Hajdú Pétert nem ismeri állítólagos ukrán üzlettársa, Valentyna Leinart

Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajdú Péter állítólagos ukrán üzlettársa egy idénymunkás, idős asszony, aki állítása szerint sosem találkozott a sztárral, sőt a közös cégről sem tudott semmit.

Kirobbanóban van a botrány Hajdú Péter körül, ugyanis egy ukrán idénymunkás nő, Valentyna Leinart azt állítja, nem ismeri Hajdút és sosem tudott arról hogy közös cégük van.

A céges papírok szerint a nő tavaly nyáron az Egyesült Királyságban jegyeztette be a GB-UA Entertainment Ltd. nevű társaságot, majd rá két héttel társult Hajdú Péter cégével, akinek részesedése így ötven százalékra csökkent. A közös munka azonban nem indult el, olyannyira, hogy Péter még az év végén ki is szállt a cégből, a cég vezetője és egyszemélyes tulajdonosa az asszony maradt. A cég tőkéje a 2016. évi adatok szerint 498 millió forint volt, ami a hölgy kizárólagos tulajdonát képezi.

A Bors felkereste az asszonyt, aki egy lepukkant házban él és idénymunkából tartja el magát. Állítólag nem ismeri Hajdút, bár személyes adatai stimmelnek az általa sosem látott szerződésen.

"Nem ismerem Hajdú Pétert, soha nem találkoztam vele, soha nem volt közös cégünk. Sőt nekem cégem sem volt. Szakácsnő vagyok, de az utóbbi időben idénymunkából élek. Most is magyarba készülök, Somogy megyébe mennék gombát szedni. A munkát fólia- és üvegházakban végezzük, 600 forintot adnak egy órára" -ecsetelte a nő.

Hajdú Péter: „Most már kezdem összeszedni magam...” Szily Nóra interjú Fotó: Mudra László /Origo

"Ötszázmilliós tőke? Fel sem tudom fogni, mibe kevertek engem. Én soha, senkitől egy fillért nem kaptam. Hajdú Péterrel sosem találkoztam, ô mégis visszaélt az adataimmal. Ráadásul a nevem, a születési adataim, az édesanyám neve egyezik a céges papírokon, de kamucím van odaírva. Én soha nem laktam Begany településen, a Virág utcában" - állítja Valentyna Leinart.

A Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, dr. Hegedűs László azt válaszolta, hogy az ukrán nő reakciója elég az alapos gyanúhoz.

"Természetesen felvetődik az ügyvéd felelőssége is az ügyben. Mint a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese nagyon remélem, hogy a kolléga nem követett el ekkora hibát, hiszen az ügyben nemcsak büntetőjogilag vonnák felelősségre, hanem a kamara előtt is felelnie kellene a tettéért" - árulta el a lapnak a sztárügyvéd.

Az ügyben megkerestük Hajdú Pétert is, hogy megkérdezzük, mi igaz ezekből a vádakból, de egyelőre nem kaptunk választ.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.