Ádám Tamás félt a mellőzöttségtől: dolgozni szeretett volna a Família Kft. egykori sztárja
![](https://cdn.life.hu/2023/12/1hAlFbOrLalsJcHzPA3dQ81kWtyFb6rRh9oQY7v6K3U/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzczYzBmYjEzOTE2MDQzZmQ5NGM5MDdiZmMwZjAxNzk0.jpg)
Tragikus körülmények között, mindössze 66 évesen távozott az élők sorából Ádám Tamás, akit a legtöbben a Família Kft. Szép Károlyaként ismernek. A színész nyugdíjasként nem élvezte a sok szabadidejét, ő inkább dolgozni szeretett volna. Erről beszélgetett is az interneten Szögi Csaba táncművész-koreográfussal, aki később meg is osztott egyet-kettőt a levelezésükből.
"Hosszasan leveleztünk vele, szó volt több mindenről is, szakmáról, feladatokról és a jövőbeli terveiről. Nagyrészt arról írt, hogy mivel nyugdíjas, rengeteg szabadideje lett, amit szívesen töltene ki, és hogy aggódik, mivel egyáltalán nem halmozzák el színházi feladatokkal" - mondta a Blikknek a művész, aki azért tette nyilvánossá a levélrészeleteket, hogy mindenki lássa, Ádám Tamás nagyon elhivatott ember volt.
Félt, hogy nem tudja majd segíteni a családját,
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.