A 2000-es évek második fele nem volt egy fáklyásmenet Mel Gibson számára: előbb Hollywood tagadta ki egy részegen elkövetett méretes zsidózás miatt, majd elvált a feleségétől és hét gyermekének anyjától, hogy új orosz barátnője kapcsán ismét egy csúnya bántalmazási és fenyegetési ügybe keveredjen. Gibson végül a nyilvánosság előtt is vállalta alkoholizmusát és mániás depresszióját – utóbbit lényegében ebben a filmben is, mely többévnyi munkaszünet utáni igazi visszatérését jelentette. Jodie Foster rendezésében egy olyan, idegösszeomláson átesett, depressziós családapát játszik, aki egyszer csak egy kezére húzott plüssállaton keresztül kezd el kommunikálni a világgal.
Az utolsó emberig (2016)
Mel Gibson legújabb filmje egy igazi őszinte, régivágású akciófilm, a szó legjobb értelmében, és egy emlékezetes apa-lánya történettel karöltve. Egy börtönviselt, alkoholról leszokott, kemény, öreg fószert játszik benne, akinek rég látott tinilánya csúnya bajba kerül, így a fater kénytelen visszatérni minden régi rossz szokásához (a piát kivéve!), hogy megmentse a kiscsajt – és a saját lelkét is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.