Az Exek az Édenben Dia végleg szakított hűtlen kedvesével

Norbi és Dia Exek az Édenben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már az Édenben is viharos volt az együttlétük, ezt csak fokozta Norbi bizonytalansága, akiről nem mindig lehetett tudni, hogy melyik lányt hülyíti éppen: Diát, aki elsőként esett ki, vagy exét, aki a játék végéig partnere volt.

Norbi fogadalmat tett szerelmének, Diának, hogy a műsor végén megkeresi őt és ott folytatják kapcsolatukat, ahol a játékban abbahagyták. Kíváncsian várták a rajongók, vajon az éden menő fiúja betartja-e az ígéretét.

Dia és Norbi a műsorban, még ölelkezve Forrás: Viasat3

Az álompár tavasz óta élt együtt, viszont Norbi hűtlensége kiverte a biztosítékot Diánál. „Már régebben is mondták, hogy megcsal, de azt hittem, csak rosszat akarnak nekünk. Eleinte tagadott, aztán találtam egy női hajgumit az alsónadrágjai között, de még így sem ismerte el, hogy mással volt. Végül az egyik lány, akivel megcsalt, átküldte a beszélgetésüket, amelyben Norbi áthívta őt a közös otthonunkba. Egyértelmű volt, hogy hazudott"- mondta Dia a Blikknek. A lány azonnal elköltözött a közös albérletből, most ismerősöknél húzza meg magát egy ideig.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.