A japán Baba Vanga borzalmas jövőt jósol: pusztító katasztrófa vár ránk

Baba Vanga Ryo Tatsuki Japán manga
Baba Vanga nevét már megtanultuk, az elhunyt bolgár jósnő ijesztő jövendölése nem sok jót ígért az emberiségnek. Ahogy a japán Baba Vanga, Ryo Tatsuki szavai sem túl reménykeltőek. A japán mangaművészből lett jós szerint pusztító katasztrófa vár a világra.

A 70 éves nő, Ryo Tatsuki 1999-ben kiadott egy mangát, The Future I Saw (A jövő, amit láttam) címmel. Ebben a legvadabb álmait jelenítette meg. Az azóta jósként tevékenykedő nőnek rengeteg követője van, a japán Baba Vangaként emlegetett jósnő az elmúlt években rengeteg rajongóra, követőre tett szert.

a japán Baba Vanga komor jóslatai még idén bekövetkezhetnek
A japán Baba Vanga komor jóslatai még idén bekövetkezhetnekForrás: Shutterstock

Ryo Tatsuki, a japán Baba Vanga komor jóslatai még idén bekövetkezhetnek

Ryo Tatsuki mangáját a követői összehasonlíották a valósággal, és arra jutottak, hogy túlságosan is összevág a kettő. Állítólag az egyik jóslatként értelmezett esemény még idén júliusban bekövetkezik — ha a jóslat beválik, Japántól délre fel fog forrni az óceán, több ország számára is katasztrófa lenne. 

Tatsuki álmát többen egy olyan erős tenger alatti vulkánkitörésként értelmezik, amely megacunamit váltana ki. A japán Baba Vanga jóslata szerint a szökőárnak óriási becsapódási zónája lesz, és hatalmas pusztítást végez majd Japánban, Tajvanon, Indonéziában és az Északi-Mariana-szigeteken is. 

Szakértők szerint Ryo Tatsuki álmai csak álmok, a manga nem a valóság, az úgynevezett jóslatának nincs semmilyen tudományos alapja. Ám a híveinek nincs is erre szükségük, ők úgy gondolják, hogy a jósnő Freddie Mercury halálát, a halálos áldozatokat követelő kóbei földrengést és a Covid19 okozta világjárványt is előre látta.

Bozalmas jóslatok 2025-re: Baba Vanga és Nostradamus is ugyanarra figyelmeztetFizikusok szerint már megtörtént az időutazás – Csak nem úgy, mint a filmekbenAz AI szerint ekkor jön el a világvége — Ijesztő a jóslata

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.