Őfelsége moziba megy: angol királynők a filmvásznon

film II. Erzsébet brit királynő mozi királynő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már játsszák a hazai mozik a Viktória királynő és Abdul című filmet, amiben a remek angol színésznő, Judi Dench alakítja a legendás 19. századi angol uralkodónőt. Híres királynőből pedig volt több (sőt van) is az angoloknak a történelem során, és előszeretettel készítettek róluk filmeket - mi pedig összegyűjtöttük közülük a legemlékezetesebbeket.

Szerelem és vérpad (1939)

A 16. századi Angliát kereskedelmi és tengeri világhatalommá tevő I. Erzsébet mindig is nagyon foglalkoztatta a filmesek fantáziáját - főleg a magánélete, hiszen sosem ment férjhez, ami a maga idejében és az ő pozíciójában egészen rendkívülinek számított. A Szerelem és vérpad is ezt a dilemmát állította a középpontba a királynő és Essex grófjának viszonyáról mesélve, és azzal a Bette Davisszel a főszerepben, aki aztán közel 20 évvel később ismét eljátszotta I. Erzsébetet egy másik nagyszabású hollywoodi produkcióban: ez volt A szűz királynő 1955-ben.

Szerelmes Shakespeare (1998)

Judi Dench sem először játszik már angol királynőt: megtette ezt például már a Szerelmes Shakespeare-ben is, méghozzá Oscar-díjat érdemlően. Külön érdekesség, hogy Dench a filmben mindössze nettó 6 percig látható a vásznon az idős I. Erzsébet királynőként, ezzel pedig ott a helye minden idők legrövidebb Oscar-díjas alakításai között.

Elizabeth (1998) és Elizabeth: Az aranykor (2007)

Még mindig I. Erzsébet: a „szűz királynő" életét a legátfogóbban Skekhar Kapur indiai-angol rendező dolgozta fel, aki két epikus mozit is készített a témában, Erzsébet uralkodásának egy-egy meghatározó időszakát a középpontba állítva bennük. És mindkétszer Cate Blanchettet a főszerepbe, aki így az egészen fiatal és naiv, valamint a tapasztalt és középkorú Erszébetet is eljátszhatta, nem is akárhogyan.

A királynő (2006)

Szintén Erzsébet, de már a II., azaz a mostani: Helen Mirren Oscar-díjat is kapott azért, mert olyan élethűen formálta meg a jelenlegi angol királynőt ebben a filmben, hogy arra még az érintett is elismerően bólintott. A Diana hercegnő halála után játszódó történetben Erzsébetnek szembe kell néznie a monarchia válságával és az alattvalói szeretet megrendülésével, ráadásul egy fiatal és akaratos miniszterelnök, bizonyos Tony Blair is a nyakára jár - emiatt pedig hosszú uralkodása legnehezebb érzelmi döntéseit kell meghoznia.

Az ifjú Viktória királynő (2009)

A két Erzsébet mellett Viktória volt az a királynő, aki leginkább meghatározta az angol történelmet, még korszakot is elneveztek róla: a „viktoriánus" 19. századot. Ebben a filmben Emily Blunt alakította a 18 évesen a trónt megöröklő, későbbi férjével szerelembe eső ifjú királynőt, akinek nemcsak uralkodóvá, de felnőtté is nagyon gyorsan kellett válnia.

Hercegnők éjszakája (2015)

Valós történeten alapul, de azt kissé kibővíti ez az angol film: a második világháború végét és a szövetségesek győzelmét ünneplő éjszakán ugyanis az akkor 19 éves (későbbi II.) Erzsébet és a húga engedélyt kapott, hogy inkognitóban együtt bulizzon az utcán a néppel. Ám míg a valóságban éjfélre hazaértek, ebben a sztoriban megnézhetjük, hogy mi minden történhetett volna velük, ha nem így tesznek.

Viktória királynő és Abdul (2017)

A viktoriánus kor nagyon hosszan tartott a királynő uralkodásával egyetemben, és ennek nagy részét özvegyként töltötte a trónon Viktória. Ez alatt pedig két olyan szolgája is akadt, akivel közeli, bizalmas barátságot épített ki, és ezzel nem kis aggodalmat váltott ki a környezetéből. Az első egy angol inas, John Brown volt: erről az esetről szól a Botrány a birodalomban című, 1997-es film. A második pedig egy indiai pincér: ezt dolgozza fel a frissen mozikba került Viktória királynő és Abdul. És hogy mi a közös a két filmben a történetek hasonlóságán kívül? Mindkettőben Judi Dench játszotta Viktóriát!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.