Programajánló: így kapcsolódj ki a kellemes őszi napokon

ujszinhaz2019 október programajánló ősz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Javában tart az ősz, ami a csodás színei mellett számos fantasztikus programot is tartogat számunkra. Színházi bemutatók, fesztiválok sora várja a látogatókat. Összeszedtünk néhányat, amiket mindenképpen érdemes megnézni.

Herczeg Ferenc: Kék róka

„Járt-e Cecile a Török utcában?" – ez a kérdés azok számára is ismerős, akik eddig nem olvasták vagy látták a Kék róka című színjátékot, mely a francia társalgási vígjátékok mintájára készült, és Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikere. A néző, mintha egy kulcslyukon át leselkedne négy ember szerelmi civakodásának szemtanújaként. A kék róka szimbólum, mely meg is jelenik a darabban, a főszereplő nő, Cecile alakjában. Annak a varázslatnak, fantáziának, valóságon túli világnak a szimbóluma, mely az élet hétköznapiságával, leültségével, érdektelenségével szemben arat diadalt. További részletek itt érhetők el.

Időpont: október

Helyszín: Újszínház

A kék róka szimbólum, mely meg is jelenik a darabban, a főszereplő nő, Cecile alakjában Forrás: Újszínház

Csokoládé- és édességünnep a Bazilikánál

Az év legédesebb hétvégéje, az Édes napok Budapest, csokoládé és édességünnep szeptember 13-15. között kerül megrendezésre a Bazilika előtti Szent István téren.

A budapesti Édes Napok, Perugia, Tübingen és Obidos után Európa 4. legnagyobb szabadtéri, ingyenesen látogatható édesség tematikájú rendezvénye. Az utóbbi években a magyar csokoládé és édességgyártók Európa legrangosabb szakmai díjait hozzák el, így a gasztronómiában általánosságban tapasztalható minőségi változás eléri a cukrászatokat is és az édesség szakma szintén megbecsült helyére kerül. További részletek itt érhetők el.

Időpont: szeptember 13-15.

Helyszín: Budapest, Bazilika

Európa 4. legnagyobb szabadtéri, ingyenesen látogatható édesség tematikájú rendezvénye Forrás: Shutterstock

Kürtőskalács Fesztivál

Idén október 11-13. között újra a közkedvelt Városliget ad otthont a 7. Kürtőskalács Fesztiválnak, melyen az édesszájú látogatókat rekordszámú kürtőskalács-készítő stand várja. A régiúj helyszíne ezúttal a Vajdahunyad vára mögötti parkos terület, ahol az ínycsiklandozó kürtőskalács-desszertek mellett nagykoncertek, színes gyermekprogramok és sok-sok meglepetéssel csábítják az őszi gasztroprogram kedvelőit. További részletek itt érhetők el.

Időpont: október 11-13
Helyszín: Budapest, Városliget

Az édesszájú látogatókat rekordszámú kürtőskalács-készítő stand várja Forrás: Facebook/Vanikzoltanfoto

Csabai Kolbászfesztivál

2019-ben is kiderül, ki készíti a legfinomabb csabai kolbászt. Az ínycsiklandozó kolbászok és hurkák mellett számos egyéb gasztronómiai élménnyel, zenés programmal, kézműves foglalkozásokkal és disznóvágás bemutatókkal is várják a látogatókat. További részletek itt érhetők el.

Időpont: október 24-27

Helyszín: Békéscsaba

Az ínycsiklandozó kolbászok mellett számos egyéb gasztronómiai élménnyel várják a látogatókat Forrás: Csabai kolbászfesztivál

Szüreti Mulatság

Október második szombatján Hollókő fiataljai díszes népviseletbe öltözve vonulnak fel a faluban, hirdetvén, hogy véget ért a szüret, és biztosított a jövő év bora. Számot adnak az év jeles történéseiről is mondókákkal, vidám falubeliekről költött fricskás versikékkel. A rendezvényen kézműves kirakodó vásár és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket. A bor készítésének első lépéseit is megismerhetik a látogatók, mint a szőlő préselést és a friss mustot meg is kóstolhatják. További részletek itt érhetők el.

Időpont: október 10

Helyszín: Hollókő

Hollókő fiataljai díszes népviseletbe öltözve vonulnak fel a faluban, hirdetvén, hogy véget ért a szüret Forrás: holloko.hu
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.