Monitoron az élet: a screenlife filmekben minden a képernyőn történik meg

A filmtörténet legelső screenlife mozifilmje akkor készült, amikor még nem is létezett a screenlife kifejezés. A Szerelmes Thomas nagyon sok mindenben megelőzte a korát, hiszen az ezredfordulón még szinte futurisztikus lehetőségnek tűnt az, ami nem sokkal később, pláne a pandémia idején sokak mindennapi életformája lett: hogy nem mozdulnak ki otthonról, a munka, tanulás és szórakozás is a képernyőn történik, és a szükséges fogyasztási cikkeket kihozzák a futárok. Jellemző, hogy ebben a belga filmben még okot kellett találni arra, hogy miért kényszerül erre a főszereplő, és az agorafóbiája miatt képtelen kimozdulni, ezért aztán szerelmes is online lesz – ami 2000-ben még szintén különös lehetőségnek tűnt.

Eltűnik egy tinilány, a rendőrség nem halad az üggyel, az apja pedig saját nyomozásba kezd. Mivel mással is kezdhetné, mint a lánya számítógépével? Innentől kezdve pedig minden, amit a filmben látunk, ennek a számítógépnek a képernyőjén zajlik, és nemcsak a lány egy korábban nem ismert arca tárul fel a kutató szülő előtt, de maga a kutatás is Skype-hívásokon, Facebook-posztokon, Instagram-képeken és online naplóbejegyzéseken át halad, bravúrral teremtve így is izgalmakat és fordulatokat. A film utóélete pedig megmutatja, miért is lett ilyen népszerű újabban ez a forma: mindössze 1 millió dolláros költségvetésből hozott össze 75 milliós bevételt.

A koronavírus világjárvány alatt mindenki élete valamennyire screenlife, azaz képernyőélet lett, és ebbe a globális tapasztalatba a filmek közül elsőként Az utolsó rítus tudott beletalálni, így komoly sikert is aratott. A képernyőn zajló történet sémáját itt egy horrorfilmhez használták fel, melynek történetében a pandémia miatt karanténban senyvedő színészek közös Zoom-hívásban kezdenek szellemidézésbe, ez pedig annyira rosszul sül el, hogy az még webkamerán is átjön.

Manapság már a terrorszervezetekre is az jellemző, hogy online toboroznak tagokat, az interneten térítve meg bizonytalan fiatalokat a hagymázos ideológiáikhoz. Anne Erelle francia újságírónő ennek a jelenségnek akart utánajárni akkor, amikor létrehozott magának egy hamis netes identitást, és felvette az online kapcsolatot a félelmetes Iszlám Állammal. A dzsihád jegyese című, magyarul is olvasható könyvében megírt tapasztalataiból született meg aztán a Profil című film, ami nemcsak egy hátborzongató folyamatot mutat be, de az útközben kialakuló érzelmi kötődésekről is szól.

A Keresés egyfajta folytatása az Eltűnt, ami hivatkozik is ugyan az előzményre, de teljesen önálló történetet mesél el. A főhőse egy kamaszlány, akinek az anyja nem tér haza a külföldi nyaralásáról, ő pedig jobb híján a neten kezdi keresni. A nyomok után járva pedig egyre mélyebbre merül a net sötét bugyraiba, és rá kell jönnie, hogy körülötte senki sem az, akinek hitte, senki sem azt mondta eddig, ami a valóság, és ugyan a számítógépének képernyőjén lelepleződhetnek a titkok, de végül már a képernyő előtt ülve sem érezheti magát biztonságban.