15 érdekesség az év egyik legjobban várt szuperprodukciójáról, a Dűnéről

Forrás: Warner Bros. -
film sci-fi mozi mozifilm Dűne premier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október 21-től játsszák a hazai mozik a Dűne című nagyszabású sci-fit, ami a műfaj egyik alapművéből, sztárszínészek sokaságát felvonultatva készült, nagyrészt Magyarországon. A premier apropóján összegyűjtöttünk egy csokornyi különleges információt a filmről.

1.

A Dűne a sci-fiirodalom egyik leghíresebb alapművéből, Frank Herbert regényfolyamának első kötete nyomán készült. A könyvet már korábban is adaptálták mozgóképre: 1984-ben David Lynch készített belőle mozifilmet, ami nagyot bukott, és Lynch is megtagadja, mert állítása szerint a stúdió nem hagyta elkészíteni azt a filmet, amit ő szeretett volna. A 2000-es évek elején pedig egy miniszéria készült a regényből, amit három évvel később ugyanilyen formátumban egy folytatás is követett.

1984-ben David Lynch készített belőle mozifilmet, ami nagyot bukott Forrás: Northfoto

2.


Mindezek előtt, a hetvenes években a kultrendező Alejandro Jodorowsky akarta megfilmesíteni a Dűnét, többek között Salvador Dalí, Mick Jagger és Orson Welles szereplésével és a Pink Floyd zenéjével. Minden idők egyik leghíresebb meg nem valósult filmtervéről 2013-ban született egy dokumentumfilm is Jodorowsky's Dune címmel

3.


A most mozikba kerülő film a regényfolyam első kötetének nem az egészét meséli el. A könyv történetét két mozifilmben tervezik filmre vinni az alkotók, a film elején is a Dűne – 1. rész felirat szerepel. A második részhez persze az is kell, hogy az első jól szerepeljen a mozipénztáraknál.

4.


A világjárvány miatt a Warner stúdió az idei nagy filmjeit egyszerre jelenteti meg a mozikban és online, ami ellen számos filmjük alkotói tiltakoztak, így a Dűnéi is. Ez a párhuzamos premier azonban csak ott érvényes, ahol már működik a stúdió streamingszolgáltatója, az HBO Max, ami hozzánk csak 2022-ben érkezik.

5.


A film főszereplője, Timothy Chamalet 23 évesen alakít a filmben egy 15 éves kamaszfiút. Azonban még így is fiatalabb (és főleg fiatalabbnak látszó) azoknál a színészeknél, akik a korábbi verziókban játszották a karaktert.

6.

A főhős édesanyját játszó Rebecca Ferguson az életben mindössze 12 évvel idősebb a fiát alakító Chamalet-nál.

7.


A film főgonoszát alakító veterán svéd színész, Stellan Skarsgård minden forgatási napjának kezdetén 7 órát töltött a sminkesek és maszkmesterek székében, hogy elnyerje azt az „emberi orrszarvú" külsőt, amit megálmodtak neki.

Stellan Skarsgård minden forgatási napjának kezdetén 7 órát töltött a sminkesek és maszkmesterek székében Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Warner Bros. - Legendary Entertainment - Villeneuve Films/Warner Bros. - Legendary Enterta

8.


A rendező Denis Villeneuve kamaszkorában olvasta először a Dűnét, amikor még nem tudta, hogy a tudós, vagy a filmes pályát válassza-e, a regény pedig mindkét érdeklődési körét táplálta.

9.


Villeneuve számára egész rendezői karrierje során álom volt a Dűne megfilmesítése, és azért vállalt el korábban nagyszabású sci-fiket (Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049), hogy felkészülhessen rá.

Denis Villeneuve számára egész rendezői karrierje során álom volt a Dűne megfilmesítése Forrás: Warner Bros.

10.

A filmet nagyrészt Budapesten, az Origo Filmstúdióban forgatták, több mint 1000 munkatárs részvételével és hatalmas díszletek megépítésével. Emellett a stáb még Norvégiában, Jordániában és az Egyesült Arab Emírségekben készített felvételeket.

11.


A történet helyszínéül szolgáló Arrakis bolygón nem látunk kék eget a filmben: ez nem véletlen. A rendező és Greig Fraser operatőr olyan látványvilágot talált ki, ahol a sivatag homokja felett fehér az ég, hogy ez is aláhúzza a táj kegyetlenségét.

A történet helyszínéül szolgáló Arrakis bolygón nem látunk kék eget a filmben: ez nem véletlen Forrás: NORTHFOTO/© 2021 by Entertainment Pictures/Villeneuve Films

12.

A film harci koreográfiáiért felelős Roger Yuan az Arrakis-ház harcosainak stílusát a fülöp-szigeteki harcművészeti iskolák alapján alkotta meg. Velük szemben a Harrakis-ház harcosai mongol stílusban küzdenek, a császári sereg sardaukarjai pedig az ősi japán és viking módszerek vegyítésével.

13.


Az Arrakis bolygó ökológusa, Liet Kynes karaktere fontos szerepet játszik a történetben. Ez a figura a könyvben férfi, de a film és az őt játszó Sharon Duncan-Brewster kedvéért átírták nőre a karaktert.

Az Arrakis bolygó ökológusa, Liet Kynes (Sharon Duncan-Brewster) karaktere fontos szerepet játszik a történetben Forrás: NORTHFOTO/© 2021 by Entertainment Pictures/Villeneuve Films

14.


A film 165 millió dollárból készült, és minden bizonnyal nyereségesnek bizonyul majd, hiszen már most több, mint 250 millió dolláros bevételnél tart világszerte.

15.


Azaz jó eséllyel érkezhet majd a folytatás néhány év múlva, de egy Dűne-sorozat elkészülése már biztos: 2022-ben mutatja be az HBO Max a Dűne világának titokzatos női rendjéről, a Ben Gesseritről szóló Dune: The Sisterhood című szériát, amelynek a első epizódját is Denis Villeneuve rendezi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.