Az afrikai himbáknál egy gyermek születésnapja az a nap, amikor gondolatként megfogan édesanyja lelkében

A himba törzs ősei több száz éve költöztek a mai Namíbia és Botswana területére. Körülbelül 150 évvel ezelőtt két csoportra szakadtak, a himbák ott maradtak, a hererók pedig délre vándoroltak.

Számtalan csapás érte őket: 1904-ben Lothar von Trotha népirtást rendezett a benszülöttek között, az 1980-as években pedig egy súlyos szárazság állataik nagy részét elpusztította. A 90-es évek megnyugvást hoztak, ugyanis helyreállt a béke, Namíbia függetlenedett, így a himbák életkörülményei is kedvezőbbé váltak.

A törzs tagjainak számát ma 20 000 és 50 000 közé teszik. A törzsi szerkezet nagyon különleges, ugyanis mindenki kétoldali leszármazott, és két klánhoz tartozik, az apáéhoz és az anyáéhoz.
A klánt mindig a legidősebb férfi vezeti, a fiúk az apák klánjában élnek, és a feleség a férj klánjába költözik. Az öröklést az anyai klán határozza meg, a fiúk anyai nagybátyjuk javait öröklik. A himba törzsnél tabuk tiltják, hogy a klán tagjai bizonyos mintázatú vagy színű állatokat tartsanak, az ilyeneket el kell cserélni egy másik klánéval. Nemcsak mindennapjaik, de a vallásuk is a kétoldali leszármazáson alapul, és az apai klánokban gyakorolják.

Ők egy távoli teremtőben hisznek, akinek a segítségét csak az ősök szellemeinek közbenjárásával lehet elnyerni. Szertartásaik középpontjában mindig a szent tüzek vannak, amelyeket az ősök sírjain gyújtanak, és az apai klán vezetőjének családi tűzhelyében őriznek.

Nem újdonság, hogy mindenkinek mást jelent a szépség,és ez kultúránként is nagyon eltérő. A himba törzs nőtagjai egy vörös színű, speciális keverékkel kenik be a hajukat és a bőrüket, így nem nehéz felismerni őket. Ez a furcsa paszta vajból, porrá zúzott vörös kövekből, omazumba cserje aromából és vas-oxidból áll.

A nők hosszú órákat töltenek egymás tincseinek tökéletesítésével, ugyanis a frizurájuk amellett, hogy elárulja, hajadonok vagy házasok, növeli a vonzerejüket is. Ez az élénk vörös szín a vért, a földet és az életet jelképezi. A himba törzs tagjai úgy tartják, hogy a vastag tincsekbe formált haj azt jelzi, hogy viselője képes egészséges gyermeket szülni.

Ez a félnomád pásztornép számtalan dologban elmaradott, különleges hitrendszerükből adódóan azonban rengeteg mindent lehet tőlük tanulni. A legkülönlegesebb talán a születés misztikuma, ők ugyanis egészen máshogy fogják fel egy gyermek érkezését, mint mi, nyugatiak.

A himbák szemében ettől a pillanattól kezdve egy nő már édesanya.Egy gyermek születésnapja tehát az, amikor gondolatként megfogan az édesanyja lelkében.

Amikor egy himba nő úgy dönt, gyermeket szeretne, elmegy egy fa alá, és addig ül ott, amíg meg nem hallja megszületni vágyó gyermeke énekét. Miután hallotta, odamegy ahhoz a férfihez, aki a gyermeke édesapja lesz, és megtanítja neki a dallamot. Amikor szeretkeznek, ezt a dalt éneklik, hogy lehívják leendő gyermeküket.

Amikor az édesanya várandós lesz, megtanítja gyermeke énekére a bábákat és a falu idős asszonyait, akik szülés közben ezt a dalt éneklik, hogy üdvözöljék a csecsemőt. Ahogy a gyermek növekszik, a többi falubéli is megtanulja az énekét. Amikor megsérül, elesik, ezzel a dallal nyugtatják meg, ha pedig sikeresen veszi az akadályokat, vagy sikert ér el, ezzel a dallal éltetik.
Ha élete során bűnt követ el, akkor a főtéren a közösség kört formál krülötte, és eléneklik a dalát. Amikor a gyermek felnő, majd megöregszik, élete végéhez ér és a halálos ágyán fekszik, addigra a törzs minden tagja ismeri az ő énekét, és eléneklik neki búcsúzóul, életében utoljára. Ennek a szent dallamnak tehát fontos szerepe van a fogantatástól egészen a halálig. Bátran ki merjük jelenteni, hogy ennél szebben nem lehet gyermeket várni.